Agymosás a máglyán

 

Láthatatlan húrokat penget

a csalfa képzelet.

Könnyed befelé mar utat.

Összekulcsolod két kezed.

Árnyak lopóznak tudatod alá

élősdi petéket rakva.

Elfajzott lámpás lidércfényénél kel ki

a félelem magja.

Valami körbejár termeidben

mindent máglyára hordva,

amiben akár csak fel is sejlik

az igazság akkordja.

Szürkévé mosná össze a szenny,

mit fehérre feketén írt

az a drága teremtő Kéz,

Kinek az Élet ad papírt.

De önnön mocska söpri el

az elvetélt terveket,

mert agyat mosni és máglyát gyújtani

egyszerre nem lehet.