Animanongrata_ blogja

Olyan furcsák vagyunk mi emberek,

A szemünk sír, az ajkunk nevet.

Azt hisszük másról, hogy boldog talán

S irigykedünk egy-egy szaván.

Azt hisszük, ha a másik szeme ragyog,

Gondolatai tiszták és szabadok,

S nem vesszük, dehogy vesszük észre,

Hogy könnyek égnek csillogó szemében.

Oly furcsák vagyunk mi emberek,

A szemünk sír, az ajkunk nevet.

Hazugság az egész életünk,

Mert akkor is sírunk, amikor nevetünk...

Láttatok-e már téli rózsatőt?

Csak száraz bot

Tövises bot.

S még hozzá nem is egyenes.

Láttátok már a csüggedt mozdulást,

A fáradt ívet, melyben meghajolt?

Virágait: a mult nyár színeit,

A mult nyár illatát

Elvitték, elszaggatták százfele.

Jutott belőlük menyegzőre,

Lobogórúdra,

Koporsó fölé.

Azután csend lett, lehullott a hó,

S a téli rózsatő

Elrejtette fejét a föld alá.

Hiszitek-e,

Hogy az a sok-sok piros rózsa

E szegény, száraz indából fakadt?

Hiszitek-e,

Hogy ez a szúrós, tövis-tele bot

Egyszer még kivirágzik?

Hiszitek-e,

Hogy fog még teremni piros rózsát,

Lakodalomra,

Lobogórúdra,

Kopja hegyére,

Koporsó fölé?

Hisztek-e még a téli rózsatőben?

Hisztek-e bennem?

1924

Kék égnek színei

Estébe fordulnak,

Szemeim zöldjében

Szüntelen áhítat.

Színeknek játéka

Arcomat simítja,

Pasztellek nyugalma

Lelkemet tisztítja.

Lemenő nap fénye

Lágy felhőt fonja,

Naranccsal érinti,

Sárgával borítja.

Szemembe simogat,

Fénye lágy és meleg,

Ragyogóan, szépen

Öleli szívemet.

Szépségben felenged

Minden, mi bánthat,

Nézem és megértem,

Csupán a látszat.

Sárgából vörösre,

Halvány rózsaszínre.

Felhői haragos,

Borongós szürkére.

Kenődik fénye

Felhőknek hajára,

Feketéllik, szürkül

Narancsos bája.

Szomorú szépsége

Lassan elmúlik,

Vele a hold fénye

Társamul szegődik.