Tollkoptato blogja

Gondolatok
Tollkoptato•  2013. március 5. 09:59

Hajótöröttként

Szem nem maradt szárazon,

mikor elmeséltem,

hogyan ejtettek foglyul a hajómon,

hajótörött, hogyan lettem

van időm, hát történetem megosztom.


Megszülettem, akkor édenkertnek tűnt

és később is, míg tudatomra nem tértem,

de addig oly sok minden sikerült,

sárkányokat győztem álmomban, nem féltem

kicsi voltam, gyerek s minden olyan egyszerű.


Aztán testtömegem gyarapodásával,

hogyan azt a fene sem érti

a gondok is egyre szaporodtak

s mire lettem felnőtt férfi

egész kiválóan agyon is nyomtak.


Úgy volt, hogy révbe érek

az óceán átszelése után,

de kalózok kezére kerültem

s nekik hiába rimánkodtam

egy kopár szigetre penderültem.


Nem volt lakatlan egyáltalán,

honfitársaim garmada hemzsegett

jó túlzsúfoltan egymás hegyén hátán,

a múltunk, sorsunk egyezett,

hozzám hasonlóan járt mind tán.


Elképzeltek egy világot maguknak,

volt hozzá minta szépen,

hogy ezzel kalmárkodhassanak

beszálltak a saját dereglyébe

nem gondolták majdan zátonyra futnak.


Talajt, pontosabban fedélzetet vesztettek

s most gubbasztanak, csőrük szárnyuk alatt

nem értik miért, hisz tették, amit tehettek

rájuk ezért miért borítottak tetőt s falat,

mórként megtették kötelességük, és mehettek.


Kopár sziget minden kincse övék

bár ebből sem sütnek kenyeret

s itt élniük, halniuk kell, hogy összegyűjtögessék

amiből majdan visszatérniük a kontinensre lehet,

nem is kell több hozzá, csak újabb ezer év.


Én megbarátkozni e gondolattal nem tudok,

ahogy tehetem tutajt ácsolok s ki a tengerre.

A tespedésnél kevesebb kárt okoznak a hullámok,

melyek felboríthatnak, mégis úgy érzem

sorsom magam irányítom, magamért jót állok.

Tollkoptato•  2013. január 27. 08:09

Kátyúban

Ülök egy kátyúban.

Nem kényelmes,

nem is érzem

benne jól magam.


Egyszerű belecsúszni,

kikecmeregni már nem.

Jobb lett volna megúszni,

de már későn kesergek.


Ha egy bútt volna az útba,

de száz és ezer,

összevissza, nem sorban

kikerülni is teher.


És bármerre tartok

talpam alatt

ismerős aszfaltot

taposok, vagy sarat.


Mert erre és arra is

mehetek,döntésem

szabad, de előre tudni

hová jutok, nem lehet.


Ma rosszul döntöttem,

s tessék ez az eredmény.

Tengelyem tört s beleestem.

Kimásznom van még remény?


Tollkoptato•  2013. január 8. 23:19

Rossz vágányon

Rossz vágányon haladok
tadam, tadam, tadam,
hopp egy váltó
a nyelvembe harapok
tadam, tadam, tadam.

A sínek összegabalyodnak
tadam, tadam, tadam,
(egy korhadt talpfa roppan)
a végtelenben sem találkoznak
tadam, tadam, tadam.

Látom merre, a meddig a kérdés
tadam, tadam, tadam
mintha itt már jártam volna (?)
egyenes utam egy nagy kitérés
tadam, tadam tadam.

Tollkoptato•  2012. december 31. 11:42

Újév?

Ha a ma nem más, mint a tegnap,
mitől lenne eltérő a mától a holnap?
És a tegnapelőtt a tegnaphoz képest
mutatott-e biztató jövőt, fényest?

Én nem érzem, hogy gyarapodtam volna
elmúlt évben, hacsak a vastagodó szalonna
hátamon átokból áldássá nem válik
egy igen sajátos értelmezés szerint.

Egy szónak is száz a vége: nincs új a Nap alatt!
S mert a Megállíthatatlan saját síkján áthaladt
bizakodóbbá válni a jövőt illetve nem tudok
magamnak nem hazudok, optimistát nem játszok.

Műkedélyességnek és álcázott rettegésnek
szereplői, mind az élet-színen keresgélnek
bizonytalan fogódzót, de kezük hiába matat,
pedig a díszlet változatlan s a dráma is maradt.

Ők sem változtak sokat, csak egyet veszítenek el
szép lassan, félelmükben egymás vállát veregetve.
Irracionális vágyképeket a jövő homályába öltöztetve
a józan belátásukat kollektívan hagyják el mindörökre.

Én, ki nem bízom már, hogy jobb lesz
megtisztelő rangot nyerek; leszek vátesz
kinek szavait utólag igazolják majd,
de e tény nem szüli meg boldogságomat.

Inkább tévednék ezerszer, hibáznék százszor
csak jönne, jönne az óhajtott jobb kor,
ahol emberek emberként élhetnének
beh tudnék is örülni e szép mesének!

Tollkoptato•  2012. december 31. 11:41

Szilveszteri mérleg

Mérleg az év utolsó napján:
Hó nincs – még foltokban sem,
hideg, ezen a szinten ismeretlen,
de van bőséggel dágvány.

Olvad, megfagy: perpetuum mobile.
Ha éppen télből tavaszba fordulva
az időjárás nem fordítva alakulna
egy árva szavam sem lenne.

Por kavarog a házak között
nyomasztó gondolatok a fejekben.
Sokan érzik maguk reménytelennek
sorsuk, nem hagyhatják maguk mögött.

Előre semmit, vissza számtalant léptünk.
Aki ezt nem érzi, annak BUÉK és kocc!
Mű-optimistát játszani számomra kolonc
és félve mondom ki, hogy egyszer élünk.

Szanaszét piszkos mezők,
barna talaj, rohadó avar,
fakó fű fonnyad tocsogva,
véget ér e szörnyű esztendő.