Arany blogja

arany52•  2019. szeptember 27. 13:56

Őseim

Nagyanyámat  Felvidékrôl,
Nagyapámat  Bácskából
a történelem szele
Budapesten összefújta.
A pergô nyelvû, vidám asszonyt,
rideg, angol vérû férje
túl a halálon is hûen gyászolta.
Ólom betûkbe szedte bánatát,
könyvek kísérték magányos útját.
Kék szemében Albion köde,
vérében Bácska zsiros földje -
ôseitôl örökül ezt kapta.
Apai nagyapám vad rácok ivadéka,
keze hamarabb járt, mint gondolata.
Simogatás nem termet tenyerében,
keserûség életét felmorzsolta.
Emlékét vasúti sínek ôrzik,
bakterházak szalutáltak
az általa vezetett kormos mozdonyoknak.
Felesége pedáns, sváb asszony volt,
röpke 36 évet szánt a sors neki,
négy gyermeke a szorgalmat és
fegyelmet neki köszönheti.
Bennem svábok, rácok, angolok
és szerbek vére keveredik.
Tüzes táncukat ereimben járják,
és így lettem végül büszke magyar,
hitem és nem vérem szerint.

arany52•  2019. augusztus 16. 17:38

Mese a Kerek erdőről és a fivérekről

Hol volt, hol nem volt, az Óperenciás tengeren túl, de talán még az Üveghegyen is túl, volt egy nagy Kerek erdő. Itt élt három fivér. Még gyerekkorukban kerültek az erdőbe, mikor eltévedtek. Édesanyjuk vásárba ment, és mondta a fiúknak:
- amíg meg nem jövök, maradjatok otthon, ne menjetek sehová! Sietek haza.
A fiúk kalandvágyok voltak, és kisurrantak a apró házból. Elmentek a Kerek erdőbe, hogy a fák között bújocskázzanak, de haza már nem találtak.
Ez az erdő arról volt híres, hogy itt az állatok nem bántották egymást, róka a nyúlnak, oroszlán az őznek jó barátja volt.
Az erdő szeretettel fogadta a három fivért is, bársonyos fű volt az ágyuk, moha a párnájuk, csillagos ég a takarójuk, és az összes állat a barátjuk. Így éldegéltek szerény boldogságban, míg fel nem nőttek.
Akkor azt mondták a fiúk:
- szép,szép a természet, de már erősek vagyunk, építsünk egy nagy várat!
A gondolatot tett követte, és fából, kőből nekiálltak várat építeni. Segített nekik a medve, a farkas, de még a csiga-biga is hozott egy-egy fűszálat.
Méhecske aranyló mézét, nyúlacska ropogós, frissen szedett sárgarépáját ajánlotta fel a dolgozóknak.
Egy fertály év alatt kész is lett a vár, tornyai a csillagokig értek, és mint kislányok kék szalagja , ölelte a patak körbe. Látogatták az erdő állatai, és a vándorok is itt pihentek meg. El is nevezték Barátság várának.
Ha Te is arra jársz kicsi fiú, kicsi leány, nézzél be a várba. Kapsz frissen fejt tejet, hozzá illatos, vajas kenyeret áfonyával, és megsimogathatod a szelíd állatokat.

arany52•  2019. július 11. 12:23

Házassági évforduló

38 éve házasodtunk össze férjemmel, és szűk 30 évet éltünk együtt megértésben, szeretetben.


Lelkem ma is Téged keres.




Együtt


Együtt álmodtuk a jövőt,
együtt éltük a tegnapot.
Együtt jártuk az erdőt
és együtt voltunk boldogok.




Szívemen átüt most a bánat,
hiszen napom nélküled telik.
Ma is őrzöm árnyad,
világom most így színesedik.




Hogy ismertelek,
hogy szerettelek,
hogy belaktad eltelt éveim,
- ennyi nékem elég.
Könyörgöm lelkemből,
emléked maradjon velem még.

arany52•  2019. június 17. 11:09

Itthon vagyok én

 

Itt van otthonom e múltból maradt Óbudában,
hol a házak egymás mellet guggolnak, mint apró anyókák.
Hol macskakövön koppan tétova léptem,
és kopottak a parkbeli pirosra festett padok.

 

Hol kora nyáron akác illat lengi be a tájat,
s a kiskocsma sör szagával kevereg.
Kapualjból dohos hideg árad,
s összehúzott kendőmbe kötöm szakadt emlékem.

 

Itt hagytam egykorvolt babos szoknyás magam,
zászlóként lobogó hajú lányságom.
Arcom ráncába gyűjtöttem éveimet,
s a dunai szél mesél elfeledett utamról..

 

Megállt pocsolyákban csillog gyenge lámpa fénye,
még egyet serceg az eldobott cigarettavég.
Apró ablakból kopott szőrű macska néz rám,
és érzem , hogy e szűkös utcákban - itthon vagyok én.

arany52•  2019. április 14. 11:19

Kilenc éve

Férjem kilenc éve ezen a napom hagyta el e földi létet, de szívünkben örökké él.

Egy versemmel emlékezem meg Róla.

Az évek szaladnak...

Az évek szaladnak,
a hiány megmarad,
már csak a sápadt Hold
csalóka két szarva közt,
álmodhatok Terólad.

Az élet pergő táncát,
csak egymagam járom,
s az eltűnt víg perceket,
mint széthullt rizsszemet,
tenyerembe már nem zárom.

Üszök-vert kalászként,
hajlok a nyári szélben,
eső tépte, vihar szaggatta,
foltos ruhám lelkem takarja,
égő sebem el ne vakarjam.

Oly felesleges már a tavasz,
mint vászon zsákon fényes lakat.
Nem terem nyár édes almát,
belevásik fogam vad húsába,
s számban a nyál keservé vált.

Izzó könnyek mossák arcom,
megfizettem kimért sarcom,
Köpönyegét az éj rám akasztja,
s képzeletben golgotás utunk,
a végtelenbe - együtt járjuk.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom