okeanus blogja

A fáink könnye is pereg

légy, bogár ténfereg

kertünkből puszta lett

benne csak búsan lépkedek...

Állt a szél, álldogált az álom,

ahogy áthajóztam Szemesről

Lellére a nyáron,

Zenével utastalan ágyon, 

kerestem, kerestem a párom

Szemesnél a nyáron

 

Hol férce van a régi mának,

foltos élet, és alig bánat;

most hínarat kaszálnak.

Andalgó ujjunk összeért, 

hitünk csipkézett szélinél,

az ábránd fátyla ránk repült

és kócolt vaksi, torz reményt,

ám fagy osont, pörge szél sodort,

 

s eltéptük az isten fekhelyét.

Bérceim pazarló percein

gyakorta csipkekő csepeg

s mosolyi kéklő kvarcokon,

kövesült kő lesz arcodon

 

Levél leng, hívón libeg a jó,

simuló vers szít, a szél, a szó.

féltelek, mert lehet,

halványuló reggelek,

éjszaka átka űz;

veled és nélküled

hát féltelek...

 

napjaimban emlékezlek

sűrű napjaimban,

ahogy a hó piros

sárga az ég

bennem, bennem ég...

 

hiába a gyér kikelet;

ősz és kelet

hegyeimnek arca szakad,

lavina ez,öblös örvény,

tépdeső törvény;

 

mely hozzád elevez...