judit.szego blogja

2012. november 22-én elhunyt

Bencze Imre

http://magyarnyelv.network.hu/blog/magyar-nyelv-hirei/bencze-imre-edes-ekes-apanyelvunk-1


Én, utolsó meseversével búcsúzom tőle:


Bencze Imre: Hétszínvirág
(Verses mozaikmese)

 

Igaz mesét mondok nektek, nyissátok ki fületek,
elmondom, hogy egész évben mi történik veletek.
Nagy titokban elmesélem, meg ne tudja senki más,
angyal lakta Angyalföldön hogy' él ma egy óvodás.

Reggelenként, ahogy illik, elmegyünk az oviba,
vár egy kedves óvó néni, kökényszemű Erika.
Mindig derűs, mindig vidám, vidor szóval cirógat,
méri – ahogy gyarapodunk – centiket és kilókat.
Szigorú a dadus néni, tiszta szívből haragszik,
ha egy fiú lökdösődik, vagy egy lányka tolakszik.

 

Délelőtt a gyereksereg homokozik, hintázik.
jön az eső, beszaladunk, piros labda kint ázik.
Délidőben szól a csengő, dadus néni megterít,
nagy fazékban levest hoznak, napos lányka besegít;
helyet lel a kispohárnak, mélytányérnak, laposnak,
tiszte ez a mindenkori, ügyes kezű naposnak.
Első fogás gulyásleves, tejberizs a második,
(miközben a kényeztetett rántott húsról álmodik).
Meg kell enni, amit adnak, finnyáskodni nem lehet,
Cirmos néni nógat minden rosszul evő gyereket.

 

Kovács Peti verekedős, Deák Ancsa pityergős,
Pintér Pisti mindig szótlan, Patkós Klári nyekergős,
Zsiga gyakran zsiványkodik, Laci úgy fut, mint a nyúl,
Gazsinak, ha összeszidják, füle, farka lekonyul.
Gézengúz a Gózon Géza, oly eleven, mint a tűz,
játék közben mindenkivel előbb-utóbb összetűz.
Tarka ez a gyereksereg, mégsem mondok merészet,
minden gyerek egytől-egyig szereti a meséket.

 

Óvó bácsi olyan ritka mint a holló, hófehér,
pedig egy jó férfiember végtelenül sokat ér.
Marci bácsink ezermester, fúr, farag és forgácsol,
javítgatja játékunkat, terepasztalt barkácsol,
nagyobbakkal két kapura szenvedéllyel focizgat,
ilyen pompás lehetőség minden fiút fölizgat.
Mókázik a dadusokkal, Évikével évődik,
minden szava s tette mögött férfierő érződik.
Pénzhiányos környezetben Marci bácsi drága kincs,
addig-addig ügyeskedik, megszerzi azt, ami nincs.

 

Bármily szelíd Cirmos néni, látja minden tettünket,
hogyha néha csibészkedünk, okkal büntet bennünket.
Nem haragszik, kissé morcos, büntetése katonás,
vésett padra ül a vásott, plusz a játékmegvonás.
Óvodás, ha nem játszhatik, csupa bánat, csupa bú,
ücsörög a „bünti”-padon, unatkozik, szomorú.

 

Február ha közeledik, gondolunk a farsangra,
úgy készülünk, mint valami különleges kalandra.
Töri fejét minden gyerek, lázba jön sok anyuka,
mi legyen a csemetéje, tűzoltó vagy katona.
Kicsi lánykák álmodoznak, hercegnő lesz belőlük,
félnek, hogy a jó ötletet elhalásszák előlük.

 

Beköszönt a várva várt nap, nőttön-nő az izgalom,
öltözőben, folyosókon fokozott a forgalom.
Cirmos néni tapsol egyet, kezdődik a vonulás,
maskarában megjelenik negyvenhárom óvodás.

 

Piciny lánykán nagyestélyi, apró lurkón nagy kalap,
Balogh Berci újságíró, kezében egy pletykalap.
Buszvezető Kovács Peti, van szép tányérsapkája,
divatmodell Érsek Ági, suhog selyem szoknyája.
Subába bújt Juhász Jancsi, gyapjas birkát terelő,
szerszámládás Pogány Pista vízvezeték-szerelő.
Hófehérke törpék nélkül, szerény Hamupipőke,
kinek lába, amint tudjuk, beillik a cipőbe.
Szárnyas angyal Ördögh Bence, Évi ördögfióka,
szüntelenül izeg-mozog, mint egy csík vagy pióca.

 

Pincérlány lett Pintér Pisti, tüsténkedett anyuka,
előtte egy pici kötény, fején sikkes fityula,
magas sarkú cipőjében botladozva imbolyog,
nem tudja, hogy mit csináljon, szakadatlan vigyorog.
Megpillantván szoknyás Pistit, kitör a nagy hahota,
jobbra-balra dülöngélünk, kacag Ági s Ágota.

 

Tetőfokra hág a jókedv, páratlan a mai nap,
Era néni beöltözött mezítlábas boszinak.
Valahonnan ütött-kopott vesszősöprűt kerített,
fejére egy titokzatos, rojtos kendőt terített.
Arcát kissé bekormozta, ráncot rajzolt magának,
megfogta a söprűjét, és kinevezte lovának.
Grimaszt vágott, bolondozott, váratlan a földre ült,
sikongattak kicsik, nagyok, Klári futva menekült.
Kiderült: a rút boszorkány nem is csúnya, inkább szép,
észrevették, úgy lépeget, ahogy Era néni lép.
Rájöttünk a turpisságra! – rikolt Pásztor Marika,
fiúk, lányok ujjonganak: Nem boszorka – Erika!

 

Május végén megtartjuk a Madarak és fák napját,
kucsmagomba köszönt minket, billenti a kalapját.
Csapatostul kimegyünk a Rákos patak partjára,
figyelünk a kakukkokra, kopácsoló harkályra.
Látunk siklót, csigabigát, fürge gyíkot, verebet,
csivitelnek, zsinatolnak mint a pajkos gyerekek.
Látunk gólyát, szürke gémet, sárga hasú varangyot,
Dorottyát egy darázs csípi, megússza a kalandot.
Meglátunk egy vakondtúrást, futunk mint a bolondok,
föld alatti üregükben vacognak a vakondok.
Látunk hangyát, szorgalmasat, látunk sok-sok buzgó méhet,
nekünk gyűjtik nyáridőben, szorgosan az édes mézet.
Nézzétek csak, mi van rajtam – büszkélkedik Pap Ica –
rám szállott egy piciny bogár, pöttyös hátú katica.
Két fiú a patak partján kavicsokat szedeget,
utána a sekély vízben papírhajót ereget.
Távolban egy kutya csahol, tépett kandúr egerész,
sok-sok varjú búsan károg, sárgarigó fütyörész.
Cirmos néni szépen kéri, óvjátok az értéket,
minden fára vigyázzatok, madarakat védjétek.

 

Csoportunkban, mi tagadás, „szerelmek” is akadnak,
ebből bizony olykor-olykor bonyodalmak fakadnak.
Angyal Évi bájos lányka, dadusoknak kedvence,
nem csoda, hogy megkedvelte csoporttársa, kis Bence.
Nem az, aki kemencéből kormos képpel kimászott,
hanem aki Évikének hozott fonott kalácsot.
Sertepertél körülötte, gyakran együtt játszanak,
sülve-főve együtt vannak, boldogoknak látszanak.
Nemrég titkon elárulták, de csak Cirmos néninek,
hogy ők ketten egy pár lesznek, ne mondja el senkinek.
Óvó néni titoktartó, nehogy mosolyt fakasszon,
Ördögh Bence s Angyal Évi vőlegény és menyasszony.

 

Panorámás panelházba beköltöztek Ördöghék,
szomszédjuk a kétgyerekes könyvelő pár, Angyalék.
Bence s Évi, amint tudjuk, együtt járnak oviba,
cukrászdába, uszodába, nagymamával moziba.
Kutyája van kis Bencének, öthónapos Dzsenifer,
Évikének kiscicája szénfekete Lucifer,
Amikor az óvodába kézen fogva elmennek,
Dzsenifer is, Lucifer is látványosan szenvednek.

 

Szép az élet Angyalföldön, sokszínű és érdekes
Óvodásnak lenni nálunk mindenképpen érdemes.
Június van, egy esztendő ismét hamar elszaladt
Era néni leltárt csinál, teendője mi maradt?
.Ballagáskor sok-sok vidám gyermek arca kipirul,
Szivárványos hétszínvirág jókedvében kivirul.
Megjön Bence, örömében hármat vakkant Dzsenifer,
Dorombolva köszönti a kis gazdáját Lucifer.

 

 

         

Hidd el, nem akartam magam megmutatni.

El voltam remeteként, csöndben, egyedül.

Szégyellős-halkan megpróbáltam úgy hatni,

mint ahogy a magányos tücsök hegedül.

 

Egyszer csak a versek mégis útra keltek…

Suta kis kezüket még reszketve fogtam.

Könnyeztem értük, ha rájuk sem figyeltek,

Az első zsengéket még széltől is óvtam.

 

Aztán egyre inkább erős lett a próba,

s tudomásul vettem, hogy egyik sem zseni.

Megnézték és szétszedték őket apróra.

Akkor már késő volt lelküket menteni….

 

Parnasszusról leüzentek a fent lakók!

„Taigetosz hegyre vidd el mindet inkább,

hisz ők nem is versek, így csak odavalók!

Nincs bennük érzelem, s a rímek sem tiszták…”

 

..de, hiú az ember, magasabbra vágyik!

Siker-sóvár szeme egyre feljebb tekint.

Nem veszi észre, hogy mily nehezen mászik.

Hogy a világ neveti, s gúnyosan legyint.

 

l

Ballagok a feldíszített sírok között,

kereslek, pedig rég tudom, hogy hiába.

Megfáradt, drága csontod már megtöretett,

és aki ellened vétkezett, mit bánja?

 

Nem volt, aki megváltásodért fizessen,

mert bizony már letelt a negyed évszázad.

Bibliában van csak ingyen örök élet,

Sírodra rászálltak idegen rém árnyak.

 

Egy tollvonás a bősz ítélet, mit hoztak,

s új holt-vevőt találtak, neved áthúzva…

Nincs helyed a fizető halottak között,

s szegény, drága Nagymamám megöltek újra.

 

Ropog a koporsó, és benne a csontod,

Nincs körülötted senki, ki megvédene.

Sem telefon, sem levél nem ért el hozzám.

Fülemben csontod dobol… éjem éneke.

 

Ballagok a feldíszített sírok között,

kereslek, pedig rég tudom, hogy hiába.

Megfáradt, drága csontod már megtöretett,

és aki ellened vétkezett, mit bánja?

 

 

 

*A temetők, 25 év elteltével, a sír használatért, pénzt kérnek. Nem is keveset. Aki nem fizetett, halottjának koporsóját összetörték, sírját felszámolták, majd újra eladva, rátemettek. Csak 2001-től értesítik postán a rokonokat. Azelőtt, csak a temető hirdető tábláján voltak kitéve a felszámolása kerülő sírok sorszámai...Nagymamám is ennek a "remek" módszernek lett az áldozata....

 

Szúrós kis barátnőm egyik reggel olyan véres, zöld dologgal „örvendeztetett” meg, aminek

még véletlenül sem lehetne véresnek lennie, nemhogy zöldnek. Normál állapota fekete, és formázott.

Néhány sün-tudóst felhívva, arra a következtetésre jutottam, hogy talán jobb lesz orvoshoz fordulni vele. Elő az internetet, és a Google keresőben kutatva megtaláltam, a tenyésztők által legjobbnak dicsért klinikát, a közelben.

Heni-süni étvágya mindig kiváló volt, és most sem hazudtolta meg magát, de határozottan sápadtnak látszott.

Mivel már sokszor utaztak autóval, így az első odafelé út meg sem kottyant neki.

Szép, szőke doktor néni fogadta:

- Jaj, de kis aranyos vagy! – és megpróbálta, az amúgy nagyon szelíd, simogatható kis tüskést felvenni. Mondanom sem kell, hogy nem jött be neki.

Heni, ekkorra már szabályos inkvizíciós szerszámmá változott.

Próbálták szép szóval, próbálták erőszakkal szétfeszíteni, de, ahogy a doki mondta:

- Nem működik együtt!

Azurammal elfordultunk vigyorogni, mert mindkettőnknek a bárgyú Milka reklám jutott eszébe:

- MÚÚÚKÖGGGY!

Heni azonban nem működött, így elvitték egy kis kéjgázt szívni.

Néhány pillanat elteltével megjelent a dokinő diadalmas mosollyal, kezében lazán hanyatt fekvő, halottnak látszó sünömmel..

- Készen is vagyunk!

- Azt látom!!! - akartam mondani, de szerencsére, ekkor megmozdult a sünlabda.

- Él!!!! – sóhajtottam fel.

Hazavittük. Betettük a tesója mellé. Ő azonban, szokásától eltérően, a labirintus csőben helyezkedett el, és órákat ott aludt.

Kerek 6 napig hoztuk, vittük, gázosítottuk Henikét, aki az utolsó napokon már a kalitka ajtajában várt ránk.

A doktornő nevetett, amikor elmeséltük neki.

- Jó szer!

- No, ez biztos! – mondtuk Azurammal kánonban.

Ami véres volt, már nem véres. Viszont a pocakja csupa kiütés….

A 6. napon búcsút vettünk a klinikától:

- Kenjék a hasát naponta többször Neogranormon kenőccsel! – szólt a búcsú tanács…

Most készülök feladni egy hirdetést, hogy” gázt, és azt kilövellő palackot vennék hisztis sünöm részére”….mert mondanom sem kell, azóta sem múúúúködik együtt.

Aggkori szerelem

Szívemben végtelen szerelem.
Koromat máris elfeledem.
Hátamban hexencsúz
is elmúlt,ma nem nyúz.
Botomat keresem ,ha lelem!

 

Anyai előrelátás

Tiborcnak lakhelye Tapolca.
Illemtan könyvei fapolca
száznyolcvan könyvet bírt,
mit anyja neki írt
s terhesen a polcra pakolta.

 

Csak én, csak vele...

Kedves, a szerelmem epedő.
Testemtől izzik a lepedő
Nyár éjen teveled
vad kéjtől remegek.
/Csoda, hogy csak értem eped ő?/

 

Élet-leltár

Egy napra bejön a taxi, rum....
Havonta egy kis hölgy, maximum.
Igényem nincsen nagy
Jó kedvem el nem hagy.
/Esténként Betaloc, Doxium/.

 

Féltékenység

Tegnap láttam Csabát,
rajta viharkabát...
Röhejes!
Nő helyes....
Mért hagyott el? Nahát!

 

Temetés

                                 

Egész jó költő volt.Koszorús.
Sírhelye:egy messze kőszoros.
Magasra felhágnak.
Hágón fent,megállnak.
Gyászsereg így rebeg:"Kiszúrás!"