Angyalszekér

E tüskés bozót

nem foghatott meg téged,

habár

rossz választásod szégyene éget.

Szerette volna,

hogy ő legyen a fészek,

mely megfáradt lelkednek ad

menedéket.

Magához akart kötni

és ez nem titok,

otthonoddá válni

áhított,

fojtó szorítással ölelni

magába,

hogy túsza legyen szíved,

e földszagú, kába.

Ám e levéltelen kaloda

nem tarthatott vissza.

Zörögve engedett

a cúgos kulissza.

Kitépett mögüle

a szabadszárnyú szél.

Lángra lobbantott

és lámpása lettél.