Pflugerfefi blogja

Kritika
Pflugerfefi•  2021. augusztus 30. 19:45

A mèlység bugyrai...

A hold is sàpad ha lenèz a földre,

s a nap fáradtan körbetekint,

húnyó csillagokat emel ölbe,

koborló felhőket új útra int,



kék bolygónk szép odafentről,

làthatták az asztronautàk,

bár a sorsa règen eldőlt,

mikor ember ràtette a lábát,



sír az égbolt, könnyei hullnak,

siratja testvéret, a földet,

könnyeibe az univerzum belefúlhat,

a végtelen elmétlen töltet,



a hold arcàn a maszk nyomot hagyott,

a tejút màr nem út, csupa  göröngy,

az összhang korcsolya pályàvà fagyott,

nincs szèpség, nincs fűzött gyöngy,



halálra vàltan, bolygónk agonizál,

te tetted ember , s vele múlsz,

a vègtelenségig úgyis terrorizàl,

s a pokol mélyère hullsz.

Pflugerfefi•  2021. július 25. 21:58

Hiàba...

Mit èr a verses buzgalom,

mit èr ha szépen szól dalom,

ha a szó  kóborol  száll és nincs irgalom,

hiába szól dalom,


mit ér az értelmes gondolat,

ha tovább viszi a gyorsvonat,

ha a mondat csak szót osztogat,

hiàba szól dalom,


mit ér ha làtom az èletet,

s nem nyomom a fékeket,

olvashat bàrki, ha nincs értelem,

hiàba szól dalom,


hiàba szól dalom,

ha most az alkalom

nem tudat, s nem fontos,

hiába szól dalom?

Pflugerfefi•  2018. július 5. 21:47

Legbelül.

Elmélyedek, mindent kizárok,


magamba fúlok önjelölt áldozatnak,

gondolatok, sorstűrő virágok,

nem adjak maguk a kárhozatnak,





nem holtak, élnek és vágynak,
kikéredzkednek a tűző napra,
nem dőlnek megbontott ágynak,
éledve ugranak nevetve talpra,


viszi a láz, mit szül az elme,
mégha botor is a látomás,
mint szabónál a foszlott kelme,
nem lesz belőle önös áldomás,


de a késztetés rója a sorokat,
nem számít ha nyög az olvasó,
nem issza meg a kannás borokat,
és műkedvelő lesz az alkotó,


nem szàmít , hisz úgy èrzi veretes,
 a gondolat mi papírra kerül,
 bár a szaga - èrezni ecetes,
 tudja, hallja, lelkében legbelül.


Pflugerfefi•  2017. december 10. 20:00

Padlószint


Padlószinten vergődő èletek,
sodródó, szertehulló lelkek,
sárban turkáló kezek, miértek,
szívek , holt piacon elkeltek,


ezt látni, dübörgő harag gyúl
mosolyt feledő szívekben,
s ahova az érzés belenyúl,
nem olvasható a hírekben,


mélység, eltorzult kétség,
mit látsz? zord gondokat,
elrepült a derű, a szépség,
sötét, morcos a gondolat,


mert itt tart a sokat igérő világ,
hangos hazug nem nyújt kezet,
rádtestál más okozta hibát,
hiába vagy másik felekezet,


ráncos arcokat gyűr tovább a lét,
mert balkézről el lettünk fuserálva,
hajbókolva vérezzük éltünk istenét,
továbbélést sírva guberálva.

Pflugerfefi•  2017. február 10. 21:51

Jelek

Igen. Már érkeznek a jelek,

néha hívogatók, máskor alig

észlelhetők, csak faltól - falig,

furcsa nem sértő hegek


lelkemen, aprócska érzés,

nem látható, álmosító  ráció,

de már  tolong a variáció,

durván romlik a nézés,


érezhető tompa delej,

a sorban előre haladás,

a visszafordulni akarás,

igen. már ez is egy jel,


izomban sért a mozgás,

tolvaj idő, roppantja tagom,

bár még nem így akarom,

de a gondolat is dorozmás,


igen. lassan végére érek,

élettel való szöszmötölés,

már nem vonzó ötletelés,

mint gyümölcs a halálra beérek...