Arany blogja

Ács Pista és Fehér Etelka egy faluban nőtt fel. Nem választotta őket el más mint pár dülő és a vagyoni különbség.Ácséknak néhány hold földdel többjük volt, és pár tehénnel több bőgött az istállóban. A templomban két-három sorral előrébb ültek és a lánytestvérek hajában is színesebb pántlikák ékeskedtek.
Ettől eltekintve a gyerekek együtt verték fel játékukkal az út porát. Közösen őrízték a libát, fújták el a pitypang virágát és míg szállt vattaszerű termése, kívánták, hogy a jövőben egy pár legyenek.

A gyerekkor , mint pillangó , gyorsan messze szállt. A fiatalok felserdültek és a szülők a kiházasításukon gondolkodtak. Elvük, suba a subához, guba a gubához.

Pistának vagyonos lányt nézett ki a család, a földjük is az övék mellett volt. A kettőt összekötve már egész szép birtok kerekedett belőle. Bizony hiába volt berenkedés, a szülői nyomás hatására Pista elkezdett udvarolni a módos Rozikának, bár szíve továbbra is Etelkához húzta.

Fehérék is tudták, hol a helyük a faluban, nem néztek messzebbre, érezték abból sok jó úgyse sülhet ki.

Szegény, de dolgos fiút szántak lányuknak. El is kezdte kerülgetni Etelkát Feri, ki nem volt módos, de szegénynek se mondható és munkára termett erős legény volt, kis földje mindig rendben, állatok is voltak a tanyán és keze alatt égett a munka.

Etelka is szomorkodott egy sort a szülők választásán, de szép csendben megbékélt a megváltoztathatatlanban.

A fiatal párok esküvője majd egy időben történt, az akkori rend és módja szerint. Kinek cifrább, kinek egyszerűbb, de minden a falu szokásai szerint ment.

A fiatalok élték dolgos hétköznapjaikat és sokasodtak. Születtek a gyerekek itt is, ott is. Ácséknál három fiút hozott a gólya, Fehérék a két kislánynak örültek.

Néha-néha a volt szerelmesek találkoztak a falu főutcáján, egy pillantást vetettek egymásra, majd szemérmesen lehunyták szempillájukat és mentek tovább.

A sok munka, a család nem igen engedte meg, hogy emlékezzenek a múltra, minden napnak megvolt a maga gondja, feladata.

Az élet csendesen elszállt. A gyerekek mindkét fészekaljból kirepültek.

Etelka előbb, majd pár évvel később Pista is megözvegyült.

Etelka felvette fekete gyászruháját, mit az akkor szokás szerint már soha le nem vett. Sötét kendője alól vatta fehér haja incselkedett ki itt-ott. Az évek rovátkát írtak egykor porcelán arcára is, de kék szeme ugyanolyan vidáman csillogott a világra, mint fiatalságuk delén.

Pistát is megtörte az élet. Az egykor délceg fiú hajlott idős ember lett. A magány keserű vonásokat rajzolt arcára.
A falu végi lombos kis utcában találkoztak össze.
Nem sokat szóltak egymáshoz, csak Pista kérdezte lágyan az örvegy asszonyt:
- emlékszel Etelka?
- emlékszem Pista - mondta Etelka , de szeméből már nem a szerelem tűze lángolt, hanem a beletörődött, simogató szereteté, az emlékezésé, melyet az idő se rabolhatott el.
Pista keze, Etelka ráncos keze után nyúlt, egy pillanatra megérintette és szívükben egy be nem teljesedett szerelem emlékével mentek tovább.

A Valentin nap nálunk szép csendesen zajlott le.
Férjemtől kaptam csokit, elkészítettem az ünnepi naplóbejegyzéseket. Közös ebéd kettőnknek. Nagy gondok sohase voltak köztünk, de ahogy szállnak évek, mit évek, évtizedek, egyre jobban összecsiszolódunk, ma már ha egyikünk elkezd egy mondatot, a másik befejezi.
Lányom dolgozott, délutánra programja volt.
Nekem a délután főzéssel telt, paprikás csirkét készítettem holnapra. Férjem segédkezett.
Sokat neteztem, - no ez nem ujdonság, és kellemesen elbeszélgettünk. Ennyi volt a mai nap, meghit, kellemes.