szederfalu blogja

Van az a szerelem, ami folyton

elgáncsol, ha az utadba kerül,

hogy majd jól pofára ess.

Szarrá töri a szíved, de mégis

szépnek mutat, hogy legközelebb

is a lába elé vesd

magad, mert mazochista módon

hiszel benne, abban, ami pedig

nincs ; és mégis akarod.

Felragasztasz egy-két mosolyt,

s ha körötted mindenki nevet,

már letépnéd valahogy.

A szerelem bűvös ragasztó

nem engedi magát könnyen.

Rád tapad, éget, nyaggat.

Bedugul tőle a füled is,

túlharsog minden tanácsot,

csak az ő dalát halljad!

Volt nekem tegnap egy jó álmom:

Egy elvakart seb a karomon,

taszít, de mégis édes, ha megnyalom.

a vér íze emlékeket vetít rólad,

beléd merülök, mint örvénybe a csónak,

forgok lefelé, nem menekülhetek,

a vészriadók hiába csengenek.

Szerelmes vagyok, s nem gondolok arra,

mi lesz, ha végül kiköpsz a partra…

Annyira különbözünk csak,

mint mások,

és szánkból fékezés nélkül

csúsznak ki hazugságok.

Semmivé porladnak kötél-idegek;

s nem tudom már, hogy a

szerelem sodrásában

tűz vagy víz legyek?

Mert nem minden hamis,

ami rossz volt,

és a jó sem csak az igazságról szólt.

De két kicsi mágnesként a

Sors nevű tábla szélén ülünk,

és ellentéteink elől

az idő vasmarkába vonz menekülő szívünk.

/megadott szavak: tűz, víz, hazugság, kötél, sodrás, fékez, igaz/

szemed megidézi az ezerszínű eget
bár újra ragyogtatni tudnám
de csak felhő-világ vagyok
már nem utazok
örvényeidhez nem lyukasztasz jegyet

rajzolnék most megint meztelen
testeket az ágyba
hullámos hajadban fürdő ujjakat
mert a testnedveidben csúszkáló vágyakat
parancsod szavára sem feledhetem

hiába hibáztam tudom és érzem
vágyakozó szerelmem felsikít
csókod után kapnék bomlott
elmém csak egyre tovább rontott
de kérlek bocsásd már meg vétkem

csillogjon újra ezerszínű szemed
forogjon égjen veled a világ
látom hajad már a távolból lebeg
meghallgatásra leltek az imák

(A KJ-ba készült feladványra, adott témában és szavakkal )