szederfalu blogja

Nem vagyok a katonád te, ezer-féle isten,

mégis besoroztál a harcba.

Sem fegyverem, sem imádságom nincsen,

el is ejtetsz folyton pofára, vagy arcra

/kinek-kinek szájíze szerint/.

Gonoszságod rendszeresen beint

nekem, mikor épp levegőt vennék

végre, vagy kiállnék a fényre.

Terelni akarsz házadba, tudom,

de játszmáidat már unom. Nagyon.

Oda ütsz, hol legjobban fáj!

Hagyom…

Bégessen nélkülem a nyáj!

Már gyerekként becsaptál.

Vagy én téged?

Egyszer voltam vendéged,

mit mondhattam akkor?

Megzavarta fejem a kamaszkor,

és igen, lehet hazudtam.

Az ifjú ember csak úgy van, él bele a világba,

a miatyánkot, mint másnapos kihányja,

nem tekint gyógyszerként a soros imákra.

Mit is mondtam akkor?...

Inkább tegyél le arról, hogy katonád legyek,

változzanak virággá a hitbéli fegyverek!