A reformátor dühe

A reformátor dühe

 

Bevitték a Házba

a tegnap mocskát.

Mázas kriptából tákoltak

templomocskát.

 

Halottakért imádkoznak

a halottakhoz

halott nyelven a körmeneten,

mely halottat hoz.

 

Csontok előtt térdepelnek

és csókolják

hüllőhideg ajkakkal

a dohos urnát.

 

Berobbantam a templomba

a feszület elé.

Úgy éreztem, mindjárt

a nagy kést döföm belé.

 

Öklöm ráztam a képre,

mely szomorúan nézett.

Gyilkos dühömtől

saját lelkem vérzett.

 

Szíven ütött akkor,

mit a Szellem mondott:

 

az Egyházban

csak ami múlandó, emberi,

az a romlott.