Arany blogja
EgyébDuna
Ablakon alatt méltósággal
folyik a Duna,
cipelvén hátán gondot,
uszályok sötét terhét,
s mélyből sóhajt
titkos bánatot feléd.
Hátán falevél ring,
mint fájó emlék,
s hullámok dobolnak
fülünkbe lágy zenét.
A két konok part,
mint hű szerető átölel.
s ágak hajolnak hódolva fölé.
A lemenő nap sugara
pókhálót fon arcunkra,
s játszik a fény
gyermeki kacajjal
s susogja a víz,
-Miért múlik el
oly hamar mi szép?
Nyárbúcsúztató
A forró nyár már messze jár,
a hűs limonádé a jövő évre vár.
A Duna homokos partja már üres,
s a nap fénye se oly tüzes.
Mint tollpihe repült el velünk
tűzgolyótól izzó, vidám kedvünk.
Zöld lombot váltja fel rőt avar,
s hangulatunkat tépázza szürke zivatar.
Zamatos gyümölcsével köszönt ránk az ősz,
és az óra tolvaj módjával lopja meg az időt.
Kockás plédbe csavarod fázós tested és emléked,
és a pirosló , bohém nyár mellőled ellépked.
Vers megadott témában
Megadott téma: öregek, szeretet
Mikor az idő homokja lepereg
Mikor az idő homokja lassan lepereg,
sok keserűséget, bánatot eltemet.
Mi egykor fájt, már rég behegedt,
s a harag és gyűlölet, mint ráncot a ruhán,
kivasalja a megbocsátó szeretet.
A fáradt szemek egymásra rátalálnak,
bennük az emlékek víg táncot járnak.
A kéz nem szorul kemény ökölbe,
kinyílik a tenyér barátot keresve.
Az idő, mint pókháló borítja be az arcot,
s bennük a mosoly szomorúsággal vette fel a harcot.
Mikor az idő homokja lassan lepereg,
a gonoszságot felváltja a bölcsesség, a szeretet.
Már mennék..
Már mennék, de még nem lehet,
az élet valahogy itt feledt.
Utamon hasztalan téblábolok,
nyomott a földön már nem hagyok.
Feszül a nyíl, de célba már nem talál,
rám már a holnap hiába vár.
Álmom neon tócsában vesztegel,
s fénykönnyet sírnak a csillagok fenn.
Hajamon ezüst szálak futnak,
s mint vasúti sínek, a végtelenben összebújnak.
Poharamba lassan hullanak a cseppek,
értem valaki ma egy imát rebegjen el!
Elment......
Ma délután elment Totóka a rózsás arcú törpepapagáj.
Már idős volt, 18 éves. Még drága Apuka vette a kis papagájt nekem, a nimfát Timikének.
Hosszú időt élt velünk, elszomorított mindkettőnket távozása. Igaz, aki házi kedvenceket tart, meg kell szoknia, bele kell törödnie a távozásukba, mert ez az élet rendje, de a búcsú mindig fáj, embertől, állattól , élethelyzettől.
Kedves, bohókás természetére, vidám kalandjaira emlékezni fogunk.