Krisztinka blogja

Szirmocskákat szór a májusi szél,

gyűrött gyermek ingek a levelek,

cseresznyefák rózsaszínű bája,

hullik a temető kertje felett.

Hallatszik valami édes dallam,

nem hallhatja azt meg, ki hitetlen.

Angyaloknak súlyos, gránit szárnya

rebben, ahogy a hitem elejtem.

Zuhanó pillék forgatagában,

bandukolok mint egy árva gyerek.

A fák alagútja - könnyeimen 

át -, mint hamis délibáb, úgy remeg.

https://www.rundtidanmark.dk/kirsebaertraeerne-bispebjerg-kirkegaard/

Halkan sustorog a Holbæk fjord, 

hullámok lágyulnak el habjában.

Nyugodt hátán hattyúkat hord, 

kavicsokat görget unalmában.

Arany cipőt húz a napsugár,

köntösét a kivetett hínárra dobja.

Felhőnyi, kicsinyke bogár,

táncát - hömpölyögve - vele ropja.

Hegyeket, városokat fest, 

sűrű fellegek fehér sodra.

A szél játszani most sem rest,

az égi képet árvalányhajjal bevonja.

Vadrózsa gyűrt levelén üzen a táj,

valaki talán elvénült gallyat éget.

Kissé fanyar, mégis kedves illat száll,

újszülött bárány anyjáért béget.

( giccses de ilyen volt a vasárnap ott)

Majd valaki nemsokára megteheti,

majd ő ápolja és ő szeretheti.

Kicsi éden volt ez itt és sok öröm,

most ezt mindet megköszönöm.

Szentimentális, kacska rímem bőven akad,

búcsúzok tőled kis kerti, rozoga pad.

Fehér fátylas hóvirág, sárga kendős sáfrány,

hozzátok bújok, ott nincs semmi ármány.

Szerelmes szarka építette kócos fészkek,

boglyas buksitokra majd más nézhet.

Ugye te is látod? Ez itt füzérben barka,

rügyeit kis szőrme kabátba takarja.

Esőben erecske pajkosan, hogy szalad,

madárkáknak itt mindig jut jó falat.

Kis házikóban dalol a széncinke: 

csipi-csip magocska, csipi-csip picinyke.

Hallod? Örül a kertem, suttog a napnak:

Gyere, csak gyere s én ölbe kaplak!

Ő boldog nem tudja, hogy itt hagyom,

talán azt igen, hogy szeretem nagyon.

Demens, süket is meg 

vak is.

De jól álcázza a huncut

kis hamis. 

Eszik, iszik, totyogva 

baktat,

ránk már cseppet sem 

hallgat.

Tojik a világra, hol ide - 

hol oda,

nem haragszom ezért se 

soha.

Hát igen, be is pisil de 

spanom,

a foltot stikában gyorsan

kipucolom.

Persze sose tett ilyet 17 

éven át,

csak örömöt adott, ő igazi jó barát.

Foga alig van, kettő 

kikandikál,

nagyokat ásít, mielőtt 

szundikál.

Talán maga a rejtett 

fájdalom,

itt ott kicsit 

megnyomkodom.

Nem sír csak kis bambán 

bámul,

s ha kaparászom totál 

beájul.

Mikor összebújik a kis büdös velem,

jól a fülébe kiabálom, hogy szeretem.

Szorosan ölelem azt sem 

bánja,

tudja még, hogy mi vagyunk a klánja.

Ha jön felé az örök álom, ölembe  veszem szépen,

és elengedem - ugatni a holdat - egy csillagfényen.

Ez most egy olyan 

fura nátha,

zsuppssz egy ezres

C vitamin, hátha...

Mégsem. Valami 

gyógymasszázs a fülön,

égő, vörös füllel 

a fekvést se tűröm.

Tegnap kínomban 

ezt a neten tanultam,

de hamar ezoterikusnak

lenni is meguntam.

Álomba rázott 

többször a láz,

csupa élő

mikroorganizmus a ház.

A narancsnak sincs 

íze se szaga,

az ember lánya 

itt fekszik maga.

Már csak négy 

nap a karantén,

az uram kint 

horkol a kanapén.

Köhögni ma kezdtem

el úgy igazán,

a farmerem lóg

rajtam lazán.

Mert ma már nem 

pizsis a napom,

kicsiny szobám 

elhagyhatom.

Besüt a nap,

leült a por, csak nézem,

majd szívet rajzolok bele

így ni: nyugodtan és szépen.