Tollkoptato blogja

Arról van szó, hogy ööö
szóval azt akartam mondani,
hogy mindenkinek világos legyen,
nem is tudom, de ööö!

Na mármost, ha mégsem
lenne valamiért világos,
akkor pontosítanám azt,
de a jövő héten bővebben kifejtem.

Elég egyértelmű szerintem,
de majd utánakérdezek,
mindent nem tudhatok,
azért a világon én sem.

Miheztartás végett egyébként
heti nyolc órát jelentene,
de szerencse, mert nekünk 
más jelentkezik feladatként.

Valakinek esetleg valami 
hozzáfűznivalója akad még,
igen ott hátul...neeem, azt nem
igyekszem innen folytatni.

És ez megy hétről hétre
hó hót követ és év évet
s csak kopik, kopik az élet
ráadásul mi értelme az egésznek.

  Mátyás király álruhában,

parasztok közé lopózott.

De a ruha nem leplezte,

úgy megkenték, csak fogódzott.

„Ide merted tolni képed,

sanyargató despota?!

Csak pénzt sarcolsz ki,

de mit is adsz vissza?”

„A Fekete sereg, vagy corvinák?

Minket nem véd, nem olvassuk

Európa szerte híres mecénás vagy,

mi pedig már a gyökereket rágjuk?”

„Nyögött Bécsnek büszke vára?

Alattad a süldő lányok is?

Mi addig magunkat fogtuk be,

mert elhajtattad állatainkat is.”

„A törököt visszaverted,

így nem hagytál választást.

A pogányt meg nem ismertük,

de ez ország már nem hazánk.”

„Nem tudhatjuk lehet-e másként,

máshol, hisz elköltöznünk tilos.

Kényedre, kedvedre gürcölünk,

te bujdokolva konzultálsz most?”

„Azt mondod a véleményünkre,

gondolatainkra vagy kíváncsi?!

Akkor az eszménk súlyát érezd,

hátadon, itt a husáng ihol ni!”

    Egy mellszobor,

egy másik,

egy egész alakos.

A hálás utókor,

másra vágyik,

a szobor, így lesz piros.

Emez tiltakozik,

provokál amaz,

mikor rongál.

Véleményét kifejezi,

pusztulásra szavaz,

s talapzatra firkál.

Nem számít életet,

vagy halált hoztak,

kik modellt álltak.

A re-művész tévedhet.

Egyaránt lakolhat,

a sok merev alak.

Aki a szegénységet

komolyan venni szokta,

a pénzt, ma nem erre szórja.

Az alkotó tevékenységet,

kedveli, érti, támogatja,

de a kereteket jól meghúzza.

Számára egy műalkotás,

leginkább gyönyör,

a csalfa szemnek.

Nem politikai állásfoglalás,

mi sokakat gyötör,

s ettől világgá szélednek.

Nem szimbólumgyár

számukra a műterem,

hanem tiszta forrás.

Innen hörpint csodát,

kinek máshol nem terem,

legfeljebb csalódás.

Van, volt és lesz

oly kor ahol,

ilyenre is jut.

Az az éra, nem ez.

Most az csahol,

ki kutyán élni tud.

A többi nem nyüszít.

Már ereje sincs hozzá.

Kőre jutott, kenyérre nem.

S aki mindent elveszít,

az élethez már hozzá,

ragaszkodni nem mer.

Az életnek, ne a halálnak,

állítsatok mementót,

derék magyar emberek!

A jövőnek s ne a históriának,

adjatok feldolgozandót!

Ez így tovább nem mehet!

A sok ostoba arctalan tömeg

Néró sosem volt győzelmének ünnepén

diadalmenethez sorfalat adni meg,

tolong az okozathoz okot teremtvén.

Győzelmi menet éléről a győztes

Hová lett? Vagy nem is volt soha

nevét skandálni engedni nem rest

ahelyett, hogy hozzá adni merte volna.

Csöndben megbúvva figyelte remegve

hű talpnyalói, tapsolók, éljenzők hadát

pénzt és kényszert egyaránt bevetve

Hogyan tanították kiáltani: vivát!

A hevenyészett diadalív áll ugyan

Alatta áthaladni emberfia nem mer

De távol maradni is gyáva, hogyan

ellentmondani, mint egy egészséges ember

Beteg a közönség, de beteg

az előadóművész maga

ki magamagát művészként mutatta meg

sok telt ház után önnönmaga

Turnéira nem csak művét s tehetségét

de lelkes, bár botfülű plebset visz

hogy átfordítsa bevárt sikertelenségét

melyben sok önámítás mellett is hisz.

Tudja, hogy a közpalettán ily ocsmány

Szín nem kevertetett ki soha még,

de azt is tudja, hogy milyen nyugvó ország,

polgárainak ez bőven elég még így is.

A világ sok színházában fellépett,

hisz egy esélyt bárki kaphat

játszott, szavalt, hamisan énekelt

s helyesen vélte, ezért kaphat udvarias tapsot.

Aki magas kultúrára vágyik

inkább Senecát hívná, a hű tanítót

ki ismeri nevelése kudarcát. Ő a másik

arcát látja, s nem az ideg-lírán játszó bárdot.

Pusztulnia is kell nemsokára.

De előbb lássuk a tömeget,

halljuk a tapsot ott hol olimpiára

készülni egykor vetemedett.

Maradt pénz, mert megvalósítani

nem volt több, mint túlzó álom.

Ebből most lehet tudatosítani

ki az igazi császár héthatáron.

A világ jelentős része azonban

nem provinciája e birodalomnak

és nem szomjazzák az éljent abban

a kontextusban, ahogy kedves a diktátornak.

De a nép, az istenadta nép

nem tudja, mert tudni fáj

és azt sem, hogy nem tudni jobban is még.

De idáig el hol jut már!

A megvehető közönség

egy hétre való kenyér árával

lett gazdagabb kisebbség,

s szegényebb a szabadság álmával.

Ha sokan, ha kevesen tették

ugyanannyira szánalmas

mindegy is, nem úgy, mint a választék

mi ezek után már több, mint borzalmas.

Éjjel kukázó gyerekek, koldusok,

fedél nélküliek hada

egy óra alatt eltapsolt pénz is sok

megsegítésükhöz, ha egyáltalán tervben volna.

De a művész, a mester alkot

Zavarni nem ildomos,

figyeljünk minden mozdulatot

bárki hogyan legyen milliomos.

A nagy trükköt el nem árulja,

de nem is rejtegeti előlünk,

hiszen szimpátiatüntetése meghívója

láttatja, hogy él meg belőlünk.

Senki azt ne gondolja a trükk

nem ismételhető, mert az.

Ha kell újra, ha kell együtt

megy, ha hívják az utcára a sok pimasz.

Néró pocsék művész és emberileg gaz.

a dolgok természete által szült

eredményt elkönyvelni sikerként nem mulaszt.

Birodalma határán túl darabbal ismét felsült.

Haza és haladás. E két jelszó

kellene trónterme falára.

Egója szerint ez nem tolerálható.

Rossz irányba halad és ezzel hazát veszít.