Krisztinka blogja

A kert színes bársonyán,
a szél bánatot bont,
 
a dió verte járda kockán,
az Ősz mint elhagyott,
asszony sírva bolyong.
 
Könnyei köddé válnak,
rongyos lépte nyomán,
híre se marad fájdalmának,
mire a jég csipke-virágot hajt,
bágyadt homlokán.

Pipacs virágnak
gyűrt selyme fesletten leng
kacér derekán.

Szemerkél az ősz,
barna ráncán rőt levélnek.
A fák rügyei elvetélnek,
rajtuk dér időz.



.

Medúza álma

Fejfán az idő

vasfoga neveket rág.

Az emlék porlad,

-*-

Őszi szél süvölt,
dér verte  csipkét rongyol
hideg hajnalon.