okeanus blogja

már nem tudlak kicsit szeretni

távolról bízva és remélve,

megélni, áldani, feledni,

már nem tudlak kicsit szeretni...

szétfutottál bennem, mint az eső

és az évek résein kikapart 

harapó idő; a lerakódás,

a zátony okozta lávafolyás,

már csupa torlódás vagyok,

csupa buzgó, szép akarás,

hogy rég-nyílt világ lehessünk 

s velünk legyen egy jobb virág...

Állók a csillagok, -hinni, hogy szeretnénk,
holott a világ sokívű, kék tengelyén
a jövő buzog, és az idők szélénél
a termékeny anyaméh vajúdó mélyén,
a reménynek három fia egymásba fér;
a vad vágy, kimért agy és az osonó vér.
Kötik kötött spiráljaik szalagjait;
lüktet az élet végtelent kérő öle,
halandón ölelve az ég kegyelmeit,

...és az álszeretet felekezetének köre
szívja a világ torz emlőiből bűneit ...

"Hiszen te tudtad:

dögbugyor a vége e pokoli útnak,

ott a hit is kihalt,

hiszen te tudtad:

álmaid orra buktak,

magad örökre kicsuktad,

járhatod a téboly havát,

s árván, idétlen,

emberségre, hű szerelemre étlen

villámló tálból eszed a halált."

/Nagy László/

Gyógyítsatok nehéz zokogások,

könnyűvé mossátok meg bennem

e gigászi alkonyodások,

mert pirkadatkor szeretni mertem.

Gödörré omlik bennem már a tér

suttogóvá mozdulnak a dolgok.

Gyógyítsatok új akarások,

 hogy akarjanak a gyógyulások!

"Hányszor támadt tennfiad
Szép hazám kebledre,
S lettél magzatod miatt,
Magzatod hamvvedre?"

/KF/