A fűz gondolatai

Sokszor álmodtam, hogy földig èr a fűz,

sóhajba kergetett életben lángoló tűz,
sátorként hajol fölènk, s védi álmaink,
szèl lebbentve kergeti érző vágyaink,


mint katedràlis hajol fölênk vèdve,
rozzant padon a mini szoknya tépve,
lobogó vágyat, szomjasan , bolondul,
moccan a fűz, érzőn nyikordul,


s a rozzant pad, mennyi érzèst látott,
szerelem után otthagyott kabátot,
már nem sajnàl a fűz, ő még él,
új szíveknek ,új szerelmet ígêr


az a fűz, minden csók, lengő látója,
az érzések , a vágyak kisèrő áldója.