Döbbenet

Döbbenet

Jani a buszmegállóban állt. Este fél nyolcra beszélte meg a találkát a lánnyal, akit három napja a felolvasó esten ismert meg. A sok egyetemi kaland, bulizás után végre egy olyan ismeretség, ami komolynak tűnt. Izgatott volt. Már fél órája várakozott a pályaudvar előtt. Ilyent még soha sem tett. Általában pontos volt és másnap feltűnés nélkül lépett le. Ez azonban különbözött az összes többi esettől. Kedden a nagyteremben úgy érezte, mintha már az idők kezdete óta ismerték volna egymást. A biztonság és a bizalom megható érzése, amit eddig nem tapasztalt soha, boldoggá tette. Szerelmes volt. Szóval várta a következő buszt. Jött is. Megállt. Az ajtók kinyiltak. Kevesen szálltak le. Egy fura alak felkeltette Jani érdeklődését. Egy nő volt az. Háttal állt idétlen testtartásban. Az egész lénye mérhetetlenül groteszknek  tűnt. Hősünk pillantása szinte beleégett a hátába.

- Nem is tudom, minek meresztem rá a szemeimet. - töprengett magában Jani. - Kapucni van a fején. Ha megfordulna, akkor sem látnám pontosan a vonásait.

Ekkor azonban a nő megfordult. A férfi a köztéri lámpák fényében megpillantotta az arcát. A kapucni tartalma halovány, ferdeszájú mosollyal  bámult vissza rá vizenyős kék szemeivel, zsírosnak tűnő, fakószőkésbarna haja alól. Pattanásos volt.. vagy szeplős. Mindegy. Jani viszolygott tőle. A randevú előtt fogyasztott egy féldecit, hogy bátrabb legyen. S lőn is.

- Hú, de randa vagy! - reccsent rá a nőre.

Az egy pillanatra elfordult. Majd visszapillantott Janira. A férfi szívét jeges marokkal szorította össze a döbbenet. A női kabát csuklyája alól egy teljesen más arc nézett rá. Az utcai lámpa alatt az a széparcú, vöröshajú lány állt, akire oly szívrepesve várt. Gyönyörű, zöld szemeivel fájó szánakozással nézett rá. Ekkor jött egy másik busz. A lány felszállt és elnyelte a jármű gyomrában kavargó, tülekedő tömeg. Janiban egy világ dőlt össze. Soha többet nem látta azután...