Animanongrata_ blogja

Hiszem, hogy együtt, itt, érdemben vagyunk,

gyönge görcsön ritkán, szorul meg szavunk,

versennyel senkik és semmik lehetünk,

fényesen, vakon, vad csókkal szeretünk.

Erő és jóság, mi nem lehet neked,

csak nézed és érzed, mit kell kezdened,

tiszteld a fényét, ha meg nem foghatod,

új utakra hint, friss, termő fűmagot.

Lélekben figyel és melletted marad,

nem lesz a társad, de mindent odaad,

neki semmi lesz, neked minden lehet,

sosem felejt, megtart, csak ha engeded.

Éppen csak támasztott, megtartó mozdulat,

nem ölelt, nem fogott, lehelet vékonyan,

törődést nem mérik kilószám mázsával,

talán csak érzésre hulló alázattal.

Szavadban ész az ég, benne költők laknak,

kifesti enyémet, nem tudom mit adjak.

Most, hogy beáztattad papírmasé lelkem,

kioldódott festék betűvel hull bennem.