szederfalu blogja

ebben a kék maszlagban
semmi sem színes
a folyamat mégis változó
ibolyát és enciánt rejthet
egy törékeny szép korsó
vagy sötét betűt vet
a véletlen tinta
pacáit tépett kapcsolat issza
mohón szürcsöli mint
tikkadt vadak a rézgáliccal
fertőzött tavat
pedig a patak onnan
csak száz lépés
hol királykékben a végzés
fakó szavak
belőle kiragyognak
s türkizből lesz majd a holnap
zöld és narancs helyett
megfásult elvek folynak
rongyos foltjai a holdnak

/Megadott szavak: lépés, folyamat, rejthet, kapcsolat, véletlen. Téma a kék, mint domináns szín./

kívül kérges belül omlós
roppanós keksz az életem
sokszor törik le a sarka
de nem ront le a lényegen
habos krémje ezer ízű
színe fényes és változó
ahogy írja a receptet
sorsom pékje irányt adó
látszólag bár ugyanolyan
a külseje és állaga
nincsen isten  vagy rossz ember
aki nekem még ártana
mert a kéreg baszott erős
nem hatol át rajta csapás
de hogy éjjel mennyit sírok
csak én tudom nem látja más

Sajnos az idei pályázatból kimaradok, mint zsűritag nem vehetek részt, de a feladat megihletett engem is :)) Viszont nem ars poeticát írtam, hogy ne legyen olyan egyszerű és főleg tájba simuló :)))

Kilógó szavak

„Költő vagyok – mit érdekelne

engem a költészet maga?”

Hívhatod pattanásnak az arcon,

de nekem csak csúf ragya.

Írok én verset, ha kell neked,

mégis mit érnél el vele mondd?

Szádból úgy lógnak ki a szavak,

mint kabátról leszakított gomb,

csak egy cérna tartja vissza

és mindjárt százfelé gurul,

hiába próbálgatod szárnyad,

nem leszel soha fenséges turul.

Én költő vagyok, te mit akarsz?

Költészetről ne papolj nekem!

Ugasd csak tovább ülve a holdat,

s a Parnasszuson ágyazd meg helyem!

/Az idézett rész József Attila: Ars Poetica című verséből való/

Szedres, 2016. március 23.

Köszönöm uram, a kedves verset,
meglepetése célba ért, talált.
Kívánt benne nekem mindenféle
fájdalmat okozó, csúf halált.
Őszintesége nemes lélekre vall,
tisztelem is ezért önt, nagyon,
bár, ha megengedi nekem mégis,
hálámat inkább most elhagyom.
Figyelmét ezentúl szórja másra,
megvagyok nélküle, higgye el!
Tudását annak bizonygassa,
akit az esetleg érdekel.
Köszönöm uram, hogy nyíltan leírta,
ellenszenve mennyire ösztönös,
biztosíthatom róla, ez az érzés
részemről igencsak kölcsönös.
Kettőnk közt a különbség mégis nagy,
mert míg ön nyíltan és bátran fröcsög,
addig én csendben, mosolyogva,
türelmem határán csücsülök.
Ó, ne gondolja, hogy át fogom lépni,
fegyelmezetten ott maradok,
mert hiába mondanám nem érti, hogy
szótlanságommal hangosabb vagyok.

/megadott szavakból: csillag, fátyol, gáztűzhely, malac-orr, tipli, kaméleon/

Hangulatod kaméleon-színeit
válogatom: a síróst, a szeretőst,
a vidám nevetőst, a morcit és a bunkót...
De nincs annyi csillag az égen ahányféle arcod van.
Mind az enyém, akarom őket kivétel nélkül
és leltárt írok, hogy emlékül megmaradjanak.
Feljegyzem, hogy a gáztűzhelynél állva
belecsókoltál konyha-szagú hajamba,
mert épp' kedvencedet főztem,
vagy mikor mutatóujjammal malac-orrot formáztam magamnak
egy vicces fotó kedvéért és te nagyon nevettél ezen.
Felírok minden tizenöt perces sétát,
a közösen választott bort és pár lenyelt békát,
mitől a rózsaszín fátyol hamar elszakadt,
és a rongyai között mégis ugyanannak láttalak.
Sosem értettem miért akarod azt hinni,
hogy megunlak s azt mondom: tipli,
szedd össze magad, vége van!
A közös jövő igen bizonytalan,
de nem, most még nem lesz neked annyi,
csak hadd ne kelljen már megint bizonygatni:
szeretlek...
mert ebbe fáradok bele...