Papírfecskék
HumorMondja még
Úgy szeressem na, mikor okit az ember,
Vannak ezek a nagy-nagy tudós Grimmek,de ha jobban nézed, inkább tudás mimek.Na, megcirókáznám serpenyővel fejét,arcon csókolnám fakanállal picinkét.
De csak, hogy érezze a jónak izét,a nőknek erejét, és nem a klisét.A magaslaton, magas lovak elesnekám! Ne bizd magad, te sem vagy szerzetes,
babám! Fricskáidra ráférne a fridzsider,sorry, de megpiszkálódótt bennem a zsiger,prófétának ne álljon, ki pantomimnekgyenge, mer koszosak ott a szóingek,
és a mélység zsebje is igen igen lenge.Ó, tudom, Istennek te vagy férfi szebbje,csak épp a csap is túlfolyik már tőled,a sok az alját asszem rég túlfőzted.
Szóval, te inkább kerüld el a tűzhelyet,koptasd csak a rágott csontos műhelyed,ottan legalább kabarénak jó vagy,s a közönség is várja, hogy mondjad, mondjad...
A férfi, ha beteg
(rimjáték)
A férfi, ha beteg, gyermekké gyöngül,lelkének vizes borogatása az,ha fehér nép anyain ugrálja körül.
Mimóza-virág a férfi, ha beteg,kisfiúsan búvik az asszonyölbe,gyógyirja bizony a törődés-meleg,mig újra nem lép egy nyavalya-szögbe
Pandóra szelence
Csak odalesek, csak belekukkolok,
- egész nap e fogadalmon dolgozok.
Mig a vágyszoba sarkában guggolok,
hiába, enyéim nem nano-robotok.
Kell, hogy lássam, azt az Égnél szebb kéket!
Azt a fénybogárnyi kis szivragyogást!
Bár tudom, elhozza nekem a véget,
- megint...számra szül zavarban-dadogást.
Mégis, muszáj kinyitnod nekem! Igen,
akarom azt a szemhéjzárt ládikát,
kitárulón! Noha mélyében minden
bűnös gondolatom mutatja titkát...
Kell ez a bűvös Pandora szelence,
kell, hogy belenézhessek : a szemedbe.
Azt nem (ars poétika)
Írni, hát bevallom nem is tudok,
csak a gondolat kotlósa vagyok,
futni izzadtan nem futok,
hogy megtapsoljanak a nagyok.
Mi is a líra, azt nem tudhatom,
az én tintám a fűzfa alól ered,
a papir holdját egyre ugatom.
A versnek lábait nálam ne keresd.
mert a dogmám saját, madárszabad,
én nem hordom kötöttek pulcsiját,
lemezhangom eképp fals, és akad.
Viselem legyintések bumszliját.
Azt nem tudom, hogy mi a költészet,
a tehetség Olimposzán biz' nincs
helyem, csupán emberi történet
vagyok, érzelemrugós, nyikorgó priccs.
Azt sem tudom, mi a katedranyelv.
Olyan újizés, meg poszt, meg minden
macskakapirc, és csupa ösztönenyv,
amit teremt itten a szóhumusz.
Isten szerencsémre igy elfogad,
noha költők közt vagyok a mumus,
botcsinálta lendületem nem lohad.
Álmodik a gyomor
Vágyteriték, és simulós sóhajdamaszt,