Napsugár blogja

Árva kislány nem várja a gyermeknapot,
Születése óta intézetben lakott,
Szüleit nem látta még soha,
Szomorkodott, sorsa hogy lehet, ily mostoha,
Nevelőivel kimentek a ligetbe,
Ott sem oldódott fel a szigorú fegyelembe,
Irigykedve nézte az örömteli gyermekarcokat,
Tiszta fényű, édes szülői mosolyokat,
Búsan figyelte a bazsalygós gyermekeket,
Csupa szívvel kaptak szülői szeretetet,
Körhintában forogtak körkörösen,
Belekucorodva anyu, apu ölébe,
Csúszdán csúsztak pajkosan,
Hullahopp karikáztak cikkcakkosan,
Látszott rajtuk szeretetben élnek,
Cinkos hanggal nevetgéltek,
Árva kislánynak könny szökött szemeibe,
Soha nem élt édes szülői szeretetben,
Ábrándozott róla milyen lehetne,
ha édes szüleivel élhetne
Szóltak a nevelők menni kellett,
Kötött szabályokhoz alkalmazkodni igyekezett,
Kedvetlenül nézte szobájából az intézet kapuját,
Gyermeknapon sem láthatja az Anyukáját,
Álmaiban sokszor elképzelte milyen lehet,
Édesanyjánál nem látott szebbet,
Éva nevelőnő nyitott be szobájába,
Kontyban feltűzött hajával kissé szigorú arcvonású,
Mindig pontosan betartatta a házirendet,
Árva szíve most még jobban sajgott, szepegett,
A ligetre gondolt és a sok édes szülőre,
Nevelőnő hűvösen megfogta vállát,
Kezébe tette gyermeknapi ajándékát,
Egy hajas baba volt göndör fürtökkel,
Könnyezet a baba szeme az övével,
Szemét lesütve megköszönte ajándékát,
Nevelőnő megsimogatta copfba kötött buksiját.

Smaragdfátylat vont az éj,
Rajta ragyog ezernyi csillagfény,
Várok rád a sziklaszirten talpig smaragdban,
Elmerülök a Hold rejtélyes arcában,

Kerestelek, kutattalak a valós világban,
Szemed láttam északi fények csillagában,
Hűvös fuvallat simogatja arcom,
Gyengéd érintésed érzem vállamon,

Több száz éve kettévált dualitásunk,
Hét lakat őrzi anomitásunk,
Dolgom volt még itt a földi világon,
Nehéz feladatokat kellett megoldanom,

Másik felem mindig nagyon hiányzott,
Tiszta szívedet más soha nem pótolhatott,
Fáj a hiányod! Kemény próba minden napom,
Foglyod lettem nélküled nem élhetek szabadon,

Ma éjjel velem vagy látlak a Holdban,
Szívedhez szerelmes szerenádot dúdoltam,
Nem születhettél le velem,
Könnyű álmon hozzád száll lelkem.

Hegyoromtól le a völgybe,
Ott rejtőzik az ősz varázskertbe,
Víztükrében csillan szépsége,
Fenyők, tölgyek színes képe,

Bordó, arany színkarnevál,
Langyos szellő lágyan muzsikál,
Puha kelme, vörös bársony,
Talpam alatt vastag páskom,

Völgy királynője a fenyőfa,
Felöltözött talpig brokátba,
Karcsúsága jól látható,
Szemeinknek elragadó,

Ti magasztos nimfák,
Félistenek örök csodák,
Őrizzétek meg a pompát,
Arany, bordó színes ruhát,

Ha metsző szél lombotokat borzolja,
Subátokat hajnaltájra lefújja,
Tar lesz a táj, kietlen préri,
Csak fenyőkirálynő tud majd élni.

Úgy vártalak, a sétány szélén,
Őszi pamlag halk zizzenésén,
Arany, bordó színek között,
Szívem ünneplőbe öltözött,

Szaporán vert mellkasom izgalmában,
Mint nyughatatlan madár a kalitkában,
Tépkedtem lila őszirózsa levelet,
Egyre csak mantráztam nevedet,

Felidéztem magam előtt arcodat,
Férfias, érett vonásaidat,
Szemeidnek tenger- kékjét,
Tekinteted csábító erejét,

Emlékeimbe kicsit beleborzongtam,
Zavaromban lehet elpirultam,
Susogott az őszi szőnyeg hátam mögött,
Ölelésed éreztem derekam fölött,

Hirtelen megleptél szólni sem tudtam,
Erős karjaidhoz gyengéden odabújtam,
Ajkamra ujjaidat rákulcsoltad,
„Soha többé nem engedlek el”- súgtad.

Tűzgömb a napkorong,