judit.szego blogja
VersÉn már éltem akkor….
Én már éltem akkor, mikor divat volt a mosoly.
Emberek összeültek és a tábortűz ropogott.
Rádióból Ciao, ciao Bambina szólt olykor…
s a tél vastag hótakaróval kopogott.
Én már éltem akkor, mikor mackó volt a divat,
cipőnkön kalucsnival egyformák voltunk…
…és még nem építették újjá az Erzsébet hidat.
Iskolában címer volt a falon, s kék köpenyt hordtunk.
Én már éltem akkor, mikor a Beatles-re tombolt a világ.
Igaz nálunk leginkább Illés vagy Omega front volt.
Sőt, megrendezték az első táncdalfesztivált!
Az utca üres volt, senki sem hagyta el az otthont.
Én már éltem akkor, mikor mi ifjak faltuk a könyveket.
Vitatkoztunk, mindent megbeszéltünk.
Moziban megnéztük az új Bergman, s Jancsó filmeket.
Vidáman, és nagyon szabadon éltünk.
Én már éltem akkor, mikor söröző volt a találkahely.
Ha eső zuhogott nyakunkba, egy taxit leintettünk.
Tűnt Bambi helyett Colát ivott, ki ott második otthonra lelt.
Nyári munka, s újságárulás az utcán… ebből fizettünk.
Én már életem akkor, és én még jól emlékszem!
Te már, közben, sajnos elfelejtetted az egészet!
Pár évtizednyi távolság… Nem is volt annyira régen…
De ezt is, és sok mást is, eltakart a maszkos enyészet.
...és Godot nem jön el ma sem
.
Ébred a hajnali fátyolfény, takaróját lerúgja.
Megérinti szempillámat halvány rózsaszínje.
Erősödik a távoli autózaj halk morajlása…
Majd újra csend, csak a madarak hangolnak.
Gondolatom összefonódik, egyesül velük.
Egyre kevésbé hívogat a párna melege.
Az ablak hűsébe friss kávéillat vegyül.
Megannyi csoda táncol körül
Csak ez az undok magány végre elmenne!
.
De ő csak ül a fotelben kényelmesen.
Körülötte a múlt szivarfüstje kavarog.
Kitartóan néz, talán mosolyog is magában..
Felöltözöm, hátha óv a sok gönc a világ ellen.
Átállítom a melltartó pántját,
minden centije szembeszáll a gonosz gravitációval.
Az ágy szélén, a semmibe bámulva, tán Godot-ra várok…..
Kattintom a tévé távirányítóját,
védelmet kérve az újra támadó csend ellen..
.
„ Milyen gyorsan múlik az idő, ha az ember jól szórakozik”
Suttogja bennem Vladimir halk bölcsességgel.
A minden napok azonossága sem bíztat semmi jóra.
…és Godot sem jön… talán majd holnap!
Estragon lábára nem jó ma sem a cipő, és Vladimir fejére szűk a kalap.
Ismétlődő mozdulatok, melyek egyszer majd véget érnek.
„Hullaház lelkünk” halott pora vajon merre száll?
Gondolataink urnája legalább ne legyen lezárva:
repüljön ami jó, s magként megfoganjon…kicsírázzon e világban.
.
A készülék megrándul, gyomra háborog, s mindezt kiokádja.
A véres, nyálkás trutyi szerteszét folyik..
Most is elrepül az ablakom előtt a vén varjú.
Kár!- kiáltja felém, és milyen igaza van!
Készen állok pedig a mai napra, de lábam nem mozdul.
Védőöltözet, önmagam megóvására izzított gondolatok…
Lehet, vissza kellene dőlni az ágyra, párnám még meleg.
Benne gomolyog az éjszakám minden kusza álma.
…lehúz magához, és én engedek… egy óra még kell a mához!
.
*A Godot-ra várva Samuel Beckett ír költő, próza- és drámaíró legismertebb és legtöbbször játszott színműve.
Már félek
Ezt a bejegyzést egy tagunk töltötte fel a blogjába. A bejegyzés nem minősül hivatalos tájékoztatásnak, a benne szereplő esetleges állítások a képzelet szülöttei, és semmi esetre sem tekinthetőek objektív hírnek vagy tanácsadásnak. A koronavírussal kapcsolatban a koronavirus.gov.hu címen elérhető hivatalos oldalon lehet tájékozódni.
Abbahagyhatod! Már félek!
Miféle lét ez a maszkos élet?
Okos vírusok jönnek parancsszóra,
s mennek, ha eljön a megadott óra.
Fehér köpenyben már nem jár szinte senki,
s nem akar orvos beteg közelébe menni….
Szürreális horrorfilmmé vált a város.
S mikor lesz vége? Még igazán talányos.
Abbahagyhatod! Már félek!
Nincs ideje sem csóknak, sem ölelésnek.
Bolyongok ellentmondásos hírek között,
s közben, egyre több barát sírba költözött.
Mentő sikít, már ő is fél nagyon.
Függöny magától záródik az ablakon,
nem akar az üveg kilátni többé.
Egy szép világ változott zavaros köddé.
Abbahagyhatod! Már félek!
Paplan alatt magamnak mesét mesélek….
...és hirtelen ősz lett
…és hirtelen ősz lett.
Testemen megállt egy riadt verítékcsepp. Elgondolkodott.
Látta maga előtt a deres tájban didergő önmagamat.
Az éjszakában kezed után kutató kezemet…
…mert nem vagy már!
Nincsen, aki melegítsen…
Elhallgatott a vigasztaló szó éber óráimban.
Csak kutyám farkcsóváló együttérzése van.
A kánikula még ott bujkál a nappali bokrok között.
Forró leheletével búcsúcsókot lop a nyár arcára.
De irigy a hajnal… nem tűr már meleget, fényt.
Sötétben bandukolnak maszkos alakok,
rőt avart rugdosva.
Elcsendesült a világ….
Elcsendesült az életem…
… és hirtelen ősz lett!
Sekély vizeken
Zuhanok! Félek, összetör ez a keserű világ.
Csócsál, apróra rág kövült értékeket,
s trágyájában fává nőnek gyilkos bűn-csírák.
Felém int az idő. Múltat vetít, feledett képeket,
mely régen volt világunk… Visszamennék…
Szelíd motoron … amerikai filmek álmán.
Hátizsákunkba szerelmet is tennék.
A szabadság is jönne, nem maradna árván.
Hosszú hajunkat fújná a kósza szél.
Ifjúságunk a felhőkre mosolyogna.
Értenénk mindketten, miről mesél.
Autóstoppal száguldozna sok boldog óra.
Világunk mély volt, s mindig volt esély,
hogy ússzunk benne, mint szerelmes delfin pár.
Ködhomályba veszett lassan minden remény,
hiszen az idő magával rántva elrohant...zihál.
Kisodor minket, s mi kaparunk a homokon.
Sors-vizünk immár annyira sekély.
Nézd! …apró döghalak úsznak felénk konokon,
s parton bűzölögve oszladozik a szenvedély.