Kilenc éve

Férjem kilenc éve ezen a napom hagyta el e földi létet, de szívünkben örökké él.

Egy versemmel emlékezem meg Róla.

Az évek szaladnak...

Az évek szaladnak,
a hiány megmarad,
már csak a sápadt Hold
csalóka két szarva közt,
álmodhatok Terólad.

Az élet pergő táncát,
csak egymagam járom,
s az eltűnt víg perceket,
mint széthullt rizsszemet,
tenyerembe már nem zárom.

Üszök-vert kalászként,
hajlok a nyári szélben,
eső tépte, vihar szaggatta,
foltos ruhám lelkem takarja,
égő sebem el ne vakarjam.

Oly felesleges már a tavasz,
mint vászon zsákon fényes lakat.
Nem terem nyár édes almát,
belevásik fogam vad húsába,
s számban a nyál keservé vált.

Izzó könnyek mossák arcom,
megfizettem kimért sarcom,
Köpönyegét az éj rám akasztja,
s képzeletben golgotás utunk,
a végtelenbe - együtt járjuk.