Krisztinka blogja

Az a lány és én egy társaságban

vagyunk, olykor réten, erdők rejtekén,

hol kis keze letöri a virágzó ágat, 

s fehér szirmokat hint elém. 

Már nem viszek haza minden 

üres csigaházat, csillogó kavicsot,

ő kicsi maradt én nagy lettem,

persze gyűjtök még pár kacatot.

Fel-fel ébred az a régi tavasz, 

a múltból itt suhog egy üzenet, 

s mikor érezem őt május tájt,

feléleszti bennem a tüzeket.

A szemem még mindig az övé,

főzés közben néha még táncolok,

itt van velem, belőle lettem nővé,

s az életbe mint ő - szerelmes vagyok.

Ha mesélnék a februári fagyott csendről,

fehérre festenék minden éjszakát,

holdfény hasadna ki a mennyből,

mi alvadt vértócsáról mellbe vág. 

Angyali, halvány lila fénnyel telne,

hol áldozatok az ártatlanok,

széles vállú, megölt lélegzetre,

szóródnának vöröslő csillagok. 

Majd sárga nap és kék ég ölelné a tájat,

bíbor színek hörögve sírnának borút.

Már Március van s lám a tavasz is fájhat,

lefestem rettenet-feketére a háborút.

Majd valaki nemsokára megteheti,

majd ő ápolja és ő szeretheti.

Kicsi éden volt ez itt és sok öröm,

most ezt mindet megköszönöm.

Szentimentális, kacska rímem bőven akad,

búcsúzok tőled kis kerti, rozoga pad.

Fehér fátylas hóvirág, sárga kendős sáfrány,

hozzátok bújok, ott nincs semmi ármány.

Szerelmes szarka építette kócos fészkek,

boglyas buksitokra majd más nézhet.

Ugye te is látod? Ez itt füzérben barka,

rügyeit kis szőrme kabátba takarja.

Esőben erecske pajkosan, hogy szalad,

madárkáknak itt mindig jut jó falat.

Kis házikóban dalol a széncinke: 

csipi-csip magocska, csipi-csip picinyke.

Hallod? Örül a kertem, suttog a napnak:

Gyere, csak gyere s én ölbe kaplak!

Ő boldog nem tudja, hogy itt hagyom,

talán azt igen, hogy szeretem nagyon.

Az ég pillantásának homályos, szürkéskék résén,

gyengéden hatol át ölelkezni a napsugár - tündén,

porszemek ezre pillog selymes, aranyfényű sálán,

mi lassan csúszik egyre lejjebb gömbölyded vállán.

(A sugarak közt az erdő még toporogva áll ugyan,

de vére zubog s megindul ha a fény az öléig zuhan.)

Ez jött ki🙈sétáltunk a közeli erdőben...jön a tavasz😊

Demens, süket is meg 

vak is.

De jól álcázza a huncut

kis hamis. 

Eszik, iszik, totyogva 

baktat,

ránk már cseppet sem 

hallgat.

Tojik a világra, hol ide - 

hol oda,

nem haragszom ezért se 

soha.

Hát igen, be is pisil de 

spanom,

a foltot stikában gyorsan

kipucolom.

Persze sose tett ilyet 17 

éven át,

csak örömöt adott, ő igazi jó barát.

Foga alig van, kettő 

kikandikál,

nagyokat ásít, mielőtt 

szundikál.

Talán maga a rejtett 

fájdalom,

itt ott kicsit 

megnyomkodom.

Nem sír csak kis bambán 

bámul,

s ha kaparászom totál 

beájul.

Mikor összebújik a kis büdös velem,

jól a fülébe kiabálom, hogy szeretem.

Szorosan ölelem azt sem 

bánja,

tudja még, hogy mi vagyunk a klánja.

Ha jön felé az örök álom, ölembe  veszem szépen,

és elengedem - ugatni a holdat - egy csillagfényen.