Pflugerfefi blogja

Hajadba csendet fésül az est,

az ősz szálakat nem kutatja,

làgy hangod szívembe fest

szeretet varàzst naponta,

gitáron peng koros lelkünk,

hajnalunk àlmatlanná válik,

pókhálón függ múló èletünk,

elkísérjük egymàst halálig,

a lepketànc is múló érzèkisèg,

tűnő  az èlet, tűnő a bèke,

egymásra halmozott klisèk,

örök csupàn az ègnek kékje,

szótlan est mégis hajadba csókol,

veled tart álmatlan hajnalig,

választott csillagod fènylőn bókol,

s minden éjjel ott fent kering,

a szeretet hatalmán túl nincs semmi,

csupán a mindenèrt küzdelem,

szívèrt szivet, ennek így kell lenni,

velünk marad az èlet.... s a türelem.

Sokszor álmodtam, hogy földig èr a fűz,

sóhajba kergetett életben lángoló tűz,
sátorként hajol fölènk, s védi álmaink,
szèl lebbentve kergeti érző vágyaink,


mint katedràlis hajol fölênk vèdve,
rozzant padon a mini szoknya tépve,
lobogó vágyat, szomjasan , bolondul,
moccan a fűz, érzőn nyikordul,


s a rozzant pad, mennyi érzèst látott,
szerelem után otthagyott kabátot,
már nem sajnàl a fűz, ő még él,
új szíveknek ,új szerelmet ígêr


az a fűz, minden csók, lengő látója,
az érzések , a vágyak kisèrő áldója.

Ha a hajnal már csókolgatja szemedet,

Gondolatban nàlad jàrtam Szerelem,

álmaimban a szívemet keresem,
èletemet neked adtam vágyva,
benned a hitem ne legyen oly árva,


szerelem, szerelem őrjítő bánat,
lelkemet, testemet magadba zártad,
még létezel és sarjadsz újra,
mar nem kell menni, inni a kútra,


kopog az úton hozzám a lépted,
imàdkozom, még ne legyen vèged,


Gondolatban nàlad jártam Szerelem,
érzéseim nálad a talonba leteszem.

Szemedből kapom a fényeket,