Krisztinka blogja

Krisztinka•  2021. november 20. 09:48

Mesélt az Ősz

Sétáltam a

félhomályban,

talán kicsit

szomorkásan.

Mesélt az Ősz

én hallgattam,

sóhajtozva

ballagtam.

Aztán mégis

vidám lettem,

elmesélem,

mitől, szentem:

 

 

Tompa az ég,

szürke opál.

Lengedező

Szél orgonál.

Napok óta,

dunna alatt,

forró lázban

fekszik a Nap.

 

- Gyere kelj fel,

hív a dallam!

 

- Nem gyógyít meg,

ne is halljam!

 

- Mitől gyógyulsz,

hogy segítsek?

Virágokkal

körbe hintlek!

A kamilla

talán segít,

minden mezőt

még beterít.

 

Így történt meg,

hidd el nekem,

átbújt a Nap

fellegeken.

Égő orra

kiviláglott,

ahogyan a

réten látszott:

árnyék közt fény

a tisztáson,

náthás orrát

most is látom,

ahogy szippant

jó nagyokat.

Így gyógyult meg,

délre a Nap:)

 

 

 

Krisztinka•  2021. november 14. 16:21

Nem emlékszem

Elfelejtettem Nagyanyám hangját, de minden más megvan ott, ahova vissza járok  kenyérrel enni a dinnyét és a szőlőt.Csomó minden van ott: rétes, madártej is, meg a göcsörtös ujjai, a csuda egyenes, nagyon büszke tartása, élesen kék szeme a huncut ráncokkal, az erek a halántékán, talán a hangja is meglesz ha tovább maradok. Majd utóbb - előbb nagyon fog nevetni mikor játszunk és majd mondja, hogy "fiskális leszel vagy színészné". Igen, igen nem kell más csak megkeresni azt a részt, ahol játszok vele együtt…hiszen azt lehetetlen elfelejteni.

Krisztinka•  2021. november 14. 10:22

A nap se látszik

Hull az eső, hallom kopog,

elszenderül majd megint locsog.

Sötét van kint, a nap se látszik,

cirókásat most nem játszik.

Köd-köntösét kertemre dobja,

s pereg még az eső dobja.

Egyre hevesebb ez az őszi nap,

tekeredik a szél és sálamba kap.

Reszket a kertem, nagyon fázik,

minél  jobban, ahogy ázik.

S mikor foga összekoccan,

Egy - egy levél földre pottyan.

Krisztinka•  2021. november 7. 09:26

Félelmetes

Én csak a ciklámen rózsaszín-fehér  felhőin akarok bandukolni,

a szirom aprófodros széléig és vissza.

Így ni, majd az ezüstösre batikolt

levelek erezetein

billegni, kitárt karokkal mint rég a járdák szegélyein, amikor még nem gondoltam arra, hogy jön majd valami láthatatlan és félelmetes ami hétköznapi csodákat gyilkol. 

Krisztinka•  2021. október 31. 20:12

Mindenszentek

Lehull az este szőtte fátyol,

kihasítja az őszi szél,

ma mindenki gyászol,

emlékezik mind ki él.

Az emberek vonulnak,

keresik halottaik végső nyomát,

sorban mécsesek gyúlnak,

keserű illatok ölelik át.

Pislákol a milliónyi kis lámpa,

körbe járja a magány,

sötét felhőit az ég lerántja,

szemekbe ül be mindahány.

Új fény gyúl és új lobban el,

a sírkert felölti csillag köntösét,

árnyak lebegnek, egyik sem felel,

de boldogok, hogy nincsen sötét.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom