A holló dala

 

 

Repedezett falú kút

kőkávájánál

bús, elárvult torzó,

néma bálvány áll.

 

A hajdani delnőnek

se keze, se lába.

Egy romantikus balek

bújik oldalába.

 

Ágon ül a holló,

kornyikál, beszél.

Fényes tollát pelyhezi

őszi, kerge szél.

 

Visszhangozza lenn a táj

s fenn a lenge lég

kormos göncű gyász-bohóc

gúnyos énekét.

 

Voltam én a bolondod.

Jól mulattál rajtam.

Elszálltam e rémálomból,

mint egy kósza dallam.

 

Hiába sírsz.

Szemeid maró könnyben úsznak.

Nékem adatott tálentum,

nem pedig Vénusznak.