Tollkoptato blogja

Fázós jószág az ember

kabát nélkül

megveszi az Isten hidege.

Bebugyolálja magát,

orra se látszik

biztonságot kreál.

Szorosan összehúzza

tartja, míg elgémberedik

újításként rá gombot varrna.

A gombot a kabátra

a helyes sorrend ez,

véletlenül sem fordítva.

A kapkodó bolond csak

cselekszik előbb,

mint, hogy gondolkodna.

Utána nem győzi kibogozni

az egymáshoz szőtt szálakat

így kénytelen széjjelvágni.

Bármennyire is bólogatunk

olvasva e sorokat

meg mélyen nem hatódunk.

Olyan szokásos lett a káosz,

hétköznapi a bizonytalanság

és ez állandósult nálunk.

Ha valaki nem érzi a „Hogyan”-t

a száraz paragrafusok logikájukkal

segítenek megkeresni a járható utat.

Ez az opció megszűnt egyelőre

zsinórmértéket nem alkalmazhatunk

köpte képünkbe a legfőbb törvény őre.

Ma az utolsó szeget verték Pandóra

fogoly jogokkal teli szelencéjébe,

nem is szabadulnak ki onnan soha.

Ki magának önigazolást keresett,

saját csapdájába esett és ott vész

el nem sajátíthatja a rendszerszemléletet.

Annyiszor vágták le és varrták fel a gombot,

vagy a kabátot, már nem tudom, tudják

talán kabát nélkül viselnénk már kevesebb gondot.

Nem zengek e napon dicső küzdelemről.

Nem emlékezem rég elfeledett hősökről.

Kikutatom magamnak s nem bemesélem,

milyen üzenetet tartogat ma a történelem.

Kik azt tartják Isten léte tényszerű,

kinyilatkoztatni magát kényszerül,

épp ezért megmutatta magát a jó öreg

- így szólítom magamban - már eleget.

Csodákat tett itt, csapást mért ott.

Hogy ott miért, egyszerű az ok.

A gonoszra így hatott, de az áldásával,

sem fukarkodott. Szórta két markával.

A mérleg így csaknem egyenlő,

de sajna az ember túlontúl esendő,

hamar túllő a célon, elfeledi urát

s önfejűen rója célját vesztett útját.

Ez történt ama nevezetes pusztában,

ahol lépdeltek Mózesnek nyomában.

De hitük gyengének, kevésnek bizonyult,

jövőjük égboltja így szürkére komorult.

Telve voltak rosszal, régi csökevénnyel,

szép szó, áldozat nem bírt a repkénnyel,

mely őshazavágyó szívüket befutotta

apró, de milliónyi gyökerével fojtogatta.

A gyom belülről, belőlük táplálkozott.

A „Nehéz ajkú” kertész nem birkózott

a feladattal, ezért Istene eszelt tervet,

s kárhozatra ítélt egy hálátlan népet.

Aki a kinyilatkoztatások ellenére kétkedett

büntetésből élete végégi a rónán lépkedett.

Az Úr tudta,míg az utolsó élete mécsese,

is ki nem huny, a jövőnek nincs esélyese.

Mindnek ott kellett pusztulnia a babonákkal,

csak a romlatlan újak léphettek be Kánaánba.

Még a nagy próféta is csak ízelítőt kapott,

jutalmul betekinthetett, de rögvest lett halott.

Negyven év pusztai bolyongás, amíg az utolsót,

magába nem zárja a múlttal együtt a koporsó,

a kipróbált receptje a történelmi tisztánlátásnak,

máskülönben szubjektuma nyomát a mába beássa.

Megítélést a sok személyes élmény nehezíti,

sérelem,dicséret, félelem teljesen átszínezi,

azt minek fehérnek kell maradni,

hogy a nép előre is tudjon haladni.

Várom mikor múlik el a negyven

velem együtt, a saját emlékeimmel.

Én már nem fogom soha megtudni,

az utókor a máról mit is fog gondolni.

De számukra biztosított lesz a távlat,

sasként madárként szemlélhetik a tájat.

És mégis meglátják az apró kis egeret.

Halljuk mi is. Rág. De nem látjuk a lényeget.

 

 

    Az IMF a levelét megírta.

Óppárdon hiba csúszott,

na most figyeljünk nem a számításba

mert az tulképp sosem volt. 

 

Tehát újrakezdem.

Az IMF-nek a kormány

írta azt a bizonyos levelet,

el is küldik holnapután. Talán.

 

Nem kell kapkodni na!

Nem törvény ez, hogy összecsapjuk!

Kell, hogy legyen alapja

egy megállapodásnak. Na akkor csomagoljunk! 

    

    23 millió 35 millió helyett

több mint tízzel kevesebb

de mit akar ki "annyit is ér"

Mert tolószékből vív,

mert csak kézzel úszik.

 

A teljesítmény érdemel díjat

nem az elvárt csodálat.

Főhajtás a mindennapokban

a fogyatékkal küszködőknek,

a paralimpiai versenyzőknek.

 

Ami nekünk egy, nekik az kettő.

Lassabban, nehezebben beérő

gyümölcsöt kénytelenek szüretelni.

Arányokat tekintve a gazdagabb,

bővebb jussuk mondjátok, hol marad?!

 

Nem követelnek, ők már beletörődtek.

A kíméletlen napi harcokban megedződtek.

Csak magáért a sikerért, elismerésért

szálltak s szállnak ringbe mindannyian.  

A saját ellenfeleik ők, önmagukban. 

 

Magukat legyőzniük azért nehezebb,

mert náluk elszántabb sportoló nem született.

Ilyen héroszokkal nem babra megy a játék,

mégis játszanak velük, megalázzák őket,

Ha nem így van, miért kevesebb az összeg?

 

 

 

 

 

 

 

   Járó szájjal fordult,

mindenkire mordult

ellensége volt a világ,

ki nem ismerte fel urát.

Ki jobbról jő ugyan,

de a tábla neki mutat

kötelező elsőbbséget

ezért tiporta a féket.

Megállni ő, az örökmozgó

erre, hogy gondolhat halandó!!

Idáig bármerre haladt

mindenütt kapott zöld utat.

Most érte csak ily csúfság

az előnyét hipp-hopp megvonták.

Fékeznie így kellett,

ezzel ő is halandó lett.