Krisztinka blogja

Az ég felé kúszik őszi színeiben rendre,

S hunyorog a nyár elhamvadó oldalán.

Opálos lég ereszkedik a hajnali csendre,

A vadszőlő arany fényben ébred a ház falán. 

És mi érezzük, egyszerre mind a ketten,

Hogy éles már a szeptemberi levegő.

De jön a Nap, mindegyre fényesebben,

Majd megnyúlt árnyakat húz zsebéből elő,

Te vagy és én vagyok - így együtt híven.

Az idő gongja fejünk felett kattogva ing.

Őszben, őszen mégis olyan gyönyörűen,

Egymáshoz bújnak szerelmes vágyaink.

Huncut vagyok, 

Becsapom a telet.

Szobámban jácintot,

Kankalint nevelek.

Zöld fészkükben ülnek,

Rózsaszín és sárga,

Szirmaikkal mosolyognak,

Rám és a világra.

Boldognak tűnnek,

Azt hiszik tavasz van.

Mert huncut vagyok,

Őket is becsaptam:) 

Hallod, a jég hogy reccsen az öreg hársfán?

Kis fénytündérkék cikáznak minden ágán.

A hópelyhek tánca mindig úgy megszédít,

Ha Január palotát pihékből épít. 

A fátyolos égre fagyasztja a Holdat,

udvarát ezüsttel lágyan betakarja.

Hóra jégesőt, majd arra havat hordat,

A Földet ölni vagy ölelni akarja?

Izzik a nappal, fehér tűz van a télben,

Dárdái a jégnek csöpögnek, csorognak.

Dervisként kristályok forognak a légben,

Lehullva a sárba látod, hogy zokognak?

Reggel ropogott az út a talpunk alatt,

Hófehér bundában rohangált a város,

A park csendje is szűzi fehérben haladt,

S most mindkettő újra piszkos lett és sáros.

Eljött nehéz szárnyakon

S megzendült egy furcsa dal

Olyan búsan kopogós 

Jégesős hang-zivatar

A hideg pillanatra

Megreszketett egy virág

És elterült alatta 

A jégszilánkos világ

Olvadt szinte azonnal

S lassan el is ült a zaj

Innen-amonnan koppant

Még mint egy utolsó jaj

Aztán üres lett alant

És a légben is ott fent

Bennem itt bent lezuhant

És olyan mély lett a csend

A tavaszban rejlenek,

apró cinkos remények.

A fakadó rügyek gyengék,

és mégis oly kemények.

A nyár édes, forró,mézes,

túlcsorduló mákony.

Hipp-hopp elrohan és 

már nem is találom.

Kibomlik az őszi 

színek harsány csokra,

Majd csipke-fehér jegykendőt 

dob a tél halott szirmokra.

A változás ősi, meg nem 

szűnve pulzáló erő.

Vagy minden visszavárt évszak,

Csak egy gaz, hűtlen szerető?