petaluda blogja

Bátor szerető, önmaga képét öleli
táncában légies szerelemben hajlik
imádott árnyékára lassan, kitartón

ahogy én csókolom szemem mögött
a fátylak rétegein keresztül tündöklő arcod
anyagba rajzolt részleteit, nem csókol más

téged, ki mindenhogy szép vagy, léttelenül
is örökké fordulsz bennem izzó karokkal, mint
végtelen óceánok és a távoli csillagködök

lecsukott szemmel hallgatlak
ahogy suttogsz, lélegzel,
a bőrödön átizzik a Nap
lenyugvón, bíboran.

fejemben a pávák, táncolnak
tollak nélkül könnyű túlvilági létben
ez még nem a halál, de szép,
a múzsám vagy, lehetnél...

elnyújtózom közel hozzád
ámbra illatú légben, egyetlen képben
hagyom, hogy feloldódjon
a sűrű anyagba merülő hétfő este.

állok a megkövesedett tengernél
túlparton a fátyolos lágy halál
sós arcomra mint édes köd ereszkedik majd

https://www.youtube.com/watch?v=TfqnnZpNpE4

Arcod a Holdé.
Fehér sóhaj.
Ilyen szép nem is
lehet ember...de
angyal sem. Talán.
Jössz. Valahol már.
Várlak.
Belül.
Kezem
már mozdul feléd.
Hogy érintselek.
Esővel?
Villámmal jössz talán.
Égi szekereken.
Bárkán a köddel.
Novemberben.
Égő nyárban?
Vékonyodom.
Áttetsző leszek.
Csak a hangom marad, ha eltévedsz.
..................................................
de Te mosolyogsz szelíden. Még-odaát.
Bennem vagy-vagyok suttogod.
Sohasem egyedül.
Alabástrom arcod fested arcomra,
mellemben dobogsz: lüktető orákulum.

https://www.youtube.com/watch?v=YzEjHd54reI&index=12&list=RD7TU0hE47hS0

                                              

mert álmot kerget a nép ki magtalan füvek susogását teríti vállára
vánkosát margaréták szirmából keríti magányos feje alá
markában mosolytalan szelek diadalát ringatja hajnalig-halálig