Krisztinka blogja

Játék
Krisztinka•  2021. november 20. 09:48

Mesélt az Ősz

Sétáltam a

félhomályban,

talán kicsit

szomorkásan.

Mesélt az Ősz

én hallgattam,

sóhajtozva

ballagtam.

Aztán mégis

vidám lettem,

elmesélem,

mitől, szentem:

 

 

Tompa az ég,

szürke opál.

Lengedező

Szél orgonál.

Napok óta,

dunna alatt,

forró lázban

fekszik a Nap.

 

- Gyere kelj fel,

hív a dallam!

 

- Nem gyógyít meg,

ne is halljam!

 

- Mitől gyógyulsz,

hogy segítsek?

Virágokkal

körbe hintlek!

A kamilla

talán segít,

minden mezőt

még beterít.

 

Így történt meg,

hidd el nekem,

átbújt a Nap

fellegeken.

Égő orra

kiviláglott,

ahogyan a

réten látszott:

árnyék közt fény

a tisztáson,

náthás orrát

most is látom,

ahogy szippant

jó nagyokat.

Így gyógyult meg,

délre a Nap:)

 

 

 

Krisztinka•  2021. október 27. 16:17

Ákom-bákomnak

Másszunk fel az eperfára

Gondoljunk a semmi másra

Eper roppan szánkba olvad

Ha minden gondod félretoltad

Akkor öleld át a vállam

Hagyd hogy én majd kitaláljam

Milyen pamacs van az égen

Álmodjunk mint nagyon régen

Sárkányt boszit manó házat

Csak lógasd velem a lábad

Krisztinka•  2021. szeptember 29. 07:00

Vele csak a baj van

Tegnap majd kiugrott,

Repesett, mocorgott.

Mondtam neki: nyugi,

mi ez a nagy bugi?

Ma is kibírhatatlan,

vele csak a baj van!

Ugrabugrál, szertelen,

dörömböl és féktelen.

Kattog mint az óra,

nem hallgat a szóra.

Bezárul, kitárul mint az ablak,

ha szomorú akkor szaggat.

- Elég, nincs türelmem hozzád!

Ezután mint ki jól végezte dolgát,

most itt csücsül szép szelíden,

csak azért mert nyakon csíptem.

Sosem tart sokáig, hogy ilyen,

Ő az én madárszárnyú szívem.

Krisztinka•  2017. október 24. 12:45

Elvesztett

Az elvesztett tárgyak polcán,

Kicsi voltam és kerek,

Már rég elgurultam mondván, 

"Kalap, kabát én megyek." 

Nem tudhattad hol vagyok, 

Habár ott azon a polcon, 

Tenyered köröttem matatott, 

Mégsem talált mondom, 

Pedig keresett, kutatott.

Elgurult vagy elvesztett, 

Nem tudtad ki vagyok, 

Ezért nem is lettem meg. 

Krisztinka•  2017. szeptember 13. 16:00

Az én

A tavaszom téltemető, 
Sárga,  libbenő kicsi kendő. 
Olyan kedves,  olyan pazar, 
Amit nem kell ki se takar. 
Az én nyaram kibomló haj, 
Búzamezőn mosolygó nap. 
Hűs tengerben lubickol, 
Meg nem mondom ugyanv hol. 
Az én őszöm egy sárga vadló, 
Szabad lelkű vérbő tangó, 
Átdübörög egy zöld tisztáson, 
Lába nyomán nyári álom. 
Az én telem hófehér kenyér, 
Annyit megad amennyit kér. 
Nem is lucskos,  nem is sáros, 
Fehér hajú csoda táltos. 

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom