Toni11 blogja
Juhász Gyula: Vidéki napraforgó / Ländliche Sonnen
Öreg kert mélyén láttam őt
Tikkasztó nyár fülledt delén.
A vén kert mindig naptalan
S ő csöndesen csak várt szegény.
Várta az istent, a napot,
Felé fordulni úgy akart,
De hasztalan. Magányosan
És mindig naptalan maradt.
Így néztem őt testvér gyanánt
Fájdalmasan, vén kert előtt.
Vén kert előtt fájdalmasan,
Magányosan úgy néztem őt.
Juhász Gyula 1883 - 1937
Ländliche Sonnenblume
am drückend schwülen Nachmittag.
Dort im sonnenlosen Garten
still und verschwiegen einsam stand.
zu ihm wollte sie sich drehen,
aber umsonst, zu einsam und
sonnenlos blieb sie dort stehen.
Als Geschwister sah ich sie an
wehleidend, vor alten Garten,
vor alten Garten, wehleidend
einsam hab ich sie betrachtet.
Übersetzung Anton Muci-Tóni
Zempléni Árpád: Gellérthegyi emlék / Erinnerung an
Gellérthegyi emlék.
(Niolának)
A sötét menny lebámul
A csillagos Dunára.
Halk-némán zsong a völgyben
Aranynyal sávos árja.
Bűv látvány, csoda-emlék
Tengerbe mért sietsz el ?
Tensorsod a miénk is:
Mélységbe vonva veszt el.
(1907. május.)
Zemléni Árpád 1865 - 1919
Válasz Zempléni Árpádnak
A nyár pompája vesz körül:
Üde zöld lombvilág..............
Mezőn, domboldalt mindenütt
Tengernyi vadvirág!
S mig néma fönségén mereng
Gyönyör-ittas szemem;
Egy május-est varázs fénye:
A »csillagos Duna« képe
Rezg át a lelkemen!
Nagybánya, 1907.
Nióla.
Fordította: Mucsi Antal-Tóni
Kosztolányi Dezső: Szeptember elején / Anfangs Sep
Szeptember elején
A hosszú, néma mozdulatlan ősz
Aranyköpenybe fekszik nyári, dús
játékai közt, megvert Dárius,
és nem reméli már, hogy újra győz.
Köröskörül bíbor gyümölcse ég,
s nem várja, hogy kedvét töltse még,
a csönd, a szél, a fázó-zöldes ég
fülébe súg, elég volt már, elég,
s ő bólogat, mert tudja-tudja rég,
hogy ez az élet, a kezdet a vég.
Nekem se fáj, hogy mindent, ami szép,
el kell veszítenem. A bölcsesség
nehéz aranymezébe öltözöm,
s minden szavam mosolygás és közöny.
Kosztolányi Dezső 1885 – 1936
Anfangs September
Der lange, stille, regungslose Herbst
in goldenen Mantel liegt zwischen den
von Sommer reich geschenkten Spielsachen
der besiegten Darius, glaub an sich selbst.
Lila Frucht brennt jetzt an allen Event
wartet nicht auf entmutigten Moment
an den Wind, dem eiskalten Firmament
flüstert ihm ins Ohr, es war genug getrennt,
‘d er nickt, weil er hat, es schon lang erkennt,
dass dies ist des Lebens Anfang ’d das end’.
Es tut mir nicht weh, alles, was schön ist,
das muss ich verlieren. Verkleide mich
in der Weisheit schweres goldiges Hemd
und alle meine Worte sind Lächeln ‘d fremd.
Fordította: Mucsi Antal-Tóni
Ady Endre: A magyar ugaron / Auf dem ungarischen B
A magyar ugaron.
Elvadult tájon gázolok :
Ős, buja földön dudva, muhar.
Ezt a vad mezőt ismerem,
Ez a magyar Ugar.
Lehajlok a szent humusig:
E szűzi földön valami rág.
Hej, égig-nyuló giz-gazok,
Hát nincsen itt virág ?
Vad indák gyűrűznek körül,
Míg a föld alvó lelkét lesem,
Régmúlt virágok illata
Bódit szerelmeden.
Csönd van. A dudva, a muhar,
A gaz lehúz, altat, befed,
S egy kacagó szél suhan el
A nagy Ugar felett.
Ady Endre 1877 – 1919
Auf dem ungarischen Brachfeld
In der wilden Landschaft watend:
An Boden wächst Unkraut ohne End’.
Ich kenne diese wilde Gegend,
das ist Ungarns Brachfeld.
Bücke mich bis dem heiligen Humus:
Etwas nagt mich auf dem keuschen Land.
Mein Gott, nur himmelhohes Unkraut,
gibt kein’ Blumen im Land?
Wilde Ranken ringen um mich, als
ich die Erdenseelen beobachte,
der Duft vergangenen Liebe
betäubt mich ganz sachte.
Es ist still. Die Kolbenhirse
‘d das Unkraut zieht nieder, schläft, bedeckt,
ein lachender Wind weht und das
Brachfeld hat mich erweckt.
Fordította: Mucsi Antal-Tóni
Otto Baisch: Herbst / Ősz
Herbst
Da hört man singen spät und frühe
Von Herbstesleid,
Als ob nicht Glücks genug erblühe
Zu jeder Zeit.
Wenn ausgeträumt des Frühlings Träume,
Der Sommer tot,
Wie kleiden lustig sich die Bäume
In Gelb und Rot!
Erstarb der süße Duft der Rose,
Der Lilie Pracht,
Wie sprosst die kecke Herbstzeitlose
Dann über Nacht!
Und wenn die zarten Sommerroben
Verblichen sind,
Wie geht sich's hübsch, den Kopf erhoben,
Im Frühherbstwind!
Wie tändelt er durch Haar und Schleier
So neckisch hin;
Wie fühlt man da sich frischer, freier
In Herz und Sinn!
So klar die Welt, wohin ich sehe,
Die Brust so weit!
O, singt mir nicht mit Ach und Wehe
Von Herbstesleid!
Otto Baisch 1840 - 1892
Ősz
Későn és korán dalolják, az
őszi bú dalt,
mintha nem érne a boldogság
egy diadalt.
Ha tavaszi álmoknak vége,
nyár is elmúlt,
a fák minden büszkesége, s az
avar lehull!
Rózsának illata már se nincs,
s a szín bája,
sarjad a hetyke kikerics, is
éjszakára!
És ha a finom nyári köntös
elhalványul,
a fejével felfelé bökdös,
s a szél ámul!
Lebeg a haj és fátyol között
incselegve;
Hogyan érzi magát legjobban
megelégedve!
Tiszta körülöttem a világ,
úgy ahogy van!
ne énekelj nekem jajjal, az
őszről halkan!
Fordította: Mucsi Antal-Tóni 28. 12. 2015