Tollkoptato blogja
EgyébA tolvaj szerka
A napsugár
a kunyhó ablakát
bearanyozta
s ez odavonzta
a tolvaj szarkát.
Nem mind arany
buta szarka,
ami fénylik!
Intésem nem zavarta
az ablakot hazalopta
úgy hírlik.
Talált magánál
a rabló madárnál
sóvárabbat,
kire zsákmányát
alaposan átvágván
rásózta felárral.
Még szerencse,
csak a mesében
lehetséges ily gaztett,
mert az emberek,
csupa jellemek
kiközösítik ki ilyet tett.
Napsugár
Birtokháborítást követett el az ablakon keresztül
egy huncutkodó, csalfa napsugár.
feljelentést nem tettem, inkább elszegődtem bűnrészesül
igaz tudtam, ezért börtön vár.
élt a lehetőséggel, jól felpiszkált
s kacagtatott, hogy egy ilyen bolond kergeti
s megcáfolni nem tudtam mélyen nyugvó igazát.Aztán lassan elfáradni látszott, a hegy tetejére ülött,
nem cikázott melegen a szőnyegen s falon,
s mire az óra este hatot ütött
a játékkal végleg felhagyott s magamra hagyott.Megunta társaságom és új barátok után nézett
a Föld túlsó oldalán azt mesélik, élnek ilyenek
ismerve őkelmét el nem szontyolodok, remélek
reggel hamar redőnyt tárok, így várom a vendéget.
Fogjuk rá!
Fogjuk rá, hogy tavasz van, de el ne kiabáljuk!
Még képes és megriad, aztán visszaszalad vackába,
beássa magát, aztán áprilisig elő nem vakarjuk
ennek nem örülne bizony egyetlenegy gyümölcsfa.
A madarak énekét rekedt mormogással meg ne zavarjuk,
mert konkurenciának, vagy tapintatlan közönségnek rajtunk
nyomát felfedezni vélik, nekivágnak a nagyvilágnak.Fogjuk rá, hogy tavasz van, mértékkel szippantsunk a légből!
Ha tüdőnket becsapjuk és mennyei gázokkal kényeztetjük
mivel tápláljuk, majd ha a hideg miatt az eget telefüstöljük,
hiszen tapasztaltuk már az időjárás sosem fogy ki a viccekből.Fogjuk rá, hogy tavasz van és fordítsuk orcánk a napnak!
Halkan csókoljuk meg a simogató napsugár-tenyeret,
aki orrunk alá dugta a friss, meleg kenyeret
és elhúzva lelkünkön a függönyt, örüljünk végre a tavasznak!
Tavaszi nappal öblítettem
A tél avas szagát kiöblítettem
egy jókora adag napfénnyel.Ki a szobából, ki, ki!- kiáltottamés kirántottam a a függönyt,veszítse el a színét a füstköd.Késő ősztől halomba pakoltaa szennyes, dohos légpagodaépítőmestere, maga a télkatakomba illatát,amin nem villant át se fény, se öröm,csak szürkeség, bánat és közöny.
Elég volt a búsongásból! Itt a tavasz!Magához kötve rángatja a kamaszt,az rakoncátlan napot,aki máris sakkot adott a sötétségnek,de még nincsen vége a mérkőzésnek.
Napról napra, tovább és továbbtolja ki udvara csillogó palánkját,foglal egyre nagyobb terets elküldi a telet megszokott körútjára,miről kilenc hónap után tér vissza újra.
Megnyugvás
Szemem ködös sorok közt kószál,
összerakni nem sikerül a mondandót,
a logika cserepeitől lépni nem tudok,
attól félek, egyik alattomos megvág.
Vasalt csizmát húzok védekezésképp
úgy totyogok tovább körbe-körbe,
mint béna törpe a magas börtönben
életvégig tartó kíméletlen büntetésként.
Nekifutok újra, de a homály nem bomol,
az elmém viszont kioldódni látszik
a sok betű, szó csiki-csukit játszik
s érzem rossz irányba indultak a hormonok.
Fogamról pattog a zománc,
de a szöveget nem értem,
ám ekkor hirtelen felmérem,
a szemüvegemen van a máz.
A zsíros mocsok
és nem az értelmetlen szöveg,
vagy egészen megbomlott elme
volt velem ily konok.