Toni11 blogja

Mindennap

 

 

Mindennap közelebb érünk a halálhoz,

Mindennap egy reményt temetünk a sírba ,:

Boldogságunk vágyát, örömünk reményét

Temetgetjük sírva.

 
Múlandó a földön, e világon minden.
Mi egykor örömet, élvezetet adott,
Elmúlik az élet csöndben, észrevétlen,
Csak bánatot hagy ott.

 
De aki szeretett, nem hal az meg soha

Bárba eltemették a földnek porába;
Szerelme kincsei mindig megmaradnak

Életbe halálba.

Szeretettel teljes szive el nem porlik

Fönmarad, örökké világitó fényként;
Mely derűt, örömet hint az élet utján

 S boldogság reményét.

Emléke fönmarad szerettei között

Mindörökké még csak él az emlékezet;
Mert nem az hal meg, a kit sírba temettek.
De ki nem szeretett.

 

Senki ???

 

Jeden Tag

 

Wir kommen dem Tod jeden Tag näher,

jeden Tag begraben wir eine Hoffnung ins Grab:

Der Wunsch nach dem Glück, die Hoffnung, und die Freude

schreitet weinend bergab.

 

Alles ist vergänglich auf Erden ‘d auf der Welt.

Was uns früher immer Freude ‘d Vergnügen gab,

das Leben vergeht in Stille und unbemerkt,

es lässt nur Trauer da.

 

Wer aber geliebt hat, der stirbt nie und niemals,

obwohl er in der Erde begraben wurde;

die Schätze seiner Liebe werden immer bleiben

hinter dem Ast Hurde.

 

Mit Liebe, dein ganzes Herz staubt nicht,

es bleibt immer oben auf als leuchtendes Licht;

was Freude ‘d Wonne auf den Lebensweg versprüht,

die Hoffnung nie erlischt.

 

Die Erinnerungen bleiben bei seinen Lieben

und es lebt ewig weiter, bis man an ihn denkt;

weil nicht derjenige starb, der begraben wurde

doch, die Liebe nicht kennt.

 

Fordította: Mucsi Antal-Tóni

Senki

 

Leányfejet rajzoltam egy papírra.

- Ez a nő - így szólott szegény anyám -,

Akit önkéntelen mindig lerajzolsz,

Mondd meg, fiam, ki ez, miféle lány?

 

- Óh, senki, senki - mondtam én nyugodtan

És ő olyan kétkedve néz reám.

- Fiam, mért nem vagy őszintébb anyádhoz:

Mért titkolod, ki ez, miféle lány?

 

- Óh, senki, senki - mondom újra halkan.

S ő azt hiszi, hogy megcsalom talán,

Pedig ha tudná, mily sivár igazság,

Hogy most már senki nékem ez a lány.

 

Ady Endre 1877 – 1919

 

Niemand

 

Ein Mädchenkopf habe auf ein Blatt gemalt.

„Diese Frau“, sagt’ meine liebe Mutter,

wen du unwillkürlich immer zeichnest, sag,

wer ist die, die dich treibt wie Verfluchter?“

 

„Ach, niemand, niemand“, sagte ich ruhig

und sie schaute mich so misstrauisch an.

- „Mein Sohn, warum belügst du deine Mutter:

Warum versteckst sie, was stellt dieses Mädchen dar?“

 

„Ach, niemand, niemand“, sage ich friedlich leise.

‘d sie denkt, dass ich betrüge sie gänzlich,

doch wenn sie wüsste, was für zäh’ Wahrheit ist,

dass, dieses Mädchen, ist niemand mehr, für mich.

 

Fordította: Mucsi Antal-Tóni

 

Jer kedvesem.

 

Jer kedvesem, borulj ölembe

Hallgasd a mit szivem regél,

Bánatról, boldogságról röpke dalt

Melyet csak a te jó szived ért.

 

A sors csapásait gyakran érezém,

Tövise sokszor megvérezett,

S én keservemben sokszor elborultam,

S tagadtam az igaz vezérlő kezet,

 

De megjövél te életemnek fénye.

És fénylett tőled az egész világ ;

S szép lett az élet nekem megint

És alig érzém bánatát.

 

De mióta szived érttem dobog.

Azt hiszem hogy nincsen bánat sehol ;

Feledem az élet, a sors csapásit

És soha többé rá nem gondolok.

 

Bánthat az élet. és bánthat a sors,

Nem törődöm többé gunyjaival ;

Ha téged bírhatlak mindegy nekem

Bár üldöz, bár sújtson átkaival.

 

Senki.

 

Komm Liebling.

 

Komm schon, Liebling, fall auf meinen Schoss,

hör zu, was mein Herz zu sagen hat,

ein kleines Lied über Trauer und Glück,

was nur dein wunderbares Herz verstand.

 

Ich fühle zu oft die Schicksalsschläge,

seine Dornen schon mehrmals gestochen,

‘d wurde oft von Bitterkeit überwältigt,

‘d die führende Hand wollte nicht folgen.

 

Dann kamst du das Licht meines Lebens.

‘d die ganze Welt strahlte von dir;

‘d das Leben wurde für mich wieder schön.

‘d seitdem spüre kaum ihre Leiden schier.

 

Doch seitdem dein Herz nur für mich schlägt.

Ich glaube, es gibt nirgendwo Trauer;

vergass das Leben, Schicksals Plagen

und ich wurde nie wieder sauer.

 

Kann mir das Leben wehtun ‘d das Schicksal auch,

ich kümmere mich nicht mehr um seinen Hohn;

wenn ich dich habe, ist mir alles egal,

obwohl mich verfolgt, und schlägt mit Argwohn.

 

Fordította: Mucsi Antal-Tóni

Mint a harmat …

 

Mint a harmat rózsabimbón

Függ az a szó ajkadon,
Annyi üdv egy piczi szóban,
Hogy jól fel se foghatom.

Ne, ne mond ki, hadd ragyogjon,
Hadd remegjen még az ott—
Csókjaimmal szívom fel, mint

Napsugár a harmatot.

Inczédy László 1855 – 1902

 

Wie das Tau. . .

 

Wie Tau auf der Rosenknospe

hängt das Wort an dein’n Lippen,

so viel Gruss in dem kleinen Wort,

es ist schwer zu begriffen.

 

Nein, sag es nicht, lass es leuchten,

lass dort wie eine Jungfrau-

ich saug’ es mit den Küssen auf

wie der Sonnenstrahl den Tau.

 

Fordította: Mucsi Antal-Tóni

 

Egy szép asszonyhoz.

 

Ismét itt vagy! Kies vidékünk

Vonz, hisz’ megjött a kikelet.

Ismét mesélsz sok szépet nekünk,

Hogy hol töltötted a telet.

Fel-felragyog szép kék szemedben

A múlt okozta száz öröm,

S mig sok emlék elődbe lebben,

Mosolyg szemed mindegyre szebben,

S aztán — ellepi könyözőn.

 

Köny és öröm! Örömköny? Nem, nem!

Talány vagy te sok sok előtt.. .

De én tudom, szívemmel érzem,

— Adjon az ég vigaszt, erőt, —

Hogy elfeledd őt, édes álmod,

Ki itt pihen e föld ölén,

Oh! nem lehet! Bár egyre járod,

Ezt a ledér cudar világot,

Pihenni sírján látlak én.

 

Nem a tavasz hí vissza téged,

Nem napsugáros zöld berek . . .

Bús életed tengődve éled,

Nem értnek meg az emberek.

Van dal, virág másutt! De érzed,

Hogy ami sírján díszeleg,

Neki virul; hozzá beszélnek,

Szerelmedről, rólad regélnek.

Míg fájó könyed rápereg.

 

Nagybánya és Vidéke

 

Incze Lajos 1859 - 1933

 

An eine schöne Frau.

 

Bist wieder da! Und das öde Land

lockt, weil der Lenz gekommen hat.

Wieder hast sehr viel Schönes erkannt,

wo du den Winter verbracht hast.

Hin ‘d wieder leuchten deine Augen

von der Vergangenheit Freudenstrahl,

die Erinnerungen wollen glauben,

so lächeln immer deine Augen,

und du schaust nur überall kahl.

 

Tränen, Freude! Freudentränen? Nein!

Rätsel bist du von sehr vielen.

Doch ich weiss, für das Herz ist das Pein,

gibt es Trost ‘d Kraft von dem Himmel, –

um ihn zu vergessen, deinen Traum,

wer hier ruht in Schoss der Erde,

es kann nicht sein! Zwar bist du kein Baum,

lebst auf der Erde, nicht im Weltraum,

bist am Grab, ohne Beschwerde.

 

Nicht der Frühling, was dich zurückruft,

nicht das sonnige grüne Hain,

du vegetierst nur im Lebensluft,

dich versteht keiner wie daheim.

Es gibt Lieder und Blumen woanders!

Doch du fühlst, das, was ihr Grab schmückt,

für ihr gedeihen; nur zu ihr Sprechers

von deinen liebe, nur von dir Redens.

Während du die Träne verdrückst.

 

Nagybánya und die Landschaft

 

Fordította: Mucsi Antal-Tóni