Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
A sír
b.cermidoff• 2011. október 31. 19:22
A sír
Annyi módon próbáltuk meggyőzni
a makacs időt.
Ráolvastunk s megtagadtuk a mohát is,
mi kinőtt.
Toldozgattuk az élet falán
az omló perceket.
Pedig e homokórát, tudtuk,
fékezni nem lehet.
Könyörögtünk s megkötöttük
varázsszavakkal.
Nem változott oltárrá
a hideg ravatal.
Csak nézett magába a hús
lehunyt szemekkel.
S haraggal suttogtam:
íme az ember.
Nem győzték meg önzését
a forró, sós könnyek
elefántcsont tornyában
a fásult közönynek.
És míg bennem az indulat
a szavakat kereste,
elmémbe nyilallt hirtelen:
hisz ez csak a teste.
Lelkét nem érinti düh.
Nem fog rajta se kor se átok.
Immár Isten jobbján ül
átlépve a múlandóságot.
Szívemben felderengett
a sír a sírok felett,
mely mindörökre üres,
mert a halál legyőzetett.
b.cermidoff2011. október 31. 21:17
:)))
kovacsagi2011. október 31. 21:13
Sikerült! :)
b.cermidoff2011. október 31. 21:06
Remélem, sikerült. Köszi.:)
b.cermidoff2011. október 31. 20:56
Ha az ember maga elé képzel valamit, az nyilván nem a táj része, a látomás általában ilyen. Talán inkább a lélek szó szerepel túl sokszor. Megnézem, mit tehetek. :)
kovacsagi2011. október 31. 20:45
Nagyon szeretem a verseid, persze, úgyis tudod, nem szoktalak kritizálni, mert a tartalom mindenképp megfog, lenyűgöz - ahogy magától értetődővé teszed azt, aminek úgy kell lenni, s nincs menekvés nyafogós esendőségeinkbe... de: ezt itt most érdemes lenne megfontolni, hátha másként hatásosabb, eredetibb lenne: ''Lelki szemeim előtt lebegett''...