Pflugerfefi blogja

Miért keresem a továbblendítőt,

holott ismerem az èlet útjait,

mindíg megtalálom az elferdítőt,

s kimerem a keservek kútjait,

Mièrt keresem még mindíg a szépet,

mikor karantènba bezárva vegetálok,

hisz az èlet nem melegít viszont éget,

lélekre hatót keresve sem találok,

Miért alkuszom vérre az égiekkel,

tudva a lèt kordonnal behatàrolt,

pedig nem àlmodom a régiekkel,

csak azzal mit  fájó lelkem tàrolt,

Mièrt gondoltam azt, hogy a malaszt,

felűlről èrkező, könnyítő mámor,

hisz a lètezés e földhöz ragaszt,

itt van felèpitve a kiképző tàbor,

Mièrt àlmodtam , hogy ember leszek,

s eredendőn fontos lesz létem,

èpítővé válik amit időben teszek,

nem kell fizetni azèrt amit kèrtem,

Miért hadakozom e múló lètèrt,

hisz úgyis csak távozás a kísèret,

már csak a mindennapi kenyèrèrt

mely maholnap marad ígèret.

Talán (kèpzelem) , hogy az érzetem

nem csal vègzeten csellel,

s kóborol keserves vègzetem,

kitörölhetetlen  terhes jellel,

hisz boldog ènek zeng az èjben,

nekem búg e csodàs zene,

elfúlni szívet rengető kèjben,

melynek a lélekben van a helye,

az èlet majd erre szìvesen èpül,

kandikàl a vàgy lefolytott hangokon,

s a körítés is egyre szèpül,

viràg pompázik a balkonon,

kellemes hangulat új útra kísèr,

borzongatóan érezteti magát,

már nem fáj lábamban a viszér,

s nem nehèz vállamon a kabàt,

így az èlet mégis elviselhető,

nem kell hozzà csak tüzes àlom,

elfelejtve a rànk váró temető,

magamat úgyis megtalàlom,

többet keresek mint a vègzet,

lehet valami képtelen csodàt,

ami nem vet semminek véget,

szagolgathatom az illatos orgonát.

A szél sodorja elmém szilànkjait

hitem szèthullott törmelèkeit,

vadviràg nő majd sírom fölött,

nap szítta porom oda költözött,

voltam, ki voltam éltem delén,

hagytam mit megéltem èn,

semminek tűnő maradèkom,

versekbe írott hagyatèkom,

nem dőzsöltem csak leéltem,

nem kaptam nem is kèrtem,

az èletem mégis szèp volt,

bàr maradt rajt"itt-ott folt,

emlékem úgyis itt marad,

az élet nèlkülem is halad,

s ha valakinek szívében felbukkanok,

lelkébe szèp szavakat suttogok,

versekbe írtam aroganciámat,

szűrt és sżűretlen nyers vágyat,

versekbe fúlt kètes èrzelmeket,

èlet adta álmokat, fèlelmeket,

emlèkezz rám ha megèrted,  

hisz emberi mivoltom volt teèrted,

lehetnènek soraim ars poeticám,

ha mulandóságom nem lenne

a legnagyobb hibàm.

Ha tudod ha nem, vannak kik nem szeretnek,

nem látsz a fejekbe, hisz takargatják,

az ő szemükben , te vagy az eretnek,

nem úgy táncolsz, ahogy ők dalolják,

tömegvonzás , be àllhatsz a sorokba,

egyed ha nem hát vegyed, magad észre,

hogy nálad a sor megakad torokba,

s a rész nem illik sehogy az egészbe,,

lehetsz akár magas entellektüel,"

inaktív tovább élèsre vágyakozó,

sorsot nem kerülheted sehogysem el,

maradhatsz  élhetésre sóhajtozó,

állhatsz a sorba, kopott farmerben,

templomban misézve  tovabbélést

könyörögve,nem tudsz hinni az emberben,

s kifordítod  a telhetetlen bèlést.

Nem keresem álmaimban 

a továbbsóhajtó  tèvhitet,

lehangolom vágyaimban,

a barangoló, mosott szìveket,

kellemest keres a vágy,

alighanem semmit èr,

mint a főtt tojás, mely làgy,

harcolni kell a semmiért,

kordont bont az ordenárè,

kokárdát fon a szerzetes,

mindegy kíé, talán másè,

hangsúlyozott, èkezetes,

átléphetek mint vízen járó,

a lètezés , a kérdezés, tűfokàn,

lehetek mélyen szívet kitáró,

s ringhatok a szeretet gondolán,

mondhat bármit a létezès,

kereshet valót az aznapos,

kába lesz úgyis az ébredés,

a valóság akkor is lapos.