Animanongrata_ blogja

Hiú világ ez, lassan elvesz mindenem,

a gondok már régen kivájták jobb szemem,

könnyelmű lét, öntöttem ciklámen medált,

nyakamra fűztem, lesz még idő, szuggerált.

Készítek képet, balról egész szép vagyok,

jobbra lásd ma, neked, csak neked fordulok,

faló idő elvesz, ha sokat nem felelsz,

rózsa köd merengőt, időn túl, énekelsz.

Le lehet hullani szelídség vermébe?
Mikor csontok is vaj puhán esnek le?
Nem koppan, huppan, hangtalan az alja,
elmerülni végtelen balzsam harmatban.

Fegyelmezett póker arc, álarc alatt,
tán művészet edzette kötél idegek,
éhes szemekre ragasztott kíséretek,
dúdolnak halkan, kevésbé szelídet.
 
Kutatni az egészben, elmerülni kincs,
beszippant a hangszín és már semmi sincs,
szívom magamba az egész lényeget,
hallgatom a színt, végtelen szépségeket.