A varjú zsákmánya

Egyszer egy varjú talált egy hatalmas diót, ami akkora volt mint egy férfiököl. Azonnal elkergette a többi madarat és ráült zsákmányára. A társai nevettek rajta: mire ezt megtöröd, éhen halsz! Azzal elszálltak és faképnél hagyták. Főhősünk bíztatta magát: micsoda mennyei csemege és egyedül csak az enyém! Megéri, ha egy napig is kell érte szenvedni! Órákig küzdött, hogy levegőbe emelje a diót. Már dél is elmúlt, mikor elért egy olyan sziklához, amiről úgy gondolta, hogy meg bírja rajta törni. Egész délután próbálkozott. Felrepült nagy erőlködéssel, aztán leejtette nehéz terhét a sziklára. Ám az óriási mag csak nem akart megrepedni. Végre nem sokkal napszállta előtt széttört. Háromujjnyi vastag héja alatt nem volt semmi, csak egy ehetetlen féreg. A többi szárnyas elégedett jóllakottsággal tért fészkére élelemszerző útjáról. A varjú az éhségtől elerőtlenedve hullott alá a sziklára. Tanulság: a bevehetetlennek tűnő, vastag falak mögött sokszor trágyadomb vagy üresség rejtőzik. Nem biztos, hogy az értékes, amiért sokat kell küzdeni. A szívünknek legdrágább dolgokat ingyen kapjuk, egészen egyszerűen azért, mert számunkra megfizethetetlenek.