Animanongrata_ blogja

Emlékszel, ahogy régen szaladtam?

Kiflid madárlátta volt, azért,

tán falni te két pofán akartad

alkarod elejtetted s hazaért.

Csak te vittél ki télen-nyáron,

hol traktorgumi jól csúszott a hón,

Vajtán a nap tűzött a strandon,

körmöm csíkokra égett hátadon.

Te is költöztettél a nagy lázban,

emlékszem süket-néma volt a nap,

anyám csak ült, ott a konyhában,

már hallom ám, utána csend marad..

De ma egyben, vígan nyolcvanat

itt vagyunk s fiam lázára nézz,

szívével most penget boldogat,

így buta időn lesz az ész zenész..

Reggelek simult zöld melegágya,

álmok szétterülve fű alig remeg,

fákon elcsendesült erőknek vágya,

szélnek suttogása meg sem rebeg.

Madarak felettem langy lég oltalma,

kidalolt belőlem minden harag,

puha por szirom dísz lehulló halma,

léptem sosem bántó mintát ír, marad.

Minek erőlködne, elalszik a világ

bibéin illat lett a porrá tört virág.

Remegő szárnyaddal, bezárt egyke lehetsz,

közel ért nyelvedre álmodhatsz ízeket.

Emlékek beporzott, drogozott foglya vagy

lemetszett rózsatő virágban benne hagy.

Tágra száradt szirmok lazult ketrecébe,

erek szövetébe, selymek hűvösébe.

Ide a csend mellé lefekszek bent lakik,

falakra tapasztott fülemre felkenik,

szememen áttűnő, halovány fény lehet,

csillanó pillanat, eltévedt múlt lelet. 

Őzek a zöldeken, féktelen íveken

szájtátó, tenyésző húsvéti képeken,

alattuk pitypangos, köröttük lágy szirom.

szürreál pomponok felfogni sem bírom.

Bodobács folt vonat alig romantika,

kifordult, kognitív pózdisszonancia,

futni kell pezsegjen dopamin sejteken,

nem gondol, elindul, kikötöm, felveszem.

Tavasz van, tán telet takarít

szürke aszfalton langy szél seper

mord szín szigor, szirmokat lazít 

mosolygok, mint szilveszter esten.

Fákról rózsaszín konfettit taszít

rá ég pöttyöz le rendületlen,

rendezett barna fürtöm pára kín, 

hullámzó pillanatba zár, resten.