Krisztinka blogja

Felkap az álom, velem lágyan repül.  

A bánat ólom cseppje, alattam elterül. 

Lent a mélyben, zokognak hangjai,

felettük kell magam erősen tartani. 

Lebegek. Édes, meleg otthon illatban,

Anyám dúdolgat, simogatón, halkan. 

Lehet én is meghaltam, - a kis konyha koporsó. 

Finom a leves - hallom - de kell bele egy kis só. 

Az álom gyógyít mondják, jó ha látom,

bent az álmomban magam is megtalálom. 

Hát, elvesztem egy kicsit, na jó, nagyon. 

Anyám korhol érte, és én meg hagyom.

Az ősz elterült, színes szőttesén lépked,

keresi, kutatja hol talál meg téged. 

Színeket szeretne belőled is szőni, 

elég is volna egy pici zsebkendőnyi. 

Nap libikókázik ágak között sután, 

hunyorog a rád húzott fekete ruhán. 

Téged cirógatni maradna vagy menne, 

kedves, jó barátod, vígasztalód lenne. 

De te nem látsz semmit, cél nélkül botorkálsz, 

emlékeid langymeleg odvában turkálsz. 

Zsebedbe mélybarna gesztenyéket bújtatsz, 

Tudod de tagadod, melléjük nem bújhatsz. 

Ablakot ver a hiány,
belém zörget.
Bekuporog
a szemembe.
Onnan bámul,
térdére kulcsolt karral.
Ott, a gyertya lángja holt
lelkek lázas mágiája.
Emitt, a pókhálón könnycseppek
sorakoznak lehullásra.
Sírvirág vázámban a rózsa,
én a sóhajokba szakadt
idegen vagyok.
Ebben a másik világban,
nincs is itt Anya.
Itt csak az én
árva, buta, toporgó
gyerekségeim vannak.

A kezdet mindig hófehér,
már a fekete is elér.
De a színek megfestenek,
akarják, hogy narancs legyek.
Milyen tiszta a béke - kék,
rózsaszínben úsznak mesék,
igazságuk halvány lila.
Milyen színű a biblia?
A tenger haragos mélyzöld,
kék-fehér a holdról a föld.
Az emberek szivárványok,
barnák, szürkék a zárványok.
A hazugság latyak-szürke,
smaragdzöld a tavak tükre.
A szerelem kárminvörös,
Minden vörös mi ösztönös?
Nap korongja pitypang sárga,
Ne gondolj most a halálra! 

Kereslek. Mert elhinni nem tudom,
hogy nem vagy. Elképzellek a
holdkaréjon ahogy lazán nekidőlsz
falának. Tegnap az egyik képen
olyan voltál mint mindig, a másikon
csupa szürke bánat. Mindig olyan
fura érzéssel nézegetem a kėpeket. 
Valami távoli kis idegenség van bennük. 
A szívemben viszont közeliek ės
meghittek. Pedig a belső
fényképalbum és videotárhely 
megfoghatatlanul létezik.
Létezik. Nincs és mégis van,
ahogyan te a holdkaréjon.