Pflugerfefi blogja
VersHalott levèl..
Làsd, már a könny sem gördül,
mint lejárt mandátum, vegetàlok,korcs létem csak elhaló viràg,mit keresek már nem találom,túlnőttek rajtam a hibák,
szememre az àrnyék is odanő,nèha mèg làtom mit szeretnék,szikràmhoz kell már a kovakő,lennèk még mi már nem lehetnék,
kopott a kő amin sokat jàrtam,lassan az ősz is tovább suhan,lelkem is csukódik, pedig kitàrtam,így elfogy rövidre szabott utam,
fagyra èpül a téli csontvilág,keményre ölel a végtelènsèg,már nincs a létben , mi korrigál,s mélyre húz az érzèketlensèg.
Érkezett az ősz.
Csak úgy jött az ősz, mint a pattanás
kèretlenül érkezett, hívatlan vendég,szèl sodorta , levèlhullató kellék,már bágyadt sugár hódol a földnek,álmodva bàr, de aláfekszik a ködnek,
őszi lelketlen zene, széltánc a lombokon,telet előkészítő hűs átlépés a gondokon,költőtől olvastam, "s szép mint mindíg énnekem"hiszek neki, de a tavaszt jobban szeretem,
hát itt az ősz, múlást mordan terel,már csak a tél érkezik s ráfelel,bíztató, tőle az élet nem múlik el,hisz a tavaszt ébreszti fel.
Poéta lélek /2/
Lehetne álom vagy szépre èbredés,
kolonc lóg a lelken, nyűg vagy alázat,
holdat karcol az eget verő tévedés,
s a csendet érintő élet varázslat,
migránsozhatnék, de nem akarok,
régen túl léptem ègő Notre Dámon,
minden élhetőt lepellel letakarok,
túllihegem a torz valóságom,
multiba oltott visszahúzó eredet,
lelkednek odaüt, sámán igézet lobog,
senki már nem fogja meleg kezedet,
s a szíved csak túlèlésért dobog,
lehetne àlom is mit ébren élsz,
talonba tett furcsa képzelet,
settenkednek a képek , és félsz,
nem jut a mièrtre égető ékezet,
feszít a sors, az a làngolàs,
bolondos alkotott csete-paté,
talajba rögzült kalandos ábrándozás,
hisz az èlet valahogy mindenkié!
Ahol a fent....
Ahol a fent összeér a lenttel,
ahol a zaj összeforr a csenddel,nem leszel különb senkinél,
ott , hol az ég lehajlik a földre,keresi az emberi boldogulást,ahol a rét ráfekszik a ködre,s hol a lét lel tovavándorlást,
ahol a lent összeèr a fenttel,ott mutatkozik a vègtelen,èletmester kurzusra mennék jeggyel,de az élet végtére is esèlytelen,
keresed a festett varázst a házfalon,graffitik súgnak ernyedt torzulàst,kinézel az üveg nélküli ablakon,mit látsz?.. kukákban koldulàst,
ahol a lent összeér a fenttel,karabíner kapocs a szépség,harcolni fog a tékozló eredettel,s halni készül a végső kétsèg,
ahol a fent összeér a lenttel,már nincs ébredő képzelőerő,ott megragad a hétfő , a keddel,s fèlreáll a mosolygó őserő.
Az éj szava....
Az éj szava, a nappal suttogása,
tolódik a gondolat oda , s vissza,kábulatban oldódik a képzelet,emlékeid a szőnyeg felissza,s nem kerül a betűre ékezet,
látod, .. a vágy álmaidon torlódik,mint magma dübörög a mélyben,,a sorsban imitt - amott feloldódik,s elsikkad az erőltetett erényben,
az éj szava függöny lebbenése,asztalra könyöklő hisztéria,múltidézés kímélő ébredése,falra rögzült fényevesztett lambéria.