Napsugár blogja

Amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten.- közmondásra.

János bácsi hetvenes éveiben járt. Egész életét az Erdélyi Madarasi- Hargitán élte le. Amolyan makacs, öntörvényű székelyember volt. Feleségét három éve elvesztette. Azóta a magány rideg emberré tette, közömbös lett a külvilág felé. Idegenkedve fogadott minden emberi közeledést. Fölművelésből, és állattenyésztésből élt. Gyermekkorában belenevelték a gazdálkodás iránti szeretett. Egy igazi székelyember, mi másról lehetne „hírös”? Mikor még az asszonykája élt a házi tejből finom vajat, tejfelt, túrót készítettek. Mióta meghalt a felesége a házi tejet mindennap eladja ő nem ért a tej pasztőrözéshez. Szomszédjában fiatal család élt három virgonc gyerkőccel. Sokszor zavarta János bácsit a hangos gyerekzsivaj. Zsémbeskedett, mert inkább a csendre vágyott. Kint a Hargitán a legelőn érezte jól magát a jószágai között, és jó nagyokat szippanthatott a magas fennsík tiszta levegőjéből, számára ez volt feltöltődés.
Egy nyári estén átment hozzá az ifjú szomszéd.
- Adjonisten! János bátyám!
- Adjonisten, öcsém!
- Segítsen nekem, bátyám! Befogná a lovas kocsiját?
- No, aztán, miért öcsém?
- Ki kellene mennem a kaszálóra. Nagy vihar jön. Hazaszeretném hozni a takarmányt, amint tegnap lekaszáltam, nehogy elázzon. Mert akkor nem lesz friss széna a teheneknek.
- Hallod- é öcsém? Én már ilyenkor este nem fogom bé” a lovakat. Nyugovóra térek nemsokára.
- János bátyám! Tudja jól állattartásból tartom fent a családom van három kislányom. Hajnalban lefejt, és eladott tejből teremtjük elő a mindennapi betevőnket.
- Nem értesz a szép szóból öcsém? Nem fogom bé” a lovakat! Hord el magad a portámról!
Lehorgasztott fejjel távozott a fiatal gazda.
Másnap János bácsi késő estig kint volt a kaszálón. Szalmát bálázott. Lovas kocsijára tett több bála szalmát. A kocsi rúdja kettétört. János bácsi megijedt új kocsirúd kellene, de a lovakat nem hagyhatja az országút szélén. Közeledett egy lovas szekér a poros úton.
- Álljon meg Komám!
- Adjonisten! János bátyám!
- Adjonisten, öcsém! (János bácsi most ismerte fel a szomszédját)
- Segíts nékem, édes öcsém! Eltört a szekérrúd.
- Látja, látja…. János bátyám! Tegnap Én kértem segítséget Kendtől, de mogorván elküldött.
- Ne pörlekedjünk, öcsém!
- Bátyám! Én mondom magának fiatal fejjel: „Amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten!”
Ezzel az ifjú székelylegény hetykén elhajtott.
János bácsit bántotta a bűntudat. Tegnap nem segítettem, bíz…a dupláját visszakaptam!
Ej, ha! Itt nagy eső lesz! Fekete felhők gyülekeznek! Mi lesz a lovakkal? Megvadulhatnak a viharban. Az öreg székely kétségbeesetten korholta magát! „János…János…..fene egye azt a csökönyös eszed!”
Ekkor patadobogására lett figyelmes János bácsi a felporzott úton. Az ifjú székelylegény visszajött egy új kocsirúddal.
- Látja János bátyám! Én nem vagyok olyan, „mint a csökönyös szamár” visszajöttem Kendnek segíteni.
- Isten segítsen érte, édes öcsém!
- Jegyezze meg bátyám! Amikor módjában áll mindig segítsen a bajban.
János bácsi nagyon elszégyellte magát, mord viselkedése miatt. Ahogy tegnap elutasította az ifjút. Nem győzött hálálkodni a székelylegénynek, amiért hozott neki egy új kocsirudat, és segített felszerelni.

Virágrajz Édesanyámnak
"Ajándék lónak ne nézd a fogát"- magyar közmondás után szabadon



Ferkó első osztályos volt. Nem tudott még folyamatosan írni, és főleg nem sikerült neki a betűket szépen formázni. Anyukája minden délután a lehető legnagyobb türelemmel ült le a kis elsős nebuló mellé, és fogta a kezét, próbálta vele megtanítani a szépírás művészetét. Ferkónak nehezen akart sikerülni írásból mindig csak piros karikát kapott rosszabb esetben zöld, vagy fekete pontot. Olvasás, és a számolás ügyesen ment a kis csenevész nebulónak tanár néni gyakran megdicsérte, és mindig csillagot, vagy piros pontot kapott a szép olvasásra, pontos számolásra.
Közeledett a karácsony Ferkó kicsit rosszkedvű volt, mert nagyon szerette volna anyukáját meglepni valamilyen szép ajándékkal, azért mert olyan sokat foglalkozott vele és soha nem fogyott el a türelme a sok délutáni tanulás után. Főzött neki finom vacsorát és még arra is volt ereje, hogy elalvás előtt egy szép mesét elolvasson a kisfiának. „Nem hiába nekem van a legjobb anyukám a világon”- örült magában Ferkó. „Bezzeg szegény Sára”….. gondolkodott tovább a kisfiú.” Neki biztosan nincs türelmes anyukája hallotta, mikor érte jött napközi után idegesen mordult a kislányra igyekezzen az öltözéssel, és hogy már megint összekente a ruháját, besározta az új cipőjét. Szegény Sára…..otthon biztosan meg több szidalmazást kap az anyukájától. Lehet mindennap kiabál rá. Biztosan nem olyan türelmes, és kedves, mint az ő anyukája”.
Közeledett a Karácsony Ferkó elképzelte anyukájának a szebbnél- szebb ajándékokat. Szívesen vett volna neki egy nyakláncot milyen szépen mutatott volna anyukája nyakában. Kiemelné arca bájosságát, vagy fülbevalót szeretett volna, egy szép fülbevalót az anyukájának. Angyalkásat, hiszen az ő anyukája olyan, mint egy angyal. Elszomorodott Ferkó mindezeket nem tudja megvenni, hiszen nincs pénze honnan is lenne? ő még egy kisiskolás fiú.
Téli szünet előtti utolsó tanítási nap volt az iskolában. Eljött az utolsó óra tanár néni azt mondta ezen az órán ajándékkészítés lesz, mindenki készíthet egy ajándékot, annak, akit a legjobban szeret a világon. Tanár néni azt is hozzátette, hogy segít az ajándékok elkészítésében, hogy az a lehető legszebbre sikerüljön. Megörült Ferkó arcára kerek mosoly ült ki. Szíve hevesen dobogott. „De jó…de…jó…”- gondolta magában, így lesz anyukájának karácsonyi ajándék. Mert már kétségbe volt esve kicsi szíve, hogy nem tudja az anyukáját meglepni.
- Tanár néni! Én tavaszi virágokat szeretnék rajzolni, anyukámat azzal szeretném meglepni.
- Rendben Ferkó, segítek neked legyen a virágok között hóvirág, ibolya, nárcisz, gyöngyvirág, aranyeső ezek mind tavaszi virágok. Vedd elő színes ceruzádat ki kell szépen színezni a virágcsokrot.
Óra végére Ferkó egy csodálatos virágcsokrot rajzolt, majd színezett az édesanyjának. Tanár néni segített neki egy aranyszínű dobozt hajtogatni. Abba tették bele Ferkó rajzát. Még egy szép selyemmasnival is átkötötték. „Juhé……”-szárnyalt a kis Ferkó szíve készen van az ajándék Édesanyámnak.
Eljött a karácsony este a fa alatt sorakoztak a nagyobbnál- nagyobb ajándékdobozok Ferkó kicsit szégyellte magát, hogy a nagy ajándékok mellé hogy fogja az ő kicsinyke aranydobozát odatenni. Ferkó nagyobb testvérei dolgoztak, természetesen volt pénzünk drága ajándékra. Édesanya bontogatta ki az értékesebbnél- értékesebb ajándékokat. Ferkónak duzzadt könnycseppek gyűltek a szemeibe annyira szeretett volna anyukájának ő is drága ajándékot venni, de nem volt rá pénze.
Édesanya odaért a kicsiny aranydobozhoz.
- Ezt a kicsiny ajándékot kitől kaphattam?- kérdezte kíváncsian.
Ferkó az izgalomtól már majdnem elsírta magát, ha anyukája tudná milyen nagy szeretettel készítette el számára a virágrajzot, és mennyire rossz neki, hogy nem tudott drága ajándékot venni.
Kibontotta a selyemdobozt és mikor megpillantotta a virágrajzot elérzékenyült, odament Ferkóhoz szorosan átölte, legkisebb fiát:
- Kicsikém!- nagyon köszönöm a szép ajándékot, számomra ez a legszebb ajándék, amit ezen a Karácsonyon kaptam.
Ekkor már Ferkó is elérzékenyült.
- Édesanya! – nagyon szeretlek, és bocsáss meg, hogy nem tudtam drága ajándékot venni neked.
- Kicsikém!- ettől drágább ajándék nem létezhet számomra, Te vagy a legnagyobb ajándék, és a kifejlődött kézügyességet, amivel a rajzott elkészítetted. Látod….látod…. nem volt hiábavaló a sok gyakorlás megtanultál szépen írni, és rajzolni.
Szorosan átölelték egymást. Bebizonyosodott Ferkó számára nem az ajándék értéke a fontos, hanem a szeretet, amivel átadják.

Csontváry Tivadar festményének hatására

Magányos Cédrus



Tripoli hegyvonulat magaslatán,
magányos cédrus nőtt a Szaharán
Istenek fájának szokták nevezni,
törzse sziklákból képes kifejlődni.



Senyved sivatagi homokban,
tűzforró napon magányosan,
törpehajtásain látszik üdesége,
Oázisban élő cédruserdők fensége.



Misztikus hatását keltve,
festményeken lett megjelenítve,
látogatói fejtegetik talányát,
formája kirajzolja hattyúnyakát.



Szél sem nagyon borzolja,
hűs tengeráramlat simogatja,
így gyógyítják növény lelkét,
trópusi eső oldja szenvedését.



Sokat sínylődik szomjúságtól,
eőt nyer Istenek hatalmától,
törzsén láttak szöget átszúrva,
rejtélyes erejét megmutatva.

Ma is teljesen forrongok,
Ahogyan átölelsz, csendesen,
Édes, meghitt pillanatok,
Szemeiddel simogatsz szelíden,

Vázában violaszínű rózsák,
Olasz bonbon az asztalon,
Hálószobánkban illatgyertyák,
Boldogságot nyújt az alkalom,

Valentin nap a szerelem ünnepe,
Nekem nem kell külön dísznap,
Minden percem vonzódásod igézete,
Vágyunk vibráló villanása lángra kap,

Lélekpárom vagy több évtizede,
Mikor először rám néztél, belém égtél,
Álmaimon át nyílalt Ámor Istene,
Érzéki pillantásoddal becéztél,

Bennünk nem hűltek ki az érzelmek,
Szerelmed szenvedéllyel éget,
Te vagy a másik felem, testemben érezlek,
Nem vágytam másra, szívem veled egész lett,

Kedvesem!- ha többé nem simogatnál,
Számomra szikes szél fújna, és kegyetlen,
Ölelésünkben érjen bennünket az elmúlás,
Örök nyugalomra szívem, úgy térjen,

Most együtt áldozunk a szerelemnek,
Finoman csókolsz, remeg ajkunk,
Gyertyánk fénye gyengéden lobog,
Páros pólusunkon egybeolvad ikerlángunk.