Animanongrata_ blogja

Már rózsaszínre nyugodnak a színek

sugarakkal deres megszeppent ködön

s az egymásra lehajtott könyvlap szívek

harmonikáján jár a meghajlott öröm.

Pihenni kell, feküdni s átaludni

a kimondhatatlan kegyetlen telet,

íratlanul sem hagyhatom kihunyni

tavaszvár eltűr minden felleget.

Hiába fejemben víg barackok járnak

csak korai vetés ring katonás fövenyt

friss léggel végtelen pázsittá válnak 

szememben szálai meztelen zöldek

ahogy hideg szél lassan simogatja

s a szürke ég körénk fúj erőtlen Napot

fázós rossz rezdülő lapos kis hátlapja

zöld színek koktélján slukkol haragot.

Kemény hosszú tél maradt madaraknak

ritkán énekelnek vidám, jó napot

ha hallom elrakom szív mélyén magamnak

s titokban többször vissza forgatom..

Gyűlik a fény bennem hóvirágot láttam

kis fejével várta a többi friss magot

talán egész éjben a földet szalutálta

reménye ihlet lesz s áttör bús fagyot..

Kialszom az éjsötétet 

egészen hófehér vagyok

éjbe ért küszködések

tollain papírt hagyok.

Rég megtalált dallamon

elringatom sós magam

piruló hagyma illatom

orron fogom, fent akad.

Vele szép arany leszek

majoránnán hús darab

apró burgonyás cseppek

üvegjén ízes só szalad..

Ballag az óra, feltört faláb

tán a rég, tán a távolság ropog

hajas babáját húzza a galád

kinyúlt kardigánja agyonkopott.

Kimért kenyeret csenddé evett

unalmán ég a roppant akarat

mint hátgerinc mentén a tettek

izzó lázuk veríték marad

hajnalra szilárd hófehérre fagy

szőrös bundákká kristály percek,

de felhúzni a fagy egyet se hagy

ujjbeggyel zuhannak a terek..

Hol rőzsét gyújt az ég, hol érc a hajnal,

fapados jég ropog kaparó ujjakkal,

mint nem múló emberbűz a fagy átitat 

elcsúsznak méterek, fékutak, kő hidak,

mégis...

ha hószirmot hord univerzum hullása

ívekkel meghajló vonalak sodrása,

szélvédőn megnyíló féreglyuk mámora,

magunk csillagdái ..szeplőtlen otthona