okeanus blogja

Istentelen számba fogadlak,

Mint ehetetlent a kínos este,

Lyukas fogamba beleraklak

Pöre idegeimben elesve.

 

Csak csiszold, dörzsöld, lökd,

s mint sós körömpörkölt

ülj odvas ajkamra

cibálva, tépve, hogy

 

mint folt hálóingeden;

túlláthassak széleiden.

Mindenemben láttalak,

jött és ment a nap,

 

mindenben hallgattalak,

fönt is és alant,

 

karommal akartalak,

állva és hanyatt,

 

lelkemmel haraptalak -

dúsan és pőrén

 

csak nem mertem

bevallani.

Látom, hogy jössz már,

csipkék alvó arcodon,

hogy olvadó hógyopár

nő lelked oldalán.

Érzem, hogy itt vagy,

lépésed andalog,

hogy kérésed várás,

s várása én vagyok.

Hallom, hogy távolodsz,

sikítón énekelsz,

hogy ködöt böktél réveteg,

s átszőnek kényszer képzetek

Már nem tudom; 

ki lát és hogyan, 

csak azt tudom,

hogy éjre lát szívünk, 

és nem tudok élni, 

halni egymagam. 

 

Már nem tudom;

mi voltam egykor, 

szavak terhe

mértékkel gyötör... 

 

De nézd, messze még a távol, 

s ha szemed lángol, s nincs vizem,

hogy néked is könnyebb legyen, 

és amíg gyanakvón szád szól,

 alig hiszem, 

hogy egykor megcsókoltalak.

...ahogy

sirató görbül mécs fölött,

fegyenc gubbaszt a bór előtt,

rőzse tör néne ferde hátán,

ahogy

vén macska harca szégyenül

mócsing kolbásszá füstösül

igazt hazudik a bősz sátán

...ahogy 

sanda sár zsír helyett felgagyog,

féllábú fényes hányada ragyog, 

...ahogy

árnyas áhítat, mit kalitka átitat;

 

úgy vagyok 

és leszek, ott 

és épp úgy,

ahogy hagyod,

csak történek,

ha akarod,

és ahogy.