Animanongrata_ blogja
Az idő teste
Ballag az óra, feltört faláb
tán a rég, tán a távolság ropog
hajas babáját húzza a galád
kinyúlt kardigánja agyonkopott.
Kimért kenyeret csenddé evett
unalmán ég a roppant akarat
mint hátgerinc mentén a tettek
izzó lázuk veríték marad
hajnalra szilárd hófehérre fagy
szőrös bundákká kristály percek,
de felhúzni a fagy egyet se hagy
ujjbeggyel zuhannak a terek..
Magunk csillagdái
Hol rőzsét gyújt az ég, hol érc a hajnal,
fapados jég ropog kaparó ujjakkal,
mint nem múló emberbűz a fagy átitat
elcsúsznak méterek, fékutak, kő hidak,
mégis...
ha hószirmot hord univerzum hullása
ívekkel meghajló vonalak sodrása,
szélvédőn megnyíló féreglyuk mámora,
magunk csillagdái ..szeplőtlen otthona
Kik mentek..
Ahogy a fák zúzmarát szórnak
mord téli táj megizzadt kövén,
elkuszál az ég hiány üstökén
rég látottak merre-hol szaladnak?
Kabátjuk denevér kék egére
rejti őket óvó, vak sötétje..
Csont boltozat mosoly frissessége
pírral jegyez szigor börtönébe..?
Hordja a szél ott is úgy a fecnit
hasas kosarába, mi nem tetszik?
Csak gyűlik bent esik s elveszik..
vagy őrized ..s olvasóid meglepik?
Élő virágcserép
Apró jégvilágok nem itt bent nyílnak
itt a szív melegben csendes ma minden
vérengző állat dorombol rá rímnek
Ohm atomján rám puhult mancsa hídnak.
Kint dús jégvirágok zúzott köd terhek
ágak és füvek kristály nyakú dámák
akkor is felveszik, akkor is mutatják
szúrós kis csillámok hajlón tündökölnek
Hibernáció ez, szemnek barátságos,
ahogyan Pára és Köd Király kezez
megrázni nem merik törékeny frigy ez
önként vállalásuk kissé sajátságos.
Minden mozdulatlan lidérc pillanat kép
megdermedt urakon feszes fehér öltöny
boszorkány varázsok északi jég közlöny
ültetés alatt az élő virágcserép...
Violin
Hegedűszó, ha utat húz bennem
szétfolynak előttem a csillagok
csak jer fülembe úgy szánj meg engem,
húr tisztulásán szem kút felragyog.
Velünk nyílnak violin kulcslyukak,
hangjegyek szívnak buborékba álmot,
elkapom feszes, kirezgett bódulat
járom a húrokkal vonódó árkot..,
aztán emelkedünk egész magasra
s alá is estünk pár röpke pillanat,
patakba könnyek erednek szabadba,
így tisztulunk a hangerdők alatt.