Tollkoptato blogja

Pattan a labda az asztalra

de a földre bizony gyakrabban.

Pattan a labda patt patt patt,

a páros-partner hasalhat.

Pattan a labda a betonon

orromból lett radírom,

el ha időben nem kapom

bizony félig felnyalom.

Gömbölyű, fürge mókaforrás

talán csalás és ámítás

szórakozás hajtás-pajtás

derűs kacaj és vihogás.

Pattan a labda az asztalra

pattan a labda a tűzfalra.

Pattan a labda patt patt patt

emlék a bőrömön maradhat.

Hősnek kijáró csodálat övez

miközben az orvos csövez,

jóddal szépen keneget

nem feledem a menetet.

    Hogy milyen a bányászpecsenye?

Milyen lenne más, hát fekete.

Rettenetes, szenes eledel,

mit az ember, igyekszik, de alig nyel.

Hogy külszíni fejtés, vagy boksa

fogja volt a fekete maskara,

mivel a roston sült hús ábrázata

az mindegy, éhes száj azt falni fogja.

Évmilliók történéseit egy grillezés

során megszemlélni, igazi felfedezés.

Az időgép lám feltalálva szól a jelentés,

pontról pontra ábrázolva a szenesedés.

A fekete pecsenye igéző illata

a reggel óta kergetőző csintalan

döglegyeket is messze zavarta

Estebédre keletkezett a harmónia.

Mórokhoz hasonló ábrázattal üljük

valamennyien körül, hogy hozzáférjünk

a parazsat, s csámcsogva törtünk

borsot egymás orra alá, s kapott a sültünk.

Fekete az orca, fekete a száj

fekete az ingujj, fekete a sál.

Kormos kéz nadrágba törölve vár

mit tömhet a bendőbe végre már.

A zsíroldó és a lakkbenzin végül

a főszereplő, hol terült, terült

az asztalka, de már biz az kiürült

A szörnyű mosogatásnak ugyan ki örül.

Ha majd egyszer felnövök,

űrhajókat fellövök,

a Tejútra.

Pár kisbolygót ellökök,

csillagködöt szétsöprök,

a csudába.

Hogyha egyszer nagy leszek,

álló nap fagyit eszek,

száz gombócot.

A vattacukrot megveszem,

a nagyját hajadra kenem,

mint bogáncsot.

Ha ezért nem haragszol,

te leszel a menyasszony,

a lagzinkban.

De ha sokat durcizol,

puszi csattan arcodon,

Mancika.

   Olykor rövidre szabott az időm.

Mint például jelen esetben is.

Nem is nyújtom a közlendőm.

Elég lesz belőle néhány sor is.

Elfáradtam kutyául, mélyen.

Ezt kipihenni képtelen vagyok.

Nem faragok már e művemen,

lezárom és aludni takarodok.

Dobzse Ulászló megéhezett vala.

Szalajtotta hamar Lacit a szakácsot.

Neki valami királyhoz illőt kreálna

s Laci így nyakába vehette a piacot.

Laci olyan engedelmes forma

nem húzódott, csak pénzt kért

miből királyának ebédet vásárolna.

S e kéréssel kitapintotta a gyengét.

Laci a róla elnevezett pecsenyét

a király elé tolta. De nem kapott

egy árva petákot sem fizetésként,

egy ebédnyi aranyat kölcsön adott.

Meg is feledkezett róla ahogy illik,

a király aki csak helyeselni tudott,

Ki múltjába túrt, mindet az útból tisztít.

Laci szakács így a szemétdombra jutott.

Nagy a tábora a ganéjon hempergőknek.

koszosak, rongyosak, kívül a margón,

de emlékezetük nem csal és fenyegetőek.

Kérésükből vád lett egyre marasztalóbb.

Nekik már hiába mondta: Jól van, jól van!

Nem ültek fel ennek a tréfának, nem nevettek

vele. Így omlott maradék hitele is romokba,

de ezen a pórnépek már el nem képedtek.

Megtett mindent hű királyunk mit nem,

és elmulasztott, mit tennie kellett volna,

így szerzett első sorban mások előtt helyet,

s örök tagságot a megérdemelt szemétdombra.

Igazát a hulladék alatt kereső király,

többé számomra nem érdekes

írni róla szánalmas és unalmas már,

így jövőben már Laciról szól énekem.