Animanongrata_ blogja

Lassan kell lélegezni, minden félreérthető,

a ruha, a harisnya, a rúzs még szerethető,

lassan el kéne tűnni egyik sarokban halkan,

ott kéne kifejtegetni kifejlett magamban. 

Furcsa is vagyok, rettentő keveset beszélek,
lehet kihűlni kéne, lassan rideggé didergek.
megélés helyett felélem a végtelenségem,
kilehelem végem, kerek szemmel nézem, kérem.

Örökzöld inda lettem, rég észrevétlenül,
ágas boglya sorsom a fészkén szétterül,
levélként téli ágra szabályos gömb vetül,
kerítem körbe-körbe karomba szenderül.
 
Fának drága dísze felélem éhesen,
alul egy csókba font pár áll szerelmesen,
madárka ott a magvam éhedre édesen,
szeressed, vidd el messze, új ágra éhezem.

Öleld a karácsonyt, legyél velem merész,

kezdjük élvezni a karácsonyi zenét,

engedd el kis szívünk szopránt hemperegni, 

menjünk csengőszóval ünnep érzést lopni.

Csak a rossz volt eddig? Kend meg bőven mázzal.

Bolond a család is? Etessük százával.

Merülj mézillatba, lisztes szaggatottan,

igyunk egyet, guríts rendet, fahéjjal borodban.

Mi korlátos kint, az korlátlan legbelül,

szétfutott bennem réges-rég kéretlenül,

szinuszos hullámokon száguldó csélcsap,

végén vissza fordul, erőt vesz ma holnap.

Ilyen ez látod, futni tért a közepe,

fel és le száguld meg nem értett szerepe,

nyugtalanság, érezni változó illatod,

kifújni nem tudom a paradoxonod.

Én kezdem megérteni itt, mellettetek,
száraz kóróba bújó remény rügyeket,
lassan el tudom képzelni, amint szakad,
éledő élet előtt kéreg, hogy hasad.
 
Talán azt is tudjuk, mi az mit nem lehet,
büntetlen szakítani szárakról kegyet,
mert érezni zöldet, amint himbálózik,
mielőtt édes terhe fej nehéz hullik.
 
Jobban várom most a megújuló tavaszt
tüdőbe tóduló csók könnyeket fakaszt,
mint harmat fű hátán egy langyos hajnalon,
boldog cseppben lógó zsendülő szálakon.