judit.szego blogja

judit.szego•  2019. szeptember 22. 07:39

Elveszett harminc évem

 

 

Harminc éve beteget ápolok.

Anyát, anyóst, férjet….

Demencia, rák egyre záporoz…

Épp’ ideje, hogy már én is kérjek.

 

 

Előtte dolgoztam napi nyolcat.

Volt, hogy többet …az is meglehet.

Lassan, erre már tanuk csak a holtak,

és kézen közön felnőtt a két gyerek.

 

 

Harminc év az életemből….
Nem lehet mondani, hogy kevés.

Túl sok már a véletlenből.

Kikiáltom, hogy már elég!

 

 

Nyugger lettem, tétova, sánta.

Hé, ott fenn, meddig tegyem?

Itt vagyok már régen hazavágva.

Mi a frászt csináljunk még 72 évesen?

 

 

judit.szego•  2019. április 1. 14:13

Judit, Tükörországban*


2018.április 1.
.
Amikor Berci kutya még velünk volt....
.
Felébredtem, ami nem is csoda, hiszen még ordítóra állított telefon is gátolja a továbbalvást.
Hajnali 5. Sötét és eső. Ez már szinte monszun… Félnótás madarak nótája…. Már második hónapja mi keltjük a napot.
Berci ásít, és lihegni kezd….és jön utánam, és jön utánam, és liheg…Megoldást nyert a „liheg a nyomában” kifejezés. Nálunk azt jelzi, hogy indulni kéne. …és kutya gyorsan!
Még jó, hogy csak két lábam van. A harisnya így is gondot okoz. Felrángatom, persze futni kezd előlem néhány szem. Nem. Nem futok utánuk…
Nagy nehezen kész vagyok.
Kabát, kutyahám, lihegő Berci…lépcsőház… és persze a rohadt lépcsők. 3 hete hexencsúzolok, és minden lépés külön kín. Berci néha megszán, és olykor ő húz…Igaz, általában csak lefelé.
Megúszom, leérünk, Berci folyóvá lényegül…és folyik…folyik….folyik.
Állok bambán, és azt hiszem, alszom is. Mintha Alice jönne szemben Subidam, és Subidu kíséretében. De nem, a fények játéka, mert éppen eloltották az utcai közvilágítást. Állati sötét van.
Egy rántásra riadok, Berci fura pózban görnyed, és potyog belőle a nylonzacsiba való.
Gyorsan körülnézek, senki! Derékkímélő módra kapcsolva szedegetem.
Látom magam kívülről, és hangosan röhögnék, de éppen nagyon fájok.
Indulunk felfelé a lépcsőn. Most persze nem húz, és húzom, tartom, emelem, nyögök. Felérünk.
Levadászom az ugrándozó Mirát, honom alá csapom… le, majd újra fel.
Reggeli a kutyáknak.
Kávéillat. Én főztem. Tulajdonképpen nem szeretem a kávét. Mindenfélét teszek bele, hogy ne legyen kávé íze. Ám, az illata nagyon jó. Otthon illat.
Leülök a géphez. Facebook. Lájkolok, lájkolnak, és ekkor kedves ismerősöm jelenik meg a monitoron. Kacér oldalfekvésben leledzik és néz….Félmeztelen. Lehet, hogy teljesen, csak ott takaró van. Nem látom egészében. Most álmodom, vagy ébren vagyok? .…Az előző jellemzőbb lenne rám, mert ki más képes ilyen marhaságot álmodni, és ilyen vén pasival?
Megint versek, és a verslábak erotikus kánkánt járnak. Erotika… Jut eszembe, lehet beküldeni a Poetra erotikus verseket. Valószínűleg ez a hír árthatott meg!
Megint Alice, és megint a homár-humor…

„Nézsonra járt, nyalkás brigyók
turboltak, purrtak a zepén,
nyamlongott mind a pirityók,
bröftyent a mamsi plény.”

Ezt is lájkolom.

Felém lebeg a tükörkönyv, benne a Gruffacsór.
…és felébredek. Az asztalra borulva elaludtam.
Belekortyolok a kávéba, ami tényleg nem jó, de hideg.
….és lájkolok, lájkolok.

*

* A nevek, idézetek Lewis Carroll: Alice, Tükörországban című könyvéből vannak. A vers Tótfalusi István fordítás.


judit.szego•  2019. március 12. 19:18

Nyomás...vérnyomás

...és eljött az éjszaka, amikor a vérnyomásom, és a pulzusom kiakasztotta a vérnyomásmérőt. Olyan magas érték volt, hogy szegényke nem volt képes megmérni. Felhívtam a központi orvosi ügyeletet, ami nagyjából 300 km-re van innen. Közölték, hogy sétáljak csak le a rendelőbe….
Okos órám végig sípolt, hogy túl vagyok a megengedett pulzushatárértéken. Azuram csendben, riadtan lépegetett velem az éjszakában.

Az ügyeleten senki sem tudott rólam, így nem értettem, hogy minek faggattak annyit telefonon. Lehet, remélték, hogy közben tán megüt a guta, vagy infarktust kapok, és akkor nincs több gond.

3 órás küzdelem árán sikerült 240-es vérnyomásomat 160-ra levinni. Búcsúzóul lelkemre kötötték, a fehér kendőlobogtatás helyett, hogy legközelebb a kórház sürgősségijére menjek.
Pár nap elteltével mindez megismétlődött. Pocsékul voltam, gondoltam, most tán kijönnek, és segítenek, amíg a kórházba jutok.  Nem jött össze. Egyik lányunkat felébresztve jutottam be éjjel 3 felé a kórházba. Fejem lila volt, pulzusom önmagát is felülmúlta.
Olyan, délelőtt 9 felé jutottam ágyhoz. A Főnéni kijelentette, hogy a pajzsmirigyem az oka mindennek, meg én, hogy nem kezeltettem. Látszott rajta az undor.
Kaptam gyógyszert, ami – állítólag- majd helyre teszi megbolondult szervemet, megvadult vérnyomásomat és pulzusomat. Aztán minden egyéb, eddig szedett bogyót lecserélve, pár nap múlva hazaengedtek.

Szófogadó teremtés lévén már másnap felhívtam a kórház endokrinológiai osztályát, hogy időpontot kérjek.

- Félév! –közölte a hölgy

- De én most voltam kórházban, iszonyú magas vérnyomással, pulzussal. Ott mondták, hogy sürgős lenne.

- Akkor nekik kellett volna telefonálni időpontért.

Logikus, ugye? Abba már bele sem merek gondolni, hogy ott helyben leküldhettek volna a megfelelő osztályra.
Eltelt egy nap otthon, és én nem tudtam szabadulni a toalett vonzerejétől. Biztos kórházi fertőzés gondoltam, hiszen annyit cikkeznek ilyesmiről…

Majd életemben először 40 fokos lázam lett. Tükörbe nézve elrémített, amit ott láttam, a falfehér szín hozzám képest elbújhatott.
Többnapos ünnep volt, szombat… Elindultunk a kórház sürgősségijére.

Vérvétel, vizsgálat, várakozás, kedves, nagyon ifjú orvosok….

Megszületett végre az eredmény. A pajzsmirigy gyógyszertől a májenzimjeim, a fehérvérsejtjeim, veseértékeim igencsak összekuszálódtak.  /csak remélni tudom, hogy nem örökre/

A kórterem 6 ágyas volt, és szép tiszta. Mindösszesen 3-an voltunk benne. Sári néni körbe volt rácsozva, mert mint kiderül Alzheimeres a lelkem, meg az is, ha felszabadítják, akkor azonnal megszökik.

A másik szobatárs meg mozgásképtelen.

Ájulás közeli állapotban voltam, így nem esett jól, hogy vizet kellett hozni szegénynek.
Végre ágyat ért a fenekem, és csak aludni vágytam …. Na, ekkor rázendített Sári néni. 90 évének minden mozzanatát párbeszédes formában előadva, ízes tájszólással.

Időnként megintve kis unokáját:

- Norbika maradj veszteg kisfiam!!! Gyere ide szépen a mamához!
Majd folytatta a monodrámát:

- Mariska!  Én sohasem ártottam neked, te meg azt híreszteled a faluban, hogy én bántottam a gyerekeimet?! – hangja, ha lehet még hangosabb lett, és még fenyegetőbbé vált. Norbika is  egyre gyakrabban rendetlenkedett.
Hajnalodott…. Sári néni meg csak mondta és mondta…. A másik beteg fájdalmában hangosan nyögdécselt.
Agyam végre megadta magát, és némi kábulatba zuhant, amikor feltépték az ajtót, felgyújtották a villanyt, és jöttek fürdetni a nem kijárókat a nővérkék.
Semmire sem vágytam úgy, mint egy kis alvásra, még azt sem bántam volna, ha valaki jól fejbe vág, és végre belezuhanhatok a csendbe.
Másnapra megtelt a kórterem. Két bűbájos, de teljesen süket hölgy, valamint egy vidéki nénike érkezett. Ő pontosan a szomszéd ágyba.

Vérnyomásom tombolt….Már kora hajnalban 190 volt.
Aztán a nap folyamán többet nem is mérték…
A vizitkor a Főnéninek elővezettem, hogy azt mondták, hogy nekik kellett volna leszólni az endokrinológiára /jellemző, hogy ilyen kacifántos nevű osztályhoz tartozik a betegségem… de végül is kinyögtem/
Na, kaptam én hideget, meleget.
- Mit gondol, hogy maga elüldögél évekig a baján, és majd én ugrálok itt magának!

Nagyon ideges lettem, és elmondtam, hogy halálközeli élményem még sohasem volt, problémám sem, így nem kezeltettem….De, mivel most van, hát szeretném, ha kezelnének.
Na, erre már nem is reagált. Ezután körbejárt, és mindenkihez volt egy-két keresetlen szava.
A bűnös gyógyszert megvonta, és mivel a régebben szedett másikat /túlműködésre –állítólag-  összesen két gyógyszer létezik/ sem bírtam, kijelentette, hogy fogalma sincs mi lesz velem…
Aki ettől nem nyugszik meg, az se teljesen normális. Éreztem a vérnyomásom és pulzusom kéz a kézben elszabadul… /és úgy láttam a többieknél is./

Eléggé temperamentumos menyecske vagyok, de az átvirrasztott éjszaka után már csak aludni vágytam. .. Így, nem küldtem el oda, ahová el kellett volna.

Sári néni újfent rázendített…. Rám nézett, és felismerni vélte bennem másik esküdt ellenségét, a szomszéd Boriskát.

Átkozódott, szitkozódott….
Odabotorkáltam az ablakhoz, kinyitottam…ami, amúgy is aktuális volt az elviselhetetlen fekália szag miatt, és megkérdeztem tőle:

- Nem fázik meg Sári néni? Betakarjam?
Elcsendesedett, és halkan súgta:

- Köszönöm, nem.

Vittem vizet a járni nem tudó betegtársnak, és végre aludtam egy kicsit.

A nap szépen haladt keletről nyugatra. A kórház élete a megszokott mederben fojt…..
Délután meglátogatott Azuram. Bár összeesés határán voltam, de ki kellett ülnünk a folyosóra a kórterem elviselhetetlen szaga miatt.
Este lett, és csak aludni vágytam, amikor megtörtént, amitől rettegtem. A szomszéd néni is pont olyan tüneteket kezdett produkálni, mint Sári néni. Állítólag a sebláztól….

- Józsi, Józsi, hol van egy WC? Vigyél mán oda, mert beszarok!!! – esedezett üvöltve.
 Ment ez vagy egy fél óráig… Később, mivel sürgős lehetett a dolog:

 - Azt mondod, Józsi, hogy még gondolkodol rajta?  Hát nem érted?! Beszarok, vigyél mán!!!! Minek hoztál magaddal?
Hajnali 4-ig ment a műsor, tarkítva Sári néni hosszú életének párbeszédes formájába öntött monológjával.
- Norbika, ne rohangáljál mán, gyönyörűségem! Megütöd magadat!!!
Végre, végre…. úgy 5 felé a szomszéd néninek sikerült!!!
- Beszartam! – rikoltotta megkönnyebbülten.
Utána már a nővérkék reggeli érkezéséig jól elvolt. Alaposan, tíz ujjal megnézte,  mi van a pelusban….A szag kibírhatatlan volt. Az üszkösödő láb, és az ürülék szaga keveredett….
A két süket néni viszont kipihenten ébredt.

Az egyik remekül olvasott szájról, a másik nem. Beszélgettek.
Közben Sári néni, aki kicsit elszunyókált, és éppen ébredezni kezdett:
- Halihó! Kávét kérek! – rikácsolta vidáman.

A nagyon süket néni megkérdezte:

- Mi történt? Mondjátok már mi történt?!
A másik válaszolt, és hosszasan megbeszélték.
4 napot voltam bent a kórházban, ebből egy éjjelt sikerült átaludni, akkor a nyugtalanok végre valami nyugtatót kaptak.
Lehet szidni az ápolónőket/férfiakat, de én mindegyiknek glóriát szavazok meg a fejükre, mert emberfeletti, amit csinálnak! Volt, hogy Sári nénit egymás után háromszor tették tisztába, mert mire sikerült volna becsomagolni, új matéria érkezett a tiszta pelusra. A többiekről nem is beszélve, akik szintén nem fukarkodtak a terem illatosításával.
…és a nővérek mindezt szó nélkül csinálták … sőt mosolyogni, tréfálkozni is tudtak!!!!!

Meg sem kell említenem, hogy kb. ugyanannyi vérnyomással jöttem ki, mint ahogy bementem….
Tudom, felmerültek bennetek még kérdések, megpróbálok rájuk válaszolni.

Tehát:
Tisztaság volt, a két WC-ből / kb.20 emberre/ egyet mindig lehetett használni, és az étel is ehető, éppen elegendő, az ágy kényelmes és szabályozható…


Valami mégis hiányzott… de az nagyon!!!!!

 

/2018.december/

judit.szego•  2018. szeptember 13. 19:36

Jugoszlávia-dal,





avagy, tudd, hogymegbocsátottam….


https://www.youtube.com/watch?v=DeZR5vK6qZ0


 

 


Régen hallott dal csendült fel véletlen, tegnap.

Nincs már az ország sem, rád sem virrad új nap.

Eltűntetek. Senki sem tudja miért és hova

lett megtagadott ifjúságunk sötét alkonya.
Jugoszlávia…Jugoszlávia.

 

 

Emlékszel, az elején még örültünk annyira.

Tinta-kéken hullámzott a gyönyörű Adria.
Félig állt a sátor, tűnt a lelkesedés… már, ha volt.

Visszhangzott a szikla, valahol sok ember dalolt.
Jugoszlávia… Jugoszlávia

 

 

Órák teltek, én kutattam a gyerekek fáradt álmát.

Morajlott a tenger, s a hold felhőbe vetette ágyát.

Szentjánosbogarak LED fénye vett körül.

Hangodat kihallottam a többiek közül.
Jugoszlávia…Jugoszlávia


Bezárva kötelességembe tűrtem, vártam.

Néha a tengerfényt bűvölve felálltam.

Fájt az egyedüllét. Távolban megcsillant egy uszály.

Maradnom kellett…gyerekek…s, a muszáj.

Jugoszlávia…Jugoszlávia,

 

 

Aztán vége lett, mert én végül elküldtelek.

Tengert csodálni már régen mással megyek.
Tűnt a szerelem, nem érdekel, kiben volt hiba…

Elmúlt az is, akárcsak a szép Jugoszlávia…
Jugoszlávia…Jugoszlávia

 

 

Most elmentél oda, hol már nincs harag.

Volt köztünk sok szép is, emléknek megmaradt.

Lélekbe öltöztél, mint a víg barátaink sora.

Közös múltunk elvitte Hadész, az alvilág ura.

Jugoszlávia…Jugoszlávia

 

 

 

 

 

 

judit.szego•  2018. augusztus 2. 22:12

A haver

Balatonhoz közeli Sparban akartam vásárolni, persze, hogy nem volt a kocsihoz húszasom.
Tanácstalanul álltam, amikor odajön a visszatérő bevásárlókocsikat buzgón elkéregető, vicces külsejű pacák, és a kezembe nyomott egy fémhúszast.
- Nesze! – és vigyorogva ott akar hagyni.
- Várj!!!- kiáltottam utána, átvéve a tegezést - Felváltom! – és odaadtam neki egy kétszázast, nehogy már ráfizessen.
Kacsintott, de már szalad is egy nő felé, aki éppen kijött az üzletből. Nyúlt is a kocsija felé. Na, az asszonynak sem kellett több, igen dühösen ráripakodott:

- Mit képzel!...stb…stb.
Már jó messze járt, de még mindig mondta a magáét.

A pacák odajött hozzám, és nagyot sóhajtott:

- Látod, mit kell elviselni az embernek!
Végigröhögtem a vásárlást… _
Kijövet persze, hogy újfent belebotlottam, lányomat meglátva elvigyorodott:
- Legalább mi szőkék tartsunk össze… - mondta, és kivette a kezéből a kocsit, benne a húszassal.
A szemközti Aldiban is megvágott minket, asszem, egy százassal….
Olyan tökéletesen csinálta, hogy egyszerűen nem lehetett haragudni rá.
Mit tehettünk, fizettünk, sóhajtottunk, és elmondtuk a varázsszót:_

- Látod, mit kell elviselni az embernek!


Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom