judit.szego blogja

Halált virágoznak idén a fák.
Eldobott maszk alatt halott az ibolya.
Meddőn lengenek a téren a hinták.
Sápadtabb lett az anyák mosolya.

Kétkedve kel fel nap is reggel.
Halkul, és sírásba hajlik a rigóének.
Nem tudsz dönteni, menj el, ne menj el?
Múlt háborúkra emlékeznek a vének.

Drágul a liszt, még ha molyos is.
Nyersen rohad el a betárolt krumpli.
Páni félelem gondolata oson, hisz
az álhír is igaz lehet… nem lehet tudni…

Halált virágoznak idén a fák.
Remélik az egész csak egy rossz álom.
Hogy nem hullatnak könnyet apák, anyák,
s nem hullaszagú szél söpör végig a tájon.

avagy, tudd, hogymegbocsátottam….

https://www.youtube.com/watch?v=DeZR5vK6qZ0

Régen hallott dal csendült fel véletlen, tegnap.

Nincs már az ország sem, rád sem virrad új nap.

Eltűntetek. Senki sem tudja miért és hova

lett megtagadott ifjúságunk sötét alkonya.
Jugoszlávia…Jugoszlávia.

Emlékszel, az elején még örültünk annyira.

Tinta-kéken hullámzott a gyönyörű Adria.
Félig állt a sátor, tűnt a lelkesedés… már, ha volt.

Visszhangzott a szikla, valahol sok ember dalolt.
Jugoszlávia… Jugoszlávia

Órák teltek, én kutattam a gyerekek fáradt álmát.

Morajlott a tenger, s a hold felhőbe vetette ágyát.

Szentjánosbogarak LED fénye vett körül.

Hangodat kihallottam a többiek közül.
Jugoszlávia…Jugoszlávia

Bezárva kötelességembe tűrtem, vártam.

Néha a tengerfényt bűvölve felálltam.

Fájt az egyedüllét. Távolban megcsillant egy uszály.

Maradnom kellett…gyerekek…s, a muszáj.

Jugoszlávia…Jugoszlávia,

Aztán vége lett, mert én végül elküldtelek.

Tengert csodálni már régen mással megyek.
Tűnt a szerelem, nem érdekel, kiben volt hiba…

Elmúlt az is, akárcsak a szép Jugoszlávia…
Jugoszlávia…Jugoszlávia

Most elmentél oda, hol már nincs harag.

Volt köztünk sok szép is, emléknek megmaradt.

Lélekbe öltöztél, mint a víg barátaink sora.

Közös múltunk elvitte Hadész, az alvilág ura.

Jugoszlávia…Jugoszlávia

felvázolt életeden

poros vér csorog.

Kisautóid

Szétdobálta egy repesz.

Még apa is sír.

Új otthont ígér,

és Anya felöltöztet.

Kíváncsian vársz.

Gumicsónak ring

a tengeren. Még nevetsz.

Majd víz mindenütt.

Most homok ölel.

Istened kezét fogod.

Ő hazavezet…

Ösztönösen kutatlak, már nem talállak.

Tisztán csillog a kis reggeliző tálad.

Lépnék a szobába, kedvenc foteledhez.

Ez nem a szokott játék: „gyere, s keress meg!”

Felrémlik a tegnap, s apróra hűlt tested.

Gyorsan jött a halált, pedig nem kerested.

Tizenöt év együtt, szinte minden percben.

Pillanatként szállt el ez idő felettem.

Együtt öregedtünk, és együtt is éltünk.

Karácsonyeste még régmúltat idéztünk.

Csillogott a fa, mit annyira szerettél,

Szobacicaként, nem tudtad, hogy mi a tél.

Nyaranta volt a kert a te birodalmad.

Rétet, mezőt szinte csak te birtokoltad.

Felfedezted, s milyen messzire elértél!

Harangszóra hozzám mégis visszatértél.

Hány éjszaka voltál hű kis hálótársam?

Félálomban puha lépteidet vártam.

Csendesen dorombolva elhelyezkedtél,

Óvatos mozdulattal elrendezkedtél.

Mennyire üres az éjszaka nélküled!

Estelednek napjaim, de a lét üres.

Mennyire hiányzol! Te azt nem is sejted!

Merre csatangol most kalandor kis lelked?

Hogy látlak-e én még valaha, nem tudom,

Találkozunk-e egy túlvilági úton?

De ameddig ebben a világban élek,

Az éjben csak halk dorombolást remélek….

Borongós, kora téli nap ez,
Szél fúj, az eső is szemerkél.
Magamba bújtam melegedni,
Arcotok gyertyája bennem él.

Világít, hol fényes, hol sötét.
Majd mesél fény és árnyékképet.
Ti vagytok a tinta tollamon,
Minden könnycsepp egy pacát éget.

Füstöl a papíron, s felizzik,
Bábozik felgomolygó testet...
Találgatlak, de egy gondolat
Elragad, s ködfátyolba fektet.

Csipkemintás, mint élet-évek
Színes, harsány- szép tarkasága.
Keresztszemmel öltött fátyolkép,
Hisz az emléknek nincs halála.

Magamba bújtam melegedni.
Arcotok gyertyafény, itt lebeg.
Bolyong a lélek, nyugvást keres.
Gyertek, temetőtök én leszek!

/2012./