Arany blogja

Az előző honlapon az eoldalon található, mely rövid időn belül megszűnik, ezért úgy honlapot kellett készítenem "Szavakkal hímzek Néked terítőt " címmel.
Ez a honlap a következő linken található:

https://szavakkal-himzek-neked-teritot.mozellosite.com/blog/…

Minden érdeklődő olvasót itt várok szeretettel:

B. Faragó Aranka

Születésnap

70. születésnapomra lányom tortával, virággal , apróságokkal lepett meg, én meg erre az alkalomra egy verset írtam.

Időutazó

Születésnapomra

Az ifjúság csak látomás életem egén,

az idő elszaladt, mint ördögszekér.

Hetvenszer fordult tél a nyárba,

s minden ősz meglop emlékek egy darabjával.

A parfüm illatú nyár már mögöttem jár,

s az ősz lombkönnyét hullajtja rám.

A remény neontocsákban fuldokol,

s arcomon, mint vonatsínek,

az idő ránca a végtelenbe fut.

Az elmúlás kóstolgat,mint ínyenc falatját,

s minden korty vízhez egy bánatcsepp jár.

Így megyünk együtt, én és a múlt,

mint két csalfa, vak időutazó.

A forró nyár már messze jár, 

a hűs limonádé a jövő évre vár. 

A Duna homokos partja már üres,

s a nap fénye se oly tüzes.

Mint tollpihe repült el velünk

tűzgolyótól izzó, vidám kedvünk.

Zöld lombot váltja fel rőt avar,

s hangulatunkat tépázza szürke zivatar. 

Zamatos gyümölcsével köszönt ránk az ősz,

és az óra tolvaj módjával lopja meg az időt.

Kockás plédbe csavarod fázós tested és emléked,

és a pirosló , bohém nyár mellőled ellépked.

Tenyerünkbe simul a múló idő,

zsebeink telve lyukas krajcárral.

Fájdalmunk szaporodik, mint arcon a szeplő,

s száraz perecként roppan fogunk alatt

évtizedek terhe, letűnt idők

riadt szellem árnya.

Mint igásló húzzuk a tegnapot a mára,

pillanatnyi kedvünk hű, megfáradt szolgája.

Kánonban szól égbe panaszunk,

s labdaként pattan vissza hangunk.

Sietve rohan el letűnt ifjúságunk

ünneplőbe öltözött vasárnapja.

Halottak napja

Szeretettel és hálával gondolok eltávozott szeretteimre, rokonokra, barátokra, és őseimre, kiknek emlékét már nem őrzi fakereszt.

B. Faragó Aranka 

Menekülnénk

Ránk leselkedő halál elől

menekülnénk, ha volna hová.

Bújnánk barlangnak mélyébe

s leszállnánk a víz alá.

Fák árnyába húzódnánk,

s kapaszkodnánk álmaink fonalába,

kétségeink bugyrába merülnénk,

s reményt nyernénk egy hajszálban.

Szerelmünk karjában elvesznénk,

s felednénk percig a múlást,

hinnénk, hogy halál ellen

van némi feloldozás.

De nincs tenyérnyi hely

hol lelnénk védelmet,

százszemű szörnyként

les ránk végzetünk,

s gyilkos csápjaival

átölel az elmúlás.