Pflugerfefi blogja
KritikaA mèlység bugyrai...
A hold is sàpad ha lenèz a földre,
s a nap fáradtan körbetekint,
húnyó csillagokat emel ölbe,
koborló felhőket új útra int,
kék bolygónk szép odafentről,
làthatták az asztronautàk,
bár a sorsa règen eldőlt,
mikor ember ràtette a lábát,
sír az égbolt, könnyei hullnak,
siratja testvéret, a földet,
könnyeibe az univerzum belefúlhat,
a végtelen elmétlen töltet,
a hold arcàn a maszk nyomot hagyott,
a tejút màr nem út, csupa göröngy,
az összhang korcsolya pályàvà fagyott,
nincs szèpség, nincs fűzött gyöngy,
halálra vàltan, bolygónk agonizál,
te tetted ember , s vele múlsz,
a vègtelenségig úgyis terrorizàl,
s a pokol mélyère hullsz.
Hiàba...
Mit èr a verses buzgalom,
mit èr ha szépen szól dalom,
ha a szó kóborol száll és nincs irgalom,
hiába szól dalom,
mit ér az értelmes gondolat,
ha tovább viszi a gyorsvonat,
ha a mondat csak szót osztogat,
hiàba szól dalom,
mit ér ha làtom az èletet,
s nem nyomom a fékeket,
olvashat bàrki, ha nincs értelem,
hiàba szól dalom,
hiàba szól dalom,
ha most az alkalom
nem tudat, s nem fontos,
hiába szól dalom?
Legbelül.
Elmélyedek, mindent kizárok,
magamba fúlok önjelölt áldozatnak,gondolatok, sorstűrő virágok,nem adjak maguk a kárhozatnak,
nem holtak, élnek és vágynak,
kikéredzkednek a tűző napra,
nem dőlnek megbontott ágynak,
éledve ugranak nevetve talpra,
viszi a láz, mit szül az elme,
mégha botor is a látomás,
mint szabónál a foszlott kelme,
nem lesz belőle önös áldomás,
de a késztetés rója a sorokat,
nem számít ha nyög az olvasó,
nem issza meg a kannás borokat,
és műkedvelő lesz az alkotó,
nem szàmít , hisz úgy èrzi veretes,
a gondolat mi papírra kerül,
bár a szaga - èrezni ecetes,
tudja, hallja, lelkében legbelül.
Padlószint
Padlószinten vergődő èletek,
sodródó, szertehulló lelkek,
sárban turkáló kezek, miértek,
szívek , holt piacon elkeltek,
ezt látni, dübörgő harag gyúl
mosolyt feledő szívekben,
s ahova az érzés belenyúl,
nem olvasható a hírekben,
mélység, eltorzult kétség,
mit látsz? zord gondokat,
elrepült a derű, a szépség,
sötét, morcos a gondolat,
mert itt tart a sokat igérő világ,
hangos hazug nem nyújt kezet,
rádtestál más okozta hibát,
hiába vagy másik felekezet,
ráncos arcokat gyűr tovább a lét,
mert balkézről el lettünk fuserálva,
hajbókolva vérezzük éltünk istenét,
továbbélést sírva guberálva.
Jelek
Igen. Már érkeznek a jelek,
lelkemen, aprócska érzés,nem látható, álmosító ráció,de már tolong a variáció,durván romlik a nézés,
érezhető tompa delej,a sorban előre haladás,a visszafordulni akarás,igen. már ez is egy jel,
izomban sért a mozgás,tolvaj idő, roppantja tagom,bár még nem így akarom,de a gondolat is dorozmás,
igen. lassan végére érek,élettel való szöszmötölés,már nem vonzó ötletelés,mint gyümölcs a halálra beérek...