okeanus blogja

Szeplőtlen, leverten tűnődőm,

az úton át , - menjek-e tovább?

Alig hallón, mint a némaság,

mint jegyesek, az éjek zöldjén,

ahol enyhe némasága jár,

s kábán a Hold a fejünkre száll...

Elhaltunk, mint halók és a távol

kihagyatva sunyi suttogástól,

alant parkok elhívó árnya ring...

S e roppant látó ragyogásban

futunk, majd vakságunk lezártan

szemeimben, ó, drága társam!

csak méla hegyeknek orma

lehet oly szenvtelen véled,

s a vágyódó völgyek szája

remegő óhaja éled,

tátog éhezőn a tájban,

ahogy hiányzol ez óarany

rendben;

hol szerelemnek csendje van

csak a hideg lehel vissza 

grottát kaparva szurdokon, 

s pőre festményed kiissza,

hempergőn lepel-vigaszon,

tép érctelen sejlő élet

a perzselő rácsozaton

s képzel lüktető sóhajom

szertefutó kényes utaidon

várjon meztelen szó és víg rokon

simuljon kétes égi szemével

tört hitek átmosó látomása

más asztalánál magad egyél

legyél teista morzsa csak

mit ár avagy salak nyel el

aki süt majd, terít és remél

/részlet/

..........................................................

Bomlott malom lett az egész világ
S vak ritmusában jajgat szüntelen:
Miért? Miért?

Ó, húnyjatok le, kérdező szemek,
Aludjatok, nehéz halottaim!
Kinyújtom fáradt roppant karjaim
És ringatom a súlyos temetőt,
És ringatom ezer halottaim.
Halott dajka ringatja holtjait,
Holt sírásó altatja sírjait:'

Szépséges szíved, lelked,

hív szívszerelmed, csipkében

selymes fűbe gyöngyözik

tavasz színe a szemedben,

fenn kék égen fürdőzik

békesség száll a szabadban,

zeng víg nóta, meg cukorka

ájtatos hálával szavadban,

égre les a szépért, jóért

éhezem, de ez a jólét.