Arany blogja

38 éve házasodtunk össze férjemmel, és szűk 30 évet éltünk együtt megértésben, szeretetben.


Lelkem ma is Téged keres.




Együtt


Együtt álmodtuk a jövőt,
együtt éltük a tegnapot.
Együtt jártuk az erdőt
és együtt voltunk boldogok.




Szívemen átüt most a bánat,
hiszen napom nélküled telik.
Ma is őrzöm árnyad,
világom most így színesedik.




Hogy ismertelek,
hogy szerettelek,
hogy belaktad eltelt éveim,
- ennyi nékem elég.
Könyörgöm lelkemből,
emléked maradjon velem még.

Itt van otthonom e múltból maradt Óbudában,
hol a házak egymás mellet guggolnak, mint apró anyókák.
Hol macskakövön koppan tétova léptem,
és kopottak a parkbeli pirosra festett padok.

Hol kora nyáron akác illat lengi be a tájat,
s a kiskocsma sör szagával kevereg.
Kapualjból dohos hideg árad,
s összehúzott kendőmbe kötöm szakadt emlékem.

Itt hagytam egykorvolt babos szoknyás magam,
zászlóként lobogó hajú lányságom.
Arcom ráncába gyűjtöttem éveimet,
s a dunai szél mesél elfeledett utamról..

Megállt pocsolyákban csillog gyenge lámpa fénye,
még egyet serceg az eldobott cigarettavég.
Apró ablakból kopott szőrű macska néz rám,
és érzem , hogy e szűkös utcákban - itthon vagyok én.

Férjem kilenc éve ezen a napom hagyta el e földi létet, de szívünkben örökké él.

Egy versemmel emlékezem meg Róla.

Az évek szaladnak...

Az évek szaladnak,
a hiány megmarad,
már csak a sápadt Hold
csalóka két szarva közt,
álmodhatok Terólad.

Az élet pergő táncát,
csak egymagam járom,
s az eltűnt víg perceket,
mint széthullt rizsszemet,
tenyerembe már nem zárom.

Üszök-vert kalászként,
hajlok a nyári szélben,
eső tépte, vihar szaggatta,
foltos ruhám lelkem takarja,
égő sebem el ne vakarjam.

Oly felesleges már a tavasz,
mint vászon zsákon fényes lakat.
Nem terem nyár édes almát,
belevásik fogam vad húsába,
s számban a nyál keservé vált.

Izzó könnyek mossák arcom,
megfizettem kimért sarcom,
Köpönyegét az éj rám akasztja,
s képzeletben golgotás utunk,
a végtelenbe - együtt járjuk.

Ne dicsérd napodat,
míg nem lett este!
Ne dicsérd estédet,
míg éjjé nem vált!

Ne dicsekedj
egy napos szerelemmel,
melyre még kétségek
kútja vár!

Ne emlegess
ifjonci erőt,
az évek még mindezt
kegyetlen ellophatják.

Ne hencegj hiú
boldogsággal,
míg boldogtalan napot
nem éltél át!

Várj türelemmel,
mit hoz a sorsod,
tarisznyádba örömet,
vagy bánatot ád.

Ha majd napod
nyugovóra készül,
mondhatod élted
szép volt, vagy fájt.

~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*

Az évek szaladnak,

a hiány megmarad,

már csak a sápadt Hold

csalóka két szarva közt,

álmodhatok Terólad.

Az élet pergő táncát,

csak egymagam járom,

s az eltűnt víg perceket,

mint széthullt rizsszemet,

tenyerembe már nem zárom.

Üszök-vert kalászként,

hajlok a nyári szélben,

eső tépte, vihar szaggatta,

foltos ruhám lelkem takarja,

égő sebem el ne vakarjam.

Oly felesleges már a tavasz,

mint vászon zsákon fényes lakat.

Nem terem nyár édes almát,

belevásik fogam vad húsába,

s számban a nyál keservé vált.

Izzó könnyek mossák arcom,

megfizettem kimért sarcom,

Köpönyegét az éj rám akasztja,

s képzeletben golgotás utunk,

a végtelenbe - együtt járjuk.